SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Igen ritkák a gyermekkori védőoltások miatti súlyos reakciók

Családinet [cikkei] - 2014-07-03
Igen ritkák a gyermekkori védőoltások által kiváltott súlyos reakciók - erősítette meg egy új elemzés, amely szerint a vakcináknak nincs közük a leukémiához, az MMR-oltás nem okoz autizmust, ellenben ha a nem oltott gyerekek elkapják a vakcinákkal megelőzhető betegségek valamelyikét, életminőségüket rontó szövődmények is sújthatják őket.

Bár a védőoltásoknak döntő szerepük volt abban, hogy megszabadították az emberiséget több fertőző betegségtől, a létezők ellen pedig védelmet nyújtanak, mégis nőtt a gyermeküket az oltásoktól féltő szülők száma az utóbbi években. Ugyanakkor összefüggés van az oltatlan gyermekek számának növekedése és például a kanyarójárvány egyesült államokbeli kitörése között - idézte a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál a Pediatrics szaklapban megjelent tanulmányt.

Az amerikai Orvostudományi Intézet (IOM) korábban megvizsgálta nyolc vakcina biztonságosságát, és a súlyos oltási reakciókat rendkívül ritkának találta. Az új kutatás, amelyet a RAND non-profit kutatóintézet munkatársai végeztek, értékelte az IOM-kutatás óta eltelt időben született tanulmányok adatait, és megvizsgálta további vakcinák mellékhatásait.   

Hat év alatti gyerekeknek adott, összesen 11 oltóanyagot tanulmányoztak: a diftéria, a tetanusz és a szamárköhögés ellenit (DiPerTe), a hepatitis B és A, az influenza, a meningococcus, az MMR (kanyaró, mumpsz és rubeola), a bárányhimlő, a haemophilus influenza-b (Hib), a pneumococcus, a rotavírus és a gyermekbénulás (polio) elleni vakcinákat.   

Nem találtak semmiféle kapcsolatot az oltások és a leukémia, az MMR és az autizmus, a hepatitis B és a szklerózis multiplex között, a Hib nem váltott ki súlyos reakciókat.   

Igen ritkán, de előfordultak mellékhatások. A rotavírus elleni RotaTeq egymillió beadott adagja után 15 súlyos, az oltással kapcsolatos bélbántalmat jelentettek, a MMR-ből 3000-4000 oltásra jutott egy lázgörcsös eset.

http://www.livescience.com/46617-serious-reactions-childhood-vaccines-rare.html

Forrás: MTI
Fotó: Sura Nualpradid/FreeDigitalPhotos.net

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Három gyerek tűnt el Szigetszentmiklósról

A szigetszentmiklósi rendőrök a lakosság segítségét kérik három gyermek eltűnésének felkutatásában.

Elmúlhat-e magától a pánikbetegség?

A pánikbetegséggel nehéz együtt élni, különösen, ha úgy érezzük, kicsúszik a kezeink közül a kontroll a rohamok kapcsán. Érdemes-e arra várni, hogy majd "magától" elmúlik a nehézség? Egyáltalán léteznek-e olyan eszközök, amelyekkel elősegíthetjük a javulást? Mikor és miért érdemes orvoshoz fordulni? Dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere adott választ a kérdésekre.

Tények és tévhitek a máj méregtelenítéséről

Év elején sokakban felmerül az úgynevezett májméregtelenítés gondolata, különösen néhány átmulatott éjszaka után. De vajon valóban méregteleníthető a máj? Megvédhetjük-e a májunkat a károsodástól és ha igen, mit kell ehhez tennünk? Dr. Németh Aliz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus adott hiteles válaszokat a kérdésekre.

Szalmonellával fertőzött liszt került az Aldi üzleteibe

Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a forgalomból, a visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. november 20. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

A sclerosis multiplex-szel élőknek nyújt segítséget a Semmelweis Egyetem oktatóvideója

Háromszor gyakoribb nőknél az ezerarcú betegségként is emlegetett sclerosis multiplex, mint férfiaknál. Az első tünetek jellemzően 20-40 éves kor között jelentkeznek. A krónikus, autoimmun megbetegedés tünetei nagyon változatosak, előrehaladása egyénenként változó. Mivel a betegség gyakran ellehetetleníti az érintettek mindennapi tevékenységeit, ezért nagyon fontos a diagnózist követően az idejében megkezdett rehabilitáció, komplex fejlesztés. A Semmelweis Egyetem oktatóvideója ehhez nyújt segítséget.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja