SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ne féljünk az újraélesztéstől, gyermekünk élete a tét!

Családinet [cikkei] - 2016-02-11
Minden szülő legnagyobb rémálma, hogy kisgyermekét olyan baleset vagy váratlanul jelentkező betegség éri, amely miatt leáll a légzése és szívmozgása. Ám ha mégis megtörténik a baj, tudnunk kell cselekedni. A gyakorlati tudás mindennél többet jelent, az időben megkezdett újraélesztéssel ugyanis megsokszorozható a túlélés esélye.
Ne féljünk az újraélesztéstől, gyermekünk élete a tét!

„Fontos, hogy minden kisgyermekes szülő megtanulja a gyermek újraélesztést és az idegen test eltávolítását. Ritkán fordul elő, hogy a tudásunkat éles helyzetben is alkalmaznunk kell, viszont soha nem tudhatjuk, mikor lesz rá szükségünk. Az újraélesztés során a befújásos lélegeztetésnek sokkal nagyobb szerepe van a gyerekeknél, mint a szívmasszázsnak. Az első és legfontosabb szabály: ha nem tanultunk újraélesztést, hívjuk a mentőket, és kövessük az utasításaikat! Ha például a jogosítvány megszerzésekor szert tettünk a tudásra, használjuk a tanult technikát, ám legyünk tekintettel arra, hogy a gyermek teste kisebb, mint a felnőtteké” – mondta Dr. Krivácsy Péter gyermekgyógyász, a Budai Egészségközpont munkatársa, a Léghajó Program orvos-szakmai vezetője.
 

Mit tegyünk, ha leáll a gyermek légzése?

A kialakult helyzet ijesztő lehet, ám igyekezzünk megőrizni nyugalmunkat, így hatékonyabban tudunk segíteni. Mérjük fel a helyzetet, ellenőrizzük, reagál-e a kisgyermek, valóban leállt-e a légzés és a szívmozgás. Ezt követően hívjunk segítséget és kezdjük meg az újraélesztést! Fektessük hanyatt a gyermeket szilárd, egyenes felületre (padló, szőnyeg), billentsük hátra a fejét, állát megemelve tegyük szabaddá a légutakat. A lélegeztetés előtt figyeljük meg, lélegzik-e, és ügyeljünk, hogy nagyon finoman végezzük a befújást!
 

Szívmasszázs – időt és életet nyerünk vele

Ha az első 5 befújás nem volt hatásos, kezdjük meg a szívmasszázst lélegeztetéssel felváltva. Az arány ugyanaz, mint a felnőtteknél: 30 nyomás a szegycsont alsó részén, majd 2 befújás.
A 30 mellkompressziót és 2 lélegeztetést addig folytassuk, amíg a mentő meg nem érkezik! Figyeljünk arra, hogy ne fejtsünk ki túl nagy erőhatást, de érjük el a megfelelő nyomásmélységet!

Kisgyermekek újraélesztésének lépéseit az angliai St John’s Ambulance számára készített játékos videó segítségével is megjegyezhetjük:

Mit kell tenned, ha félrenyelt a gyerek? Tudj meg mindent a fulladás esetén végzendő elsősegélynyújtásról, videókkal!
 
Gyermekbalesetek - A fulladás 1. rész
Gyermekbalesetek - A fulladás 2. rész

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja