Sokan nem rögtön hozzák meg a végleges döntést, hanem kipróbálják először a középutat: távolságtartás, és különélés után, hátha sikerül újra szerelmes lenniük egymásba

Egyik közgazdasági szakközépiskolát végzett barátnőm éppen 18 éves volt, amikor hozzáment egy férfihoz. 1990-ben az érettségi után összeházasodtak és biztosak voltak abban, hogy ez életük nagy szerelme. Egymás után két gyerekük született, de a barátnőm ma már úgy véli, túl fiatalok voltak ehhez a kapcsolathoz: "Mivel a gyerekek miatt itthon kellett maradnom, nem tudtam többé titkárnőként dolgozni és anyagilag elég szűkösen éltünk. Férjem villanyszerelő fizetése sokszor nem volt elég. Ehhez még jöttek a gyereknevelési gondok és az, hogy nem volt időnk egymásra."

Főleg a férj számára vált elviselhetetlenné ez a teher és a családi gondok elől a kocsmába menekült. Pár évvel ezelőtt barátnőm már nem bírta tovább elviselni a helyzetet és miután megbeszélték a problémát úgy döntöttek, hogy különköltöznek és megfontolják, van-e még egyáltalán esélye a szerelmüknek. A férj egyik barátjához költözött, az asszony pedig lakásukban maradt a gyerekekkel, és megpróbált tisztába jönni az érzéseivel.

"Távolságot akartam tartani, de kétségbe voltam esve a gyerekek miatt." A férje viszont élvezte a szabadságot: "Kocsmáról kocsmára mentem és mindent behoztam, amit addig hiányoltam az életemből", vallja, de három hónap múlva a szabadságból is elege lett és visszatért a családi fészekbe: "Csak annyit bírtam mondani a feleségemnek, hogy szükségem van rád! A különélés megmutatta nekem, hogy milyen jó, ha tudod, hogy van egy otthonod, és ott van valaki, aki vár rád.

  A szabadság csak álmainkban szép, hiszen amikor szabad lettem, már magam sem akartam többé az lenni. De e nélkül a tapasztalat nélkül még ma is a feleségemet tenném bűnbakká." A barátnőm szerint a házasságuk jobb, mint valaha: "A férjemet kicserélték. Csodálatos apa és odaadó férj. Mindig figyel arra, hogy a családi kasszában ne legyen hiány, a szülői értekezletekre is elmegy. A házasságunk olyan, mint amilyet mindig is szerettem volna." A bizonyíték: különélésük óta még egy gyerekkel gyarapodott a család.

Sokan úgy vélik, hogy ha az ember élt már külön a férjétől, akkor veszi észre, hogy a többieknek is vannak hibái. Egy ismerősöm 23 éven át tartó kapcsolatában egy tipikus vitás pont alakult ki férjével: "Én mindig megmondtam, ami nem tetszett, de az uram magába fojtotta, amit gondolt és ezt nem bírtam tovább. Akkor találkoztam egy másik férfivel, és egyből tudtam, hogy ő kell nekem. Benne megtaláltam azt, akivel ki tudtuk a véleményünket cserélni. Elmondtam a férjemnek, hogy elköltözöm. De pár hét után meg tudtam érteni, őt is: a nyugodt stílusát, és azt a könnyedséget, mellyel a problémákat kezelte. Újra vonzónak találtam őt."

Az új kapcsolatban egyre több vita adódott és az ismerősöm visszamenekült az elhagyott férjhez: "Felfogtam, hogy sokkal közelebb áll hozzám, mint bárki más. Ez a bizalom volt új szerelmünk kiindulópontja és visszaköltöztem hozzá. Szükség volt a különélésre ahhoz, hogy megtudjam, mennyire fontos a számomra. Most már biztos vagyok benne, hogy mellette akarok megöregedni, és minden hibájával együtt szeretem."