SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Víz az otthonunkban

Fürst Melinda [cikkei] - 2008-09-22
A víz az élet alapja. A felelőtlen felhasználás miatt a készletek fogyóban vannak, talán az utolsó pillanatokban vagyunk, hogy tegyünk ez ellen. A Föld egyik központi problémája a vizek szennyezése, az ivóvíz korlátozott mértéke.

A környezetvédelem kis egységekben, családoknál is megvalósítható. Nem elég a központi lépéseket várni és a nagy szervezetek tevékenységét figyelni, nézzünk körül a saját otthonunkban, hogy mit tehetünk!

A vízgazdálkodás három aranyszabálya:
1. A lehető legkevesebbet használjuk.
2. Minél kevésbé szennyezzük.
3. A maximumot forgassuk vissza.

Már a házunk tervezése során érdemes végiggondolni, hogyan hasznosíthatnánk az. ún. szürke vizet. A háztartásokban keletkező szennyvíz nagy része szürkevíz, vagyis alig tartalmaz káros baktériumokat. Mindössze a WC fekáliás vize az, ami feketevízként kezelendő. Amennyiben a kád és a mosógép kifolyóvize  külön van kivezetve és saját tartályba kerül, onnan egy szivattyúval kiemelhető és öntözésre, vagy akár WC-öblítésre is felhasználható. Ennek a kétkörös  rendszernek kiépítése minimális többletköltséggel jár.

Egyes vélemények szerint az öntözéshez való felhasználás előfeltétele, hogy ne legyen magas foszfáttartalmú a víz, vagyis lehetőleg természetes anyagokkal mossunk, takarítsunk. Mások szerint a környezeti hatás elhanyagolható. „Erősen szürke” víz esetében egy tisztítóberendezés beszerelése lehet a megoldás.

A feketevíz keletkezését megakadályozhatjuk száraz toalett használatával. A komposztwc az ürüléket értékes tápanyaggá alakítja át. Ennek is több típusa létezik, a régi „pottyantós”-tól a modern alomszékig, amely esetében már a szaghatásra is találtak megoldást. A skandináv országok élen járnak a száraz toalettek terjedésének tekintetében, ott államilag is ösztönzik a lakosságot a régi-új módszer bevezetésére.
 
 Szintén fontos az esővíz hasznosítása. Egy ciszternába gyűjtve, és ezt a házba juttatva jelentős mennyiségű ivóvizet spórolhatunk meg. A WC-tartályok töltésére, de akár a mosógép üzemeltetéséhez is gazdaságos megoldást jelent.  A lágy esővízzel kevesebb tisztítószerre lesz szükség. Öntözéshez, kerti tó feltöltésére is remek megoldást nyújt. A tisztítás mértékétől függően akár mosogatógéphez, fürdésre is alkalmas lehet.

Vízhasználat szempontjából három típust különböztetünk meg:
1. Ivóvíz.  Ezt vezetékes vízből, vagy megfelelő kútból nyerhetjük.
2. Használati víz. Lehet vezetékes vízből, tisztított esővízből, vagy talajvízből.
3. Öntözővíz. Szürkevízből, csapadékvízből.


 Természetesen a csöpögő csapok, a hagyományos, tehát nem víztakarékos WC-tartályok is feleslegesen növelik a vízfogyasztást. A kád teletöltése helyett célszerűbb a zuhanyozást választani. Fogmosás, borotválkozás, szappanozás közben zárjuk el a csapot. A külön meleg- és hidegvízcsap helyett az egykaros szerelvények  beépítése javasolt. A csepegtetős öntözőrendszerek kevesebb vizet igényelnek, mint a megszokott locsolótömlő. Ha kézöblítéskor egy tálat helyezünk a mosdókagylóba, akkor a lecsorgó, alig szennyezett vizet öntözésre fordíthatjuk. Egyszerű, apró ötletekkel csökkenthetjük vízfogyasztásunkat, megteremtve ezzel a lehetőséget, hogy gyerekeink, unokáink kevesebb gonddal szembesüljenek.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Tragédia Győr mellett: Gyógyíthatatlan beteg volt a gyermek, akivel az anyja a vonat elé lépett

Győr közelében, Ménfőcsanak mellett egy 41 éves nő végzetes döntést hozott: péntek este karjában hároméves kisfiával egy száguldó vonat elé lépett. A környékbelieket sokkolta az eset, amelyet egyesek szerint az anya kétségbeesése váltott ki, mivel gyermeke gyógyíthatatlan betegséggel küzdött. Az asszony vélhetően tudatosan választotta ki a helyszínt, ahol a vonatok nagy sebességgel haladnak, és ahol nem maradt esély a túlélésre.

Így lehet visszafordítani az inzulinrezisztenciát

A 21. században az egyik legnagyobb egészségügyi veszély az inzulinrezisztencia, amely nem csak önmagában jelent problémát, de jelentősen emeli a 2-es típusú cukorbetegség, a szív-érrendszeri betegségek, a zsírmáj, a neurodegeneratív betegségek, például az Alzheimer-kór és az elhízással összefüggő daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. Dr. Para Györgyi, a Cukorbetegközpont diabetológusa, belgyógyász, szöveti cukor monitorozás specialista arra hívta fel a figyelmet, hogy kellő elszántsággal és szakmai iránymutatással az állapot visszafordítható lehet.

Tragédia Zalaszentgróton: összecsomózott lepedőkön próbált leereszkedni a 14 éves lány a 4. emeletről

Egy emberként gyászolja Zalaszentgrót a 14 éves Viktóriát, aki tragikus körülmények között vesztette életét.

Súlyos iskolai zaklatás: öngyilkosságot kísérelt meg egy mohácsi kislány

Öngyilkossági kísérletet hajtott végre egy nyolcadikos mohácsi kislány, miután osztálytársai rendszeresen csúfolták. A Tények riportja szerint a gyermeket külseje miatt érte folyamatos bántalmazás, ami annyira megviselte, hogy végül felvágta az ereit és hipót ivott.

Újszülött kisfiút helyeztek el a szolnoki vármegyei kórház inkubátorában, ilyen különleges nevet kapott

Egészséges, érett, alig néhány órával korábban született kisfiút helyeztek el február 11-én, kedden este Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet előtti inkubátorban - közölte az intézmény kommunikációs és PR-menedzsere szerdán az MTI-vel.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja