SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Továbbra is eredményes a hazai szelektív hulladékgyűjtés

Családinet [cikkei] - 2011-04-27
Sikeres negyedévet zárt és áprilisban újra elindítja nagysikerű környezetvédelmi szemléletformáló kampányát az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft., amely az EU 46,5 millió forintos támogatásával a hulladékképződés megelőzését, a lakossági szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás arányának növelését kívánja tovább ösztönözni.
Továbbra is eredményes a hazai szelektív hulladékgyűjtés

pannon_gyujtoszigetekA legnagyobb hazai koordináló szervezet szerződéses partnerei 2011. első negyedévében mintegy 120 ezer tonna csomagolást hoztak forgalomba, amelyből több mint 60 százalék szelektív begyűjtését és hasznosítását szervezte meg az ÖKOPannon.

A sikeres teljesítésben szerepe van „A hulladék érték” címmel tavaly megvalósított szemléletformáló kampánynak is, amelyet immár az Új Széchenyi Terv keretében és jelentős KEOP támogatással folytathat a koordináló szervezet. A kampány rajongói oldallal debütál a legnépszerűbb közösségi médiában, míg a legfiatalabbak, az óvodások szemléletformálását egy új mesefüzet kiadásával segíti az ÖKO-Pannon.

Magyarország szelektív hulladékgyűjtése a számok tükrében Magyarországon, az ÖKO-Pannon által koordinált szelektív hulladékgyűjtési rendszerben több mint 5600 gyűjtősziget vagy házhoz menő gyűjtés formájában jelenleg mintegy 5,8 millió lakos számára érhető el a szelektív hulladékgyűjtés.

E rendszer révén lakossági szelektív hulladékgyűjtésből, valamint ipari begyűjtési hálózatán keresztül 2011. első negyedévében (január 1-től március 31-ig) az ÖKO-Pannon összesen mintegy 74 ezer tonna csomagolási hulladékot gyűjtetett vissza és hasznosíttatott, a tagvállalatai által kibocsátott mintegy 120 ezer tonna csomagolásból. A negyedév végén 3.000 szerződött partnerrel rendelkező ÖKO-Pannon ezzel 61,6 százalékos hasznosítási arányt ért el.

Az újrahasznosításra kerülő hulladékok mennyiségéből 62,6 ezer tonnát tett ki az ipari gyűjtésből, 11,4 ezer tonnát pedig a lakossági gyűjtésből származó hulladék, ám ez utóbbi részarányának növelése immár évek óta az ÖKO-Pannon stratégiai célkitűzése. „Aktív környezetvédelmi szemléletformáló tevékenységünknek köszönhetően évről-évre folyamatosan nő a szelektív hulladékgyűjtésben résztvevő lakosok aránya” – mondta Viszkei György, az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. „2008-ról 2010-re 52-ről 54%-ra nőtt a szelektív hulladékgyűjtésben részt vevők aránya, ezen belül is kiemelkedő volt a fejlődés a 18-29 éves fiatalok körében, akik közül 35-ről 50%-ra nőtt az aktívan szelektálók aránya. A szelektív gyűjtés technikai feltételeinek javítása mellett a lakosság szemléletformálása segíthet a hasznosítási arányok növelésében, ezért is döntöttünk nagysikerű tavalyi kampányunk folytatása mellett” – tette hozzá Viszkei György.

Új generáció, új kihívások

Miután az új generáció a szelektív hulladékgyűjtés egyik legfontosabb és legaktívabb szegmensét képviseli, idei kampánya során az ÖKO-Pannon a teljes lakosság megszólítása mellett kiemelt prioritásként kezeli a fiatalok és fiatal felnőttek, azaz az Y generáció tagjainak szemléletformálását is.pannon_szelektiv



Ennek érdekében az idén április-májusban futó „Az újrahasznosítással mindenki nyer!” c. országos kampányának médiahasználatában a koordináló szervezet fokozottan figyelt a megszólítottak életkorából adódó médiafogyasztási különbségekre. Az ún. X generáció tagjait és az idősebbeket a kampány döntő részben hagyományos médiatermékek - újság, tv, rádió, közterület - révén, míg az internet vagy YouTube korosztálynak nevezett Y
generáció tagjait (2.150.000 fő) a közösségi médiában környezetvédelmi szemléletformáló hirdetésekkel célozza meg.

„A fiatal közösséget ma már új és interaktív eszközökkel kell megszólítani, s erre kiemelt figyelmet fordítottunk 2011-es kampányunk során. A legnépszerűbb közösségi média, a Facebook jelenleg 2,7 millió magyar taggal bír." - mondta Szintai-Molnár Péter, a Bell Csoport közösségi média szakértője. „A hulladék érték, melyet minél korábban tudatosítunk a fiatalok körében, annál inkább nő a valószínűsége annak, hogy fogékonnyá válnak a szelektív hulladékgyűjtésre, s a későbbiekben felelősségteljesebben gondolnak környezetükre” - tette hozzá a szakember.

pannon_gyujtesA projekt másik, gyerekeket elérni kívánó elemében az ÖKO-Pannon ismeretterjesztő kiadványt és foglalkozásvázlatot juttat el azon hátrányos helyzetű települések óvodáiba, iskoláiba, ahol korábban már bemutatták a Hajnal c. ismeretterjesztő mesejátékot. A Hajnal c. kiadvány mese és feladatgyűjtemény egyben, amely játékos formában ismerteti meg a gyerekekkel a hulladék megelőzés lehetőségeit, a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos alapismereteket és a környezettudatos magatartás fontosságát.

Szelektív hulladékgyűjtési szokásainkról Az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. tavalyi kutatásának eredményei szerint a magyar lakosság „szelektív hulladék kosarában” 33% műanyag, 29% papír, 14% üveg, 13% zöld hulladék, 7% fém és 5% italos kartondoboz volt található. Tavaly 32-ről 45%-ra bővült azok aránya, akik saját elmondásuk szerint a hulladékképződés megakadályozását is szem előtt tartják vásárlásaik során, s lehetőleg csomagolás nélküli élelmiszert választanak.

A kutatás szerint az anyaguk szerint különválogatott hulladékokat a kutatásban megkérdezettek 1%-a naponta, 15%-a hetente többször, 38%-a hetente egyszer, 27%-a havonta többször, 12%-a havonta egyszer, további 16%-a pedig ennél ritkábban vitte vissza a gyűjtőszigetekre.


Forrás: Premier Kommunikációs Iroda

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja