SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A világon elsőként nyomtattak szemsejteket brit kutatók

Családinet [cikkei] - 2013-12-20
Az új technológiával a jövőben visszaadhatják a látását azoknak, akik elveszítették szemük világát - noha ehhez még több évnyi kutatás szükséges.
A világon elsőként nyomtattak szemsejteket brit kutatók

Tintasugaras nyomtató segítségével hozták létre szemsejtek - idézte a The Independent online kiadása a Cambridge-i Egyetem kutatóinak bejelentését, amelyet az új technológiát demonstráló bemutatón tettek.
    
Ez volt az első lépés azon az úton, amelynek végcélja, hogy a bionyomtatás módszerével olyan mesterséges szövetet hozzanak létre, amellyel a teljes retina, vagyis a recehártya, a szem fényérzékeny része helyreállítható.
    
A Cambridge-i Egyetem kutatói patkányok retinájának kétféle sejtjét nyomtatták ki. Ehhez a bioprint technológia legújabb fejlesztését alkalmazták, amelyet egyre összetettebb sejtszerkezetek, egész szervek létrehozására használnak. Ez volt az első alkalom, hogy a központi idegrendszer érett sejtjeit nyomtatták ki ezzel a módszerrel.
    
Keith Martin és Barbara Lorber, a kutatás vezetői, a Cambridge-i John van Geest Agysebészeti Központ munkatársai elmondták: az alapelv helyességét már az első eredmények igazolták. A végső cél, hogy gyógyászati célokra fejlesszék tovább a technológiát.
    
"A vakságot okozó betegségek közül sokra jellemző a retina idegsejtjeinek elpusztulása. A retina olyan finoman szervezett rendszer, ahol a sejtek pontos elhelyezkedése és egymáshoz való kapcsolódása teszi lehetővé a jó látást" - magyarázták.


    
A kinyomtatott sejtek egészségesek maradtak, növekedni tudtak - közölték a tudósok. Az egyik sejttípus a retina ganglionsejtjei voltak, amelyek a szembe érkező információt az agy felé közvetítik. A másik típus a gliasejtek voltak, amelyek a neuronokat védelmezik.
    
A következő lépés az lesz, hogy megvizsgálják, használható-e ugyanez a technológia arra, hogy fényérzékeny, úgynevezett fotoreceptor sejteket előállítsanak vele. Ezek a sejtek alakítják át a fényt a látás számára kulcsfontosságú biológiai jelzésekké.
    
A kutatócsoport azt is reméli, az eljárást továbbfejleszthetik, hogy kereskedelmi forgalomban lévő, több szórófejes nyomtatókkal is végre lehessen hajtani - tette hozzá Martin.
    
http://www.independent.co.uk/news/science/british-scientists-print-eye-cells-in-world-first-9011287.html

Forrás: MTI
Fotó:
  Igor Terekhov - 123RF.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja