SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kényszerbetegség a családban

Fürst Melinda [cikkei] - 2008-07-29
Talán előfordult már velünk, vagy családunkban, barátaink között van olyan ember aki látszólag értelmetlen mozdulatokat ismételget, kapcsolgatja a villanyt, folyton ellenőrzi a zárakat, többször egymás után megmossa a kezét.
Ezek csak a legtipikusabb tünetek, de a kényszeres ismételgetés kiterjedhet az öltözködés menetére, tárgyak meghatározott helyére, rendrakásra, gyűjtögetésre.

Magyarországon ez a betegség kb. 2-300.000 embert érint élete során, legtöbben csendesen szenvednek tőle, nem fordulnak szakorvoshoz. Szégyenlik, titkolják, mert  félnek hogy őrültnek tartja majd őket a környezetük. Ez is mutatja, hogy a félelmeikkel ellentétben a kényszerbetegek rendszerint jól ítélik meg a világot és önmagukat, és tisztában vannak cselekedeteik irracionális jellegével.

Mindenképpen szükséges hogy családi, baráti körből támogatásra találjon a beteg, mert hosszú út előtt áll, évekig tarthat a teljes gyógyulás.

A kényszerbetegség rendszerint fiatal felnőttkorban kezdődő betegség, nem ritka azonban, hogy gyermekkorban vagy serdülőkorban jelentkeznek először a tünetek.
Megjelennek a gondolatokban szorongásos, ismétlődő félelmek, melyeket különböző rituális mozgások ismétlésével próbál a beteg semmissé tenni. Így próbálja elkerülni és ellenőrzés alatt tartani a szorongást, befolyásolni a körülötte folyó eseményeket.
A beteg felfedezi, hogy az ismételgetett cselekedetei csökkentik a kényszeres gondolatokhoz kapcsolódó szorongást, ha elég hosszú ideig, vagy számban végzi. Bizonyos idő elteltével a rituálé alatt megkönnyebbül,  szorongása oldódik. Ezzel megerősíti az ahhoz való ragaszkodást, beépül a magatartási mintába, a kör bezárul.

Biológiai kutatások szerint az agy kémiai egyensúlyzavara is fontos szerepet játszik a betegség kialakulásában.  A homloklebenyben található idegpályák kioldó impulzusokat szállítanak azokhoz az idegsejtekhez, melyek a látens viselkedésmintákat tárolják, így létrejön az ismételgetés. Az idegpályák szerotonin szállításának befolyásolásával kezelhető ez a folyamat, de a gyógyszer tényleges hatása hetekbe telik.
Megoldás lehet tehát gyógyszeres kezelés, kiegészítve viselkedésterápiával. A  terápiás gyakorlatot  előzetesen mindig meg kell beszélni a beteggel, a fellépő erős  stresszhelyzet miatt.
 
A viselkedésterápia folyamán a beteget fokozottan a szorongást keltő helyzetet él át, ingerelárasztás és a válaszmegelőzés technikát alkalmazva. Például tisztasági kényszeres betegnek csupasz kézzel meg kell fognia a kilincset, szemetes kukát, utána pedig nem moshat kezet egy hosszabb időn keresztül. Ez átmeneti feszültségnövekedéssel jár, amely spontán rendeződik, és a gyakorlat ismétlése során már csökken, végül már nem is jelentkezik.

A másik lehetőség  a paradox intenció, „ túlceremonizálással" a kényszeres rituálét tovább bonyolítva, az ismétlések száma megtöbbszöröződik (pl. az ajtózárat nem 5-ször,  hanem 50-szer kell ellenőrizni), és így a beteg számára is értelmetlenné válik a kényszercselekvés elvégzése.

Harmadik terápiás megoldás a gondolatstop, a beteg felidézi kényszergondolatát, majd az orvos egy hirtelen "STOP" jelzéssel megszakítja azt.

Sajnos bizonyos esetekben nem vezet eredményre a terápia, ilyenkor műtéti beavatkozás is segíthet. Mindezt a koponyacsont megnyitása nélkül is végezhetik, az esetek felében jelentős javulást, illetve gyógyulást lehet elérni. Hazánkban azonban nem végeznek ilyen beavatkozást.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Tragédia Győr mellett: Gyógyíthatatlan beteg volt a gyermek, akivel az anyja a vonat elé lépett

Győr közelében, Ménfőcsanak mellett egy 41 éves nő végzetes döntést hozott: péntek este karjában hároméves kisfiával egy száguldó vonat elé lépett. A környékbelieket sokkolta az eset, amelyet egyesek szerint az anya kétségbeesése váltott ki, mivel gyermeke gyógyíthatatlan betegséggel küzdött. Az asszony vélhetően tudatosan választotta ki a helyszínt, ahol a vonatok nagy sebességgel haladnak, és ahol nem maradt esély a túlélésre.

Így lehet visszafordítani az inzulinrezisztenciát

A 21. században az egyik legnagyobb egészségügyi veszély az inzulinrezisztencia, amely nem csak önmagában jelent problémát, de jelentősen emeli a 2-es típusú cukorbetegség, a szív-érrendszeri betegségek, a zsírmáj, a neurodegeneratív betegségek, például az Alzheimer-kór és az elhízással összefüggő daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. Dr. Para Györgyi, a Cukorbetegközpont diabetológusa, belgyógyász, szöveti cukor monitorozás specialista arra hívta fel a figyelmet, hogy kellő elszántsággal és szakmai iránymutatással az állapot visszafordítható lehet.

Tragédia Zalaszentgróton: összecsomózott lepedőkön próbált leereszkedni a 14 éves lány a 4. emeletről

Egy emberként gyászolja Zalaszentgrót a 14 éves Viktóriát, aki tragikus körülmények között vesztette életét.

Súlyos iskolai zaklatás: öngyilkosságot kísérelt meg egy mohácsi kislány

Öngyilkossági kísérletet hajtott végre egy nyolcadikos mohácsi kislány, miután osztálytársai rendszeresen csúfolták. A Tények riportja szerint a gyermeket külseje miatt érte folyamatos bántalmazás, ami annyira megviselte, hogy végül felvágta az ereit és hipót ivott.

Újszülött kisfiút helyeztek el a szolnoki vármegyei kórház inkubátorában, ilyen különleges nevet kapott

Egészséges, érett, alig néhány órával korábban született kisfiút helyeztek el február 11-én, kedden este Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet előtti inkubátorban - közölte az intézmény kommunikációs és PR-menedzsere szerdán az MTI-vel.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja