SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ingyenes önsegítő program az evészavarok családszempontú kezelésére

Családinet [cikkei] - 2024-02-27
A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet Pszichoszomatikus Szakrendelője a BioTechUSA-cégcsoport támogatásával az elmúlt másfél évben egy innovatív önsegítő programot valósított meg az evészavarok családszempontú kezelésére. A fiatal korosztályban anorexiában többen halnak meg, mint bármilyen egyéb mentális betegségben. A felépülést támogató, Jól(l)eszünk elnevezésű digitális eszközt egy sajtó-háttérbeszélgetés keretében mutatták be a program megvalósításában közreműködő pszichológusok és pszichiáterek.
Ingyenes önsegítő program az evészavarok családszempontú kezelésére

A BioTechUSA-cégcsoport 2022-ben közel 5 és félmillió forint összeggel támogatta a Semmelweis Egyetemet. Az ebből megvalósult eredményeket egy rendezvény keretében mutatták be, ahol az egyetem szakemberei által létrehozott Jól(l)eszünk önsegítő programot ismertették.

A BioTechUSA cégcsoport és a Semmelweis Egyetem egy innovatív önsegítő programot valósított meg

Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichológus, pszichoterapeuta, a Magatartástudományi Intézet korábbi igazgatója, dr. Purebl György pszichiáter, pszichoterapeuta, az intézet jelenlegi igazgatója és dr. Babusa Bernadett klinikai szakpszichológus, az intézet adjunktusa összefoglalták, hogy miért számít úttörőnek ez a kezdeményezés, pontosan kiknek szól a program. Kitértek rá, hogyan lehet elég hatékony a kezelés egy digitális eszköz segítségével és elmondták, milyen típusú evészavarok esetén érdemes igénybe venni. Kiemelték, hogy miért kulcsfontosságú bevonni az evészavarok kezelésébe az érintett családokat is, mit jelent a vezetett önsegítés, melynek elvén működik a program és mi is az a 10 téma, ami köré szerveződik. Beszéltek a BioTechUSA-cégcsoport anyagi támogatásából vásárolt VR-szemüvegről és szoftverről is, ami egy újfajta kiegészítő terápiás eszköz lehet az evészavarok kezelésében. Délután pedig egy limitált létszámú edzői körnek tartottak edukációs szemináriumot, ahol az előadók az evészavar kapcsán megvitatták az edzők szerepét is.

„Az evészavarok gyakorisága és népegészségügyi jelentősége növekszik, egyre nagyobb problémát jelentenek, egyre több ember számára. Fontos tehát, hogy bővíteni tudjuk a terápiás eszközeinket – erre jó a VR terápia. Kulcsfontosságú, hogy olyan módszereket adjunk az evészavaros betegek és családjuk kezébe, amelyekkel ők maguk is felvehetik a harcot az evészavarral – erre jó a Jól(l)eszünk önsegítő program – mondta dr. Purebl György. A Magatartástudományi Intézet igazgatója hozzátette, lényeges az is, hogy a társadalom is összefogjon az evészavarosok megsegítésére. Ezért örülünk annak, hogy meg tudunk szólítani olyan társadalmi csoportokat, mint a tanárok, edzők, sporttal és testmozgással foglalkozók” – fogalmazott.

Az evészavarok kortól, nemtől, testalkattól függetlenül bárkit érinthetnek, gyakran hosszú évekig rejtve maradnak, gyakoriságuk sajnos évről-évre nő. Átlagosan több (2,5-5,5) év telik el, mire valaki a megfelelő kezelésben részesül. A fiatal magyar nők 3 százaléka érintett, a betegség legismertebb megnyilvánulási formái az anorexia nervosa, a bulimia és a falászavar. Az anorexia nervosa vezető tünete a kóros soványság, ennek ellenére a betegek rettenetesen félnek attól, hogy el fognak hízni. A bulimia kontroll nélküli falásrohamokat, illetve az azt követő kompenzáló eljárásokat – mint például önhánytatást, hashajtózást, koplalást vagy túlzásba vitt testedzést – jelenti. A falászavar esetében nincsenek kompenzáló viselkedésformák, ezért az ebben szenvedők közel 50 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Ez egyébként a férfiak körében leggyakrabban előforduló evészavar típus, a betegek 40 százaléka jellemzően férfi – hangzott el az eseményen.

A Jól(l)eszünk online platform célja, hogy olyan tudással és készségekkel vértezze fel a családot és a pácienst, amelyek hatékonyan támogatják a felépülés folyamatát. Azoknak a családoknak javasolják, ahol evészavarban érintett tizenéves vagy fiatal felnőtt családtag van. Ingyenes és anonim módon használható, így azok is segítséghez juthatnak, akik például földrajzi okok miatt egyébként nem tudnának ellátásban részesülni. További előnye, hogy könnyen hozzáférhető és költséghatékony megoldási lehetőség. A programot használó család mögött egy támogató szakember áll – rendszerint pszichiáter vagy klinikai szakpszichológus. A rendszerszemléletű családterápia elemeire épül, mely bizonyítottan hatékony módszer az evészavar kezelésében. A modulok a hasznos ismeretanyagokon, családi példákon, eseteken, a családra vonatkozó szabályokon és javaslatokon, valamint feladatlapokon keresztül interaktív felhasználást biztosítanak.

Dr. Túry Ferenc, Dr. Babusa Bernadett, Dr. Purebl György

A BioTechUSA-cégcsoport társadalmi felelősségvállalási programja keretében a hazai egészségügyi rendszer támogatása során az adományozáson túl igyekszik edukálni és társadalmi párbeszédet kezdeményezni a szépség- és fitneszipar felelősségi körébe tartozó témákban. „Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy olyan patinás intézménnyel működhettünk együtt, mint a Semmelweis Egyetem. Vállalatunk hatalmas követőtáborával százezreket ér el, ezért is érezzük felelősségünknek a témával kapcsolatos edukációt és a lakosság egészségműveltségének általános fejlesztését” – fogalmazott dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR vezetője.

Fotó és forrás: BioTechUSA-cégcsoport

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

A szív- és érrendszeri betegségekkel élők számára a mindennapi élet során különösen fontos az egészségtudatos életmód, hogy csökkentsék a szövődmények kockázatát, és megőrizzék életminőségüket. Az alábbiakban olyan szakértői tanácsokat osztunk meg, amelyek segíthetnek a szív egészségének megőrzésében.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.

A szerkesztő ajánlja