SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Műanyagban található vegyületek okozhatják az autizmust?

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2017-09-11
Közel tíz éve már, hogy rájöttek a BPA nevű vegyület veszélyes voltára, és azóta nem használják csecsemőknek szánt termékek - például cumisüvegek és tápszeradagoló kanalak - gyártásához. Néhány termékben azonban máig megtalálható, ami egyes kutatók szerint károsan befolyásolja a magzatok fejlődését - írja a Popsugar.
Műanyagban található vegyületek okozhatják az autizmust?

Az elmélet megalkotója, Dr. Harvey Karp elmondta: a diagnosztizált autisták száma évről-évre meredeken nő. Az esetek felében pusztán arról van szó, hogy ma már autizmusnak tekintünk korábban legfeljebb „furcsának” tartott viselkedésformákat is, de ott van még az érintett gyerekek másik fele, akikről nem tudjuk, mi okozza a problémájukat.

Amióta elterjedt az elmélet, hogy az autizmusért a védőoltások felelnek, a legtöbb kutatás azt célozta meg, hogy ezt a hitet cáfolja. De ha nem az oltás, akkor vajon mi okozza a betegséget, és főleg azt, hogy egyre több gyereket érint?

Dr. Karp szerint a válasz a BPA és az ahhoz hasonló BPS nevű vegyületekben keresendő. Ezek az anyagok ugyanis a szervezetben az ösztrogén nevű női hormonná válnak. Bármilyen, a szervezetünkbe juttatott hormon valamilyen tiltást fogalmaz meg az agy felé: azt üzeni, valamit ne tegyen. A magzatok agyának fejlődését különösen erősen befolyásolhatják.

Mivel az ösztrogén női hormon, a szakértő szerint ez megmagyarázhatja, miért érint az autizmus sokkal több fiút, mint lányt: a diagnosztizált autisták között négyszer annyi a kisfiú mint a kislány, az Asperger szindrómásoknál pedig kilencszeres az arány. Az ő agyuknak a fejlődését ugyanis sokkal hátrányosabban érinti a nagy adag, oda nem való női hormon.

Noha a BPA-t ma már kivonták a cumisüvegekből és egyéb babakellékekből, sok egyéb termékben, mint például bizonyos konzervekben a mai napig megtalálható. A hozzá hasonló BPS nincs betiltva, jelenlétét #7 jel mutatja az élelmiszerek csomagolásán. Dr. Karp szerint mindenképpen érdemes az ilyen termékek fogyasztását kerülni. Legjobb, ha friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, vagy ha ez nem megoldható, válasszunk olyat, ami szilikonba van csomagolva.

Manapság az egyre fejlettebb orvosi technológiának köszönhetően egyre többet tudunk az autizmusról. Nemrég például agyi képalkotó eljárás – úgynevezett fMRI – segítségével megállapították, hogy az érintettek azért kerülik a szemkontaktust, mert ez túlingerli az agyuknak a megfelelő területét. Ahogyan a vizsgálatban részt vevő betegek fogalmaztak, „fáj nekik” a másik szemébe nézni. Mivel a szemkontaktus tartása alapvető a társadalmi érintkezéskor, az autistáknak nehezebben fejlődnek ki a szociális készségeik, ha ezt igyekeznek elkerülni. Korábban a másik tekintetének kerülését a közömbösség jeleként értelmezték, így az új felfedezés – miszerint nem érdektelenség, hanem valódi fájdalom a jelenség oka – valóban forradalminak tekinthető.

Forrás: https://www.ewg.orghttps://thesoftlanding.com
Fotó: 5712495 / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja