SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A koraszülötteknek sem ártanak a védőoltások

Családinet [cikkei] - 2016-12-14
A koraszülött csecsemőkre nem a védőoltások, hanem a fertőző betegségek jelentenek veszélyt, nekik és a kissúlyú újszülötteknek még nagyobb szükségük van a vakcinák nyújtotta védelemre, mint más csecsemőknek - közölte a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Perinatológiai Intenzív Centruma (PIC) kedden az MTI-vel.
A koraszülötteknek sem ártanak a védőoltások

Az általuk tartott sajtóbeszélgetés után eljuttatott közleményben azt írták: a fertőző betegségek elleni védőoltások a koraszülöttek és a kis súllyal született csecsemők számára különösen fontosak, hiszen számos tanulmány szerint sokuk szorul kórházi ápolásra, illetve veszti életét olyan betegségek miatt, amelyek védőoltással megelőzhetőek. A koraszülötteknek nagyobb a fertőzésekkel szembeni fogékonyságuk, mert alacsonyabb az anya által a méhlepényen keresztül biztosított immunvédelem mértéke.

Idézték Kocsis Istvánt, a PIC osztályvezetőjét, aki szerint az egészségügyi dolgozók egy részében is még él a tévhit, hogy a koraszülöttek és a kissúlyú újszülöttek születési súlya, éretlenségi foka, izomtömege befolyásolja egy vakcina hatékonyságát, ezt azonban a tudományos kutatások nem támasztják alá. Ahogy az is közkeletű tévhit, hogy a koraszülöttek immunrendszere nem alakít ki elégséges immunválaszt az oltásra - hangsúlyozta.

Emiatt a szakorvosok azt javasolják, hogy minden stabil állapotú koraszülött a születési súlyára való tekintet nélkül, kronológiai életkorban - vagyis a születés óta eltelt idő szerint - ugyanazt az oltási sort kapja meg, mint a többi csecsemő. Példaként említették: a gennyes agyhártyagyulladást okozó baktérium elleni vakcina életmentő lehet, a rotavírus elleni védőoltás pedig súlyos szövődményektől mentheti meg a gyengébb immunrendszerű koraszülött csecsemőt. 

A koraszülött csecsemőkre tehát nem a védőoltás jelent veszélyt, hanem a fertőző betegségek - összegeztek.

Forrás: MTI
Fotó: KOMUnews/flickr

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

A szív- és érrendszeri betegségekkel élők számára a mindennapi élet során különösen fontos az egészségtudatos életmód, hogy csökkentsék a szövődmények kockázatát, és megőrizzék életminőségüket. Az alábbiakban olyan szakértői tanácsokat osztunk meg, amelyek segíthetnek a szív egészségének megőrzésében.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.

A szerkesztő ajánlja