Együtt rosszalkodunk

„Hagyd már azt a gyereket, ha egyszer nem akar még fürdeni [este fél 9-kor]! Ugye, tündérbogaram? Mit mondja itt nekünk ez az Anya??”

 „Gyere, Anya most nem figyel, kapsz egy kis csokikát!” (– miközben a szülők igyekeznek korlátozni a csokifogyasztást)

A cinkos nagyszülő nem (vagy nem csak) együtt játszik, mókázik az unokával; a dolog lényege, hogy összekacsint vele a szülő(k) háta mögött. Azáltal szeretne közel kerülni a gyerekhez, hogy olyan dolgokat enged meg neki, amikről tudja, hogy a szülő korlátozza vagy tiltja.

A cinkosként fellépő nagyi alapvető attitűdje, hogy nem a gyerekért felelős személyként, hanem lényegében gyerekként viselkedik. Viszont, amikor a szülő kérdőre vonja, sokszor kibújik a gyerekszerepből – és nevelési vitába kezd a szülővel. Összetett játszma alakulhat ki, amit kibogozni is nagyon nehéz, nem hogy úgy lezárni, hogy a gyerek ne érezze magát rosszul benne…

Amikor az első idézett mondatot kimondja, a nagyi valószínűleg próbál együttérezni a gyerekkel, aki még játszana, ezért – mintha az ő bőrébe bújna – ellentmond a racionális érveket hozó anyának. Az anya viszont úgy érezheti, sarokba szorítják: akinek mellette kellene állnia, és felnőttként viselkednie, gyerekként lép fel, mellőzve a távlati következményeket – vagyis hogy ha a gyerek túl későn kerül ágyba, borul az egész este és a másnap.

A második mondatban a nagyi nem nyíltan helyezkedik szembe az anyával, hanem a háta mögött bírja szabályszegésre az unokát. A nagyi valószínűleg úgy érzi, az anya feleslegesen korlátozza a gyereket. Lehet, hogy nézetkülönbség áll a háttérben: a nagyszülő szerint kevesebb szabály is elég lenne. Mindenesetre az anya bizalmát teljesen aláássa, ha azzal szembesül, hogy a háta mögött megszegik a szabályokat. Elárulva érzi magát, hiszen a nagyi átlépte szerepe határait, amikor szabályformálóként lép fel a gyerek előtt. A gyereket ezzel nem segíti, csak megzavarja a nagyi; hirtelen úgy láttatják vele, mintha szeretett szülője valami jó dolgot ok nélkül megvonna tőle. Mindenképpen érzi, hogy két általa szeretett személy, a szülő és a nagyszülő szembenáll egymással, és ez benne is disszonanciát kelt.

Mi lehet a háttérben?

„Az anya a legtöbb ilyen esetben magára veszi, személye elleni támadásnak érzi a nagyszülő viselkedését. A nagyi ezzel valóban gyengíti az anyát, támadja anyai tekintélyét, de legtöbbször a szándéka nem ez – mondja Palágyi Kata pszichológus. – Míg az anyák az ilyen cinkoskodást általában a nagyi direkt támadásaként értelmezik, az esetek többségében ez sokkal inkább szól a nagyi bizonytalanságáról az unokával kapcsolatban.

A bizonytalanság hátterében állhat például, hogy a nagyi valamiért nem biztos benne, hogy elég fontos személy ő az unoka életében. Lehet, hogy saját személyiségében vagy kötődésében bizonytalan – de lehet, hogy egyszerűen csak távol laknak egymástól, ezért ritkábban látja az unokát, mint szeretné. Utóbbi esetben a szabályok felrúgásában („Ráérsz még megfürdetni!”) nem csak a gyerek–, de a saját jólléte is szerepet játszhat.

Nehezebb a helyzet, ha a nagymama képtelen a szabályok betartatására, egyszerűen nem tud határozott lenni. Ha így van, akkor annak más területen is vannak jelei. Az olyan nagyi, akinek soha semmilyen saját szükséglete nincs, mindig csak másokért él, lehet, hogy nem tudja kommunikálni és képviselni a saját határait, így ez a gyerekkel szemben sem megy neki.

A legnehezebb és legritkább eset, ha a nagyi direkt az anya (vagy akár az apa) bosszantására nehezíti a szabályok betartását.  Ebben az esetben természetesen az az első, hogy az eredeti, háttérben húzódó konfliktust tisztázzuk.

Bármi is húzódik a háttérben, mindenképpen jó stratégia, ha beszélgetést kezdeményezünk a nagyival – akkor, amikor a gyerek nincs jelen! Fontos, hogy az anyuka először is beszéljen arról, milyen fontosabb szabályok vannak náluk, és miért döntöttek azok mellett. Sokszor a nagyszülőnek úgy tűnik fel, mintha azért kellene a gyereknek például fürdeni menni, mert Anyának éppen akkor ez jutott eszébe. Sokkal könnyebb a szabályok elfogadása, ha a nagyi maga is átlátja, hogy hogyan zajlik a napirend, és mi várható, ha nem tartjuk magunkat hozzá. (A nagyszülők gyakran nem emlékeznek, mennyire fontos például, hogy egy gyerek időben aludjon.)

Ez a beszélgetés azért is hasznos, mert a felnőttet szólítjuk meg; értelmes, logikus felnőtt beszélgetést folytatva sokkal nehezebb a nagyszülőnek gyerekszerepbe csúszni. Érdemes kommunikálni saját érzéseinket. Például az említett szituációk során az anyában azért is keletkezhet feszültség, mert nem szeretne a „rossz zsaru” szerepébe kerülni, aki mindig csak korlátoz, szemben a megengedő másik féllel.

Ha az anya véletlenül hallja meg, hogy a nagyi a háta mögött enged meg valamit, amit ő korábban tiltott, vagy amiben megállapodtak, hogy nem lehet, érdemes tapintatosan kezelni a helyzetet.  Ha a gyermek nem kerül veszélybe az engedmény miatt, illetve nincs komolyabb következménye, érdemes beavatkozás helyett ebben az esetben is inkább később, a nagyival kettesben beszélni a történtekről. Ekkor elmondhatja az anya, amit hallott, azt, hogy ez benne milyen érzéseket keltett, illetve azt is, miért nem avatkozott közbe. Ha az anya úgy dönt, hogy közbelép, a későbbi beszélgetés mindenképpen feszültebb alapról indul, hiszen a nagyi negatívan éli ezt meg; szégyent vagy bosszúságot érezhet a lebukás miatt, illetve szomorúságot, ha az anya ezzel tovább gyengíti a pozícióját.

Az is hasznos, ha a szabályok mellett igyekszünk akár a nagyi, akár a gyerek érdekében rugalmasságot is vinni a helyzetbe. Pl. ha a gyerek mindig csak délelőtt ehet egy kis édességet, de a nagyszülő csak délután tudja elvinni cukrászdába, akkor kivételt lehet tenni, hogy mindkettejüknek örömet szerezzünk. Az engedményt olyan területen érdemes tenni, ahol nincsenek a gyerekre nézve negatív következményei – vagyis nem a legfontosabb alapszabályokat rúgjuk fel vele.

Ha a nagyi a kapcsolatban bizonytalan, segíthet, ha igyekszünk megerősíteni. A nagyszülő-unoka kapcsolat – főleg egészen pici korban – nagyon múlik a szülők hozzáállásán. Ha az anya segíteni szeretné a kapcsolat erősödését, minden olyan információt érdemes átadnia, ami a nagyinak segít szerepe megszilárdításában. Ilyenek lehetnek például, hogy az unoka mennyit emlegeti, mennyire szereti a játékot, amit kapott tőle, vagy akár – egy kisbaba esetében –, hogy milyen sokat nevet, ha vele van, vagy látszik, hogy az ő karjában megnyugszik. Természetesen csak olyat mondjon az anyuka, amit valóban így lát, így gondol. És visszafelé: a gyereknek is mondjuk, ha a nagyi telefonon érdeklődik, ha hiányzik neki az unoka. Neki is segít, ha tudja, a nagyi akkor is szereti és gondol rá, ha éppen nincs jelen.”

Fotók: foter.com, pixabay.com

A cikk 1. és 2. részét itt találjátok:
Nagyi-szituációk 1. - A "mindentudó" nagyi
Nagyi-szituációk 2.  - A "rideg" nagyi