SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Harcoljunk a téli megfázás ellen a természet erejével

Családinet [cikkei] - 2015-01-07
A téli időszak a legtöbb ember életében megfázásokkal, influenzával teli. Ennek megelőzése céljából kiemelt jelentőséggel bír az immunrendszer megfelelő megerősítése. Mivel a természetes módszerek az utóbbi időkben előtérbe kerültek, megkérdeztük dr. Csókáné Török Orsolyát, a Budai Endokrinközpont fitoterapeutáját, mit ajánl erre a célra.
Harcoljunk a téli megfázás ellen a természet erejével

Támogassuk immunrendszerünket gyógynövényekkel

Echinacea: a bíbor kasvirág a legerősebb immunerősítő gyógynövényünk, melyet bártan lehet használni mind a betegségek megelőzésére, mind kezelésre. Már az antibiotikumok megjelenése előtt széles körben alkalmazták a szervezet védekező rendszerének erősítésére.   Értékes hatóanyagai (poliszacharidok, kávésav-származékok, alkilamidok) ugyanis stimulálják a fehérvérsejteket, így remekül alkalmazható vírusos, illetve bakteriális megbetegedések esetén. Torokfájás esetén is nagy segítségünkre lehet, mert fertőtlenítő hatása mellett gyulladáscsökkentő is.

Belsőleg tea, tinktúra, cukorka vagy szirup formájában kapható.

Ellenjavallat: tuberkolózis, leukózisok, sclerosis multiplex, AIDS, HIV-fertőzés és autoimmun betegségek esetén nem alkalmazható!

Hársfa: a hársfa nem csak remek idegnyugtató, de hatékonyan csökkenti a meghűléses panaszokat is! Gyakran ajánlják láz esetén, hiszen a benne lévő falvonoidoknak köszönhetően izzasztó hatással bír, valamint segít a lázcsillapításban is. Kiváló méregtelenítő, így felgyorsítja a gyógyulási folyamatokat, amellett, hogy közben erősíti az immunrendszert. Köptető, nyákoldó hatása révén, torokbántalmakon, rekedtségen is segít - mondja dr. Csókáné Török Orsolya, a Budai Endokrinközpont fitoterapeutája.

A teát hársmézzel is édesíthetjük, ha már 60 Celsius fok alá hűlt, különben megsemmisülnek a méz értékes hatóanyagai.

Lázcsillapító hatása fokozható, ha a hársfavirágot a fekete bodza virágával 1:1 arányban összekeverjük. Az ebből a teakeverékből elkészített teába tegyünk még fél citrom levét és 2 evőkanálnyi mézet.

Ellenjavallat: Idős emberek nem fogyaszthatják minden nap, mert gyengíti a szívet!

Ginzeng: a ginseng alkalmazása igencsak széleskörű, hiszen javítja a koncentrációt, az erőlétet, az immunrendszert, valamint segít kimerültség és a betegségekből való lábadozás esetén is. Évezredek óta használják a szervezet védekező rendszerének fokozására, nem hiába tartják az erő gyógynövényének. Ezt leginkább a benne található poliszacharidoknak, szaponinoknak, vitaminoknak és ásványi anyagoknak (E-B-vitamin, réz, cink) köszönheti. Egyes elméletek szerint jelentős antioxidáns tartalma miatt véd a rák kialakulásától is.

Homoktövis: a természetben található elixírek közt a homoktövis termése az egyik, ami a legnagyobb mennyiségben tartalmaz C-vitamint. Leggyakrabban lekvár és szörp homoktövisolaj, héj- és magörlemény formájában találkozni vele, ám teaként is fogyasztható. A C-vitaminon kívül rengeteg B-C-E-K- és F-vitaminnal, valamint esszenciális zsírsavakkal is bír. Nagyszerű immunerősítőként és gyulladáscsökkentőként tartják számon, ráadásul értékes hatóanyagainak köszönhetően az influenzából való lábadozást is felgyorsítja.

Magas antioxidáns-tartalmánál fogva gátolja a daganatos sejtek képződését, sejtregeneráló, csökkenti az allergiás reakciókat (szénanátha). F-vitamin hiány miatt kialakult központi idegrendszeri zavarok esetén, elsősorban cukorbetegeknek ajánlott. Javítja a szív funkcióit és az erek állapotát.

Külsőleg a terméséből nyert zsíros olaj erősen hámosító hatású, ezért fagyási sebek, ekcéma (télen hideg ekcéma) kezelésére használják.

Gyógyító illóolajok

Teafa: ha fertőtlenítésről van szó, biztosan dobogós helyet foglal el a teafa, ami vírusellenes hatása mellett remek baktérium- és gombaölő. Természetes antibiotikum révén óriási hasznát lehet venni a téli időszakban, hiszen enyhíti a légúti megbetegedések tüneteit, mivel köptető, hurutoldó, gyulladáscsökkentő hatással is bír. Párologtatóba csepegtetve nem csak kellemes illatot biztosít a lakásban, de véd a vírusos és a bakteriális fertőzések ellen.

Eukaliptusz: az eukaliptusz légúti megbetegedésekre kifejtett hatását már az ókorban is ismerték, hiszen antiszeptikus, erősítő és légzéskönnyítő is egyben. Nyákoldó hatóanyagainak köszönhetően hamar megszűnteti az orrdugulást.

Belsőleg alkalmazva az eukaliptusz illóolaj halálos lehet!!!

Citrom: a citromot akár illóolajként használja, akár magát a gyümölcsöt, magas C-vitamintartalma miatt remek immunerősítő, ráadásul elpusztítja a káros mikroorganizmusokat is. Hatékony lázcsillapító, így hőemelkedés/láz esetén előszeretettel ajánlják - lehetőleg belsőleg alkalmazva. Igen széles körben felhasználható, pl. párologtatáshoz, teába.

Kakukkfű: Kiváló a tüdőre és a hörgőkre kifejtett hatása, hatékonyan fertőtlenít. Felső légúti panaszokra, főként hangvesztésre, hörgő-, torok-, mandula- és gégegyulladásra ajánlott párologtatni vagy inhalálni.

Fontos tudnivalók az illóolajokról

  • Csakis 100%-os tisztaságú illóolajokat használjon a gyógyászatban.
  • A tiszta illóolajok igen magas koncentrációban tartalmazzák a hatóanyagokat, így használatuk előtt érdemes szakemberrel egyeztetni.
  • Vízben nem oldódnak (mézben, zsíros tejben, tejszínben, zsíros olajokban igen).
  • Mindig sötét, jól zárható üvegben tárolja őket.
  • Némelyik hígítás nélkül a bőrre kenve allergizáló hatású, kivétel égés esetén a levendulaolaj.
  • Inhalálás: 10-15 csepp illóolajat csepegtessen fél liter forralt vízbe, majd hagyja kissé lehűlni, mert különben a forró gőz megégeti az orr-, és arcüregekben a nyálkahártya csillószőreit!
  • Aromaterápiás fürdő: a víz hőmérséklete ne legyen túl magas (kézmeleg), az illóolajakat (6-10 csepp) először keverjen össze 1 evőkanálnyi tejszínnel/zsíros tejjel/vivőolajjal és csak utána a vízzel. A fürdő ne tartson tovább 20 percnél.
  • Illatlámpa: 3-4 csepp illóolajat csepegtessen a vízbe, mindig pótolja az elpárolgott vizet. 2 óránál tovább ne párologtasson egy helységben!
  • Néhány aromaterápiás könyv nyugodtan ajánlja az illóolajok belső alkalmazását anélkül, hogy figyelmeztetne arra, hogy ezek olyan tömények, hogy idővel károsítják a veséket és a májat. Ezért inkább készítsen teát az illóolaj tartalmú növényekből, ami a növény összes hatóanyagát tartalmazza, illetve az adagok betartásával nem okoz károsodást.

Forrás: Budai Endokrinközpont
Fotó: falco/Pixabay.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja