SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Influenza - Megkezdődött a járvány

Családinet [cikkei] - 2018-01-25
A megbetegedési mutató átlépte a járványküszöböt, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján az országban január 15-21. között az előző hetinél 32,7 százalékkal többen, azaz 16 850 ember fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kórház higiénés és járványügyi felügyeleti főosztálya szerdán.

A harmadik héten három megye kivételével nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. Százezer lakosra vetítve a betegek száma Pest és Fejér megyében, valamint a fővárosban a legmagasabb, Csongrádban, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Nógrád megyében a legalacsonyabb.

A közlemény szerint a legtöbb beteg a 15-34 éves korosztályból kerül ki, a betegek 26,6 százaléka gyerek.

A harmadik naptári héten végzett laboratóriumi vizsgálatok 19 influenza B és egy influenza A vírust azonosítottak.

Az influenzás megbetegedések miatt péntektől látogatási tilalom lép életbe Fejér megye valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményében - közölte a Fejér Megyei Kormányhivatal az MTI-vel.


Az influenza tünetei

Az influenzát A-, B- és C-típusú vírusok okozzák, amelyek közül az A-vírus okozza a világjárványokat (úgynevezett pandémiákat), a B csak kisebb csoportok megbetegedését okozza, míg a C csak ritka, egyedi esetekért felelős.

A kór ilyenkor néhány óra ledönti az embert, és a klasszikus náthás tünetek mellé komolyabb panaszok is csatlakoznak, mint

  • a láz,
  • a hidegrázás,
  • a kimerültség,
  • az izomfájdalom
  • és a fejfájás.

Ráadásul az influenzás beteg lassan is gyógyul, maga a betegség nagyjából 10 napig tart, de a kimerültség még 2-3 hétig érezhető. Az egyik legfontosabb különbség a szövődmények arányában és súlyosságában keresendő. Míg a nátha többnyire nem veszélyes, addig az influenza szövődményei főleg kisgyermekekben, idősekben és krónikus betegségben szenvedőkben okozhat súlyosabb betegségeket. Ezek között leggyakoribb a különböző baktériumok okozta tüdőgyulladás, amely antibiotikumokkal kezelhető. Ritkán az influenza első tünete a vírus által okozott vérzéses tüdőgyulladás lehet, amelynek akár végzetessé is válhat. 

Forrás: MTI
Fotó: MedicalPrudens / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Letartóztatták a holtan talált berekfürdői kisfiú anyját

Elrendelte a bíróság szerdán a holtan talált berekfürdői kisfiú német állampolgárságú anyjának letartóztatását - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

Holtan találtak egy tízéves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy tízéves német állampolgárságú fiút a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Berekfürdőn - közölte honlapján a rendőrség vasárnap délután.

Tragédia az arizonai tavon: négy hónapos csecsemő hunyt el az extrém hőség miatt

Egy családi hajókirándulás tragédiába torkollott Arizonában, amikor a négy hónapos Tanna Rae Wroblewski életét vesztette a szélsőséges hőmérséklet következtében. Az eset rávilágít a hőség veszélyeire és a megelőzés fontosságára.

Tömeges óvodabezárások országszerte: zokogó szülők és kétségbeesett pedagógusok

Egyetlen nap alatt kilenc óvoda bezárásáról döntöttek Magyarországon, ami mély aggodalmat keltett a szülők és pedagógusok körében.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja