SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Stresszhelyzetben

Családinet [cikkei] - 2008-06-04
Interjú dr. Gerevich Józseffel


Vajon létezik stresszmentes élet? Elképzelhető, hogy felgyorsult életünkben a sorozatosan jelentkező, mindig újabb és újabb megoldásokat igénylő feladatokra nyugodtan reagáljunk?
Stresszhelyzetben

Dr. Gerevich József pszichiáter szerint, a stresszre adott válaszaink fejleszthetők, ami többek között azért is fontos, mert a szív- és érrendszeri megbetegedések egyik komoly rizikófaktora a stressz. Meg kell tanulnunk kezelni a hétköznapi stresszhelyzeteket, hogy mi tudjuk uralni őket, és nem fordítva. De mi is az a stressz? 

A stresszállapotnak két komponense van – mondja dr. Gerevich József. - Az egyik összetevő a valamilyen veszélyt jelentő stresszor, tehát a stresszhatás; a másik pedig az erre adott reakciónk. A stresszorok lehetnek olyan mindennapi kellemetlenségek, mint például az, hogy lekéssük a buszt, vagy a munkahelyen nem elégedettek a munkánkkal, de stresszor lehet a betegség vagy a rossz anyagi helyzet; esetleg olyan traumatikus események, mint az agressziónak való kitettség, a szeretett személy elvesztése vagy egy háború átélése. Stresszorrá válhat azonban olyan esemény is, amelyet boldogan kellene átélnünk - ilyen például a diplomaosztó vagy az esküvő. Ebből következik, hogy nem létezik stresszmentes élet. Létezik viszont optimális stresszhatásokkal jellemzett élet, amelyet megfelelően tudunk kezelni, és szükségünk van rá a folyamatos adaptációhoz.

Milyen hatással van testi és lelki egészségünkre a stressz?
A lehető legpozitívabb hatással, nélküle nem fejlődnénk egészségesen, teljesítőképességünk is jóval szerényebb lenne. A probléma mindig ott és akkor kezdődik, ahol és amikor túl sok vagy szokatlan minőségű stresszhatás ér minket, mert nem vagyunk erre felkészülve, nincsenek kialakult válaszaink, így ezeket nem, vagy csak nehezen tudjuk feldolgozni.

Milyen lelki tünetekben realizálódik a túl sok stressz?
A túl sok vagy szokatlan jellegű stresszhatásra csakúgy, mint általában a stresszhatásokra, szorongással és a szimpatikus idegrendszer izgalmával reagálunk. Ha a stressz meghaladja feldolgozó-képességünket, akkor szorongás alakulhat ki, amely akár önálló betegség is lehet. Emellett depresszió és olyan pszichoszomatikus betegségek is kialakulhatnak, mint a gyomor- és nyombélfekély, a szívinfarktus, vagy a magas vérnyomás.

Napjaink nagy részét a munkahelyünkön töltjük. A túlmunka, a betarthatatlan határidők, a rossz munkahelyi légkör vagy az elégtelen értékelés – mind-mind stresszhatásnak tekinthető. Milyen megküzdési stratégiák léteznek?
Amennyiben lehetséges, változtathatunk környezetünkön, vagy éppen saját magunkon. Megoldást jelenthet a tárgyalás, a kompromisszum megkötése, mások meggyőzése vagy a konkrét cselekvés. A különböző stresszhelyzetekhez való alkalmazkodás akkor a legsikeresebb, ha minél több megküzdési készséggel rendelkezünk, és rugalmasan tudjuk ezeket használni.

Kivédhető-e, hogy az ember ne idegeskedjen állandóan a közlekedési dugóktól, a magánéleti gondoktól, vagy a környezeti ártalmaktól? Egyszóval létezik-e olyan pajzs, ami megvéd minket a stressztől?
Lelki egészségünk, személyiségünk ereje és épsége alapfeltétel ahhoz, hogy megfelelően reagáljunk a stresszhatásokra. A személyiség egyik képessége az úgynevezett coping reakció, azaz stresszleküzdő képesség, amely tréninggel fejleszthető.

Ha nincs lehetőségünk tréningen részt venni, mivel csökkenthetjük mégis a stressz hatását mindennapjainkban?
Az egyik lehetőség, hogy változtassunk környezetet akár átmeneti, akár tartós jelleggel. Ennek keretében változtathatunk munkahelyet, lakóhelyet, akár országot is. Adott esetben elegendő lehet, ha olyan környezetbe kerülünk, ahol kevesebb és elviselhetőbb a stressz. Ennek felismerése, és a döntés rajtunk áll. Ha súlyos stresszválasz-képességzavarral, tehát személyiségzavarral küzdünk, pszichiátriai betegek vagyunk, akkor az történik, amit Sylvia Plath írt le az Üvegbura című regényében: „Bárhol járjak is, egy párizsi kávéházban, Bangkok kikötőjében vagy a New York-i Manhattan-ben, mindig ugyanaz az üvegbura borul rám, mindig a saját áporodott levegőmet szívom”. Ilyen esetekben elengedhetetlen a tudatos és módszeres személyiségváltozás pszichiátriai kezelés, pszichoterápia révén.

Ha már egy nőt említett. Van-e különbség a nemek között? Ki bírja jobban, ki tudja ügyesebben kezelni a stresszt?
Talán nem meglepő a válasz: a nők egyértelműen jobbak - ebben is. Nőnek születni, nőnek lenni már önmagában komoly protektív (védő) tényező a stressz betegségeivel és sok más betegséggel szemben.

Végezetül, Ön szerint mennyiben vagyunk felelősek mi magunk a stressz kialakulásáért?
Miután arról is dönthetünk, hogy milyen környezetben élünk, és tudjuk, hogy a stresszre adott válaszaink minősége is fejleszthető, óriási szerepünk és felelősségünk van ebben. Természetesen, ha súlyosan traumatizált, hátrányos helyzetű környezetben, megzavart szocializációval, érzelmi deprivációval növünk fel, kevesebb lehetőségünk van – de ekkor is van – a stressz elleni küzdelemben. Az egészséges személyiség egyedül, vagy kisebb segítséggel képes alkalmassá tenni saját magát a stressz leküzdésére.

A stressz leküzdése tehát rajtunk áll, a felelősség mindenképpen az egyéné. Életünk jelentős részét munkahelyünkön töltjük, tehát nem mindegy, hogy milyen környezetben, milyen feltételek mellett dolgozhatunk. Szerencsére egyre több az olyan munkáltató, amely felelősséget vállal alkalmazottai egészségi állapotáért is, és sokat tesz azért, hogy a munka során adódó mindennapi stresszre megfelelően tudjunk reagálni. Többek között ezeket a munkahelyeket keresi a Szívbarát Munkahely pályázat.


Részletek a www.szivbaratmunkahely.hu. oldalon találhatók.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

A szív- és érrendszeri betegségekkel élők számára a mindennapi élet során különösen fontos az egészségtudatos életmód, hogy csökkentsék a szövődmények kockázatát, és megőrizzék életminőségüket. Az alábbiakban olyan szakértői tanácsokat osztunk meg, amelyek segíthetnek a szív egészségének megőrzésében.
Videót készített arról, hogy vajon mi történik a halál után, majd pár óra múlva elhunyt a fiatal influenszer

Videót készített arról, hogy vajon mi történik a halál után, majd pár óra múlva elhunyt a fiatal influenszer

Egy ittas sofőr okozta balesetben hunyt el Mari Angel, egy fiatal youtuber. Pár órával a tragédia előtt azzal a kérdéssel is foglalkozott utolsó videójában, hogy vajon mi történik a halál után.
Ne csak a bajszodra, a prosztatádra is figyelj! Hogyan segíti a mesterséges intelligencia a prosztatarák-szűrést?

Ne csak a bajszodra, a prosztatádra is figyelj! Hogyan segíti a mesterséges intelligencia a prosztatarák-szűrést?

Világszerte 1,3 millió, Európában 450.000, Magyarországon pedig 4000 férfit diagnosztizálnak prosztatarákkal évente, amelyből közel 1500-an vesztik életüket a betegség következtében hazánkban. A fejlődő diagnosztika és a növekvő felismerésszám ellenére a prosztatarák az ötödik leggyakoribb rákhalálok világszerte. A rosszindulatú daganat korai felismerése kulcsfontosságú a sikeres kezeléshez, amelynek egyik legkorszerűbb eszköze a mesterséges intelligencia (MI) által támogatott, gáton keresztüli fúziós biopszia. Az eljárás az MR- és ultrahangképek 3D-s összevetítéssel tűpontos mintavételt biztosít a prosztata szöveteiből. A férfiegészség hónap alkalmából dr. Póth Sándor, a Budai Egészségközpont privát urológiai osztályának vezető főorvosa és a Nemzetközi MRT- és Mesterséges Intelligencia Vezérelt Diagnosztikai Központ vezetője ismerteti a szűrővizsgálatokkal kapcsolatos tudnivalókat, tévhiteket, valamint a fúziós prosztatamintavétel előnyeit.

A szerkesztő ajánlja