SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A tojásallergia

Dr. Hidvégi Edit [cikkei] - 2010-12-02
Hazánkban a tojás a tej mellett az egyik leggyakoribb allergén kisgyermekek és felnőttek körében is. Összeállításunkban a tojásallergiával kapcsolatos gyakran feltett kérdésekre keresünk válaszokat szakértőnk segítségével.

Szoptatás alatt is elkezdődhet

Az ételallergia tünetei már a szoptatás időszakában is jelentkezhetnek. Ennek oka, hogy az anya által fogyasztott ételek bizonyos mennyiségben átjutnak az anyatejen keresztül a baba szervezetébe is. Érdemes ezért megfigyelnünk, hogy a panaszok mely ételek fogyasztását követően jelentkeznek és a továbbiakban teljesen hagyjuk el a gyanús élelmiszert. - magyrázza dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gyermekgasztroenterológusa. Ha így nem jelentkeznek a tünetek, akkor az egész szoptatási idő alatt érdemes a tojásmentes diétát tartani. Amennyiben az ekcémás tünetek továbbra sem múlnak, akkor más élelmiszerekkel is próbálkozhatunk, de ilyenkor mindenképpen javasolt egy szakorvost felkeresni.


A tojásallergia tünetei

A szoptatás időszakában a tojásallergia tüneteként a babánál jelentkezhet bőrallergia, ekcéma és hasi panaszok. A tojást 8 hónapos kor után vezethetjük be a babák étrendjébe. A kicsinek kezdetben kizárólag friss, jól megfőzött tojás sárgáját készítsünk, majd fokozatosan kaphat tojásfehérjét is. Ez allergiára hajlamos gyermekeknél legalább 2-4 hónappal későbbre halasztandó. Ebben az időszakban a tojás fogyasztását követően fellépő bőrviszketés, kipirosodás, bőrkiütés, száj körüli zsibbadás, az arc, a torok duzzadása, légzés nehézsége, hányás, hasmenés, hasi fájdalom esetén kell gondolnunk tojásallergiára.


A tyúk, vagy a tojás?

A tojásra allergiás betegeknél fontos figyelnünk arra is, hogy  ritkán a csirkehús fogyasztása után is allergiás tünetek jelentkezhetnek. A keresztallergia hátterében az anyagok kémiai szerkezetének hasonlósága áll. Olyan kicsi a két anyag közötti különbség, hogy sok szervezet, különösen akkor, ha már fokozottan érzékeny az egyik anyagra, nem tud különbséget tenni közöttük. Egyes tojásallergiás betegeknél a tyúktoll allergénjének belélegzése is asztmás tünetet, köhögést okozhat.


Nyomokban tartalmazhat…

A tojásallergia egyetlen kezelési módja, a tojásmentes diéta betartása, mely - különösen gyermekeknél - sokszor nem könnyű feladat. Tojásfehérje számos élelmiszerben található, leginkább a pékáruk, a kenyérfélék, a ragufélék, a tésztafélék, a krémtöltelékek és fagylaltok tartalmazzák. Fontos, hogy a bevásárlás során mindig olvassuk el az egyes ételek összetevőit is.
Az alábbiak tojásfehérje jelenlétére utalnak: albumin, tojás (tojássárgája, tojásfehérje, tojáspor, szárított tojás), tojáshelyettesítők, tojáslikőr, globulin, lecitin, lizozim, majonéz, ovalbumin, ovovitelin, tojáshab.


Ötletek a tojás pótlására

Főzés során az ételek sűrítésére tojás helyett használjunk keményítőt, vagy burgonyát. Vásárolhatunk tojáspótló port is. Az ételek lazítására alkalmazható rizs, búzadara, tojásmentes zsemlemorzsa, élesztő, szódabikarbóna. Az interneten számos oldal található, ahol ételallergiás betegek osztják meg a már kipróbált recepteket egymással. Keresgéljünk a tojásmentes finomságok közt és próbáljunk ki új ízeket, ételeket.


Oltások és tojásallergia

Egyes védőoltások előállításakor a vírust tojásban szaporítják, ezért az oltóanyagba kis mennyiségű tojásfehérje is bekerülhet. Ez allergiás tüneteket, súlyos esetben vérnyomás esést, fulladást, esetleg halálhoz vezető reakciót válthat ki. Ilyen oltások a sárgaláz elleni oltás és az influenza elleni oltások. Lassan egy évtizede más technológiával készül a 15 hónapos korban kötelező kanyaró-mumpsz-rózsahimlő elleni védőoltás, tehát ezt tojás-allergiások is megkaphatják. Mivel a tojás alapú védőoltások nem kötelezőek, ha kimaradnak, akkor sem történik baj.


Kinőhető!

A gyermekek többsége 3 éves korára kinövi a tojásallergiát. Előfordulhat, hogy ez későbbi életkorra tolódik és az esetek kisebb százalékában ugyan, de a tojásallergia egész élet során megmaradhat.

Forrás: http://www.allergiakozpont.hu
Fotó: baljeetmusiccomposer
/pixabay

Dr. Hidvégi Edit


Dr. Hidvégi Edit
Gyermekorvos

Az OrvostKeresek.hu specialistája "gyermekorvos" témakörben.
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek!
Bizalmát köszönöm!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A tavaszi UV-sugárzás elleni védekezés fontossága

A tavasz beköszöntével az éghajlat változása mellett a napsugarak intenzitása is fokozatosan növekszik. Bár sokan a nyári hónapokkal társítják az erős napfényt és a lehetséges bőrkárosodást, már a tavasz elején is jelentős UV-sugárzási értékek érhetők el. E blogbejegyzés célja, hogy részletesen ismertesse az UV-sugárzás tudományos hátterét, annak hatását a bőrre és a szemre, valamint bemutassa a megelőző intézkedéseket, amelyekkel elkerülhetjük a hosszú távú károsodásokat.

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja