SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Korunk egyik népbetegsége az "ösztrogén dominancia"

Prof. Dr. Balázs Csaba [cikkei] - 2012-08-03
E sorok megírásával nem untatni szeretném a nyári melegben pihenő olvasót, hanem megkongatni azt a bizonyos harangot, amelyet eddig az "illetékes szervek" nem tettek meg. Különösen most, amikor a kánikulában szinte kilószámra fogynak a kozmetikumok, naptejek és egyéb fiatalító szépség flastromok.
Korunk egyik népbetegsége az "ösztrogén dominancia"

Azt már fiatal orvos koromtól tapasztaltam, hogy megváltozott a betegségek megjelenési formája, bizonyos betegségek eltűntek (pl. a reumás láz), mások pedig  korábban el sem képzelhető mértékben megszaporodtak (pl. hormonális-, immunológai kórképek). Még idejében szeretnék szólni! Az utóbbi két-három évtizedben szomorúan tapasztaltam, hogy minden bizonnyal a profit által is hajszolt kémiai ipar (a gyógyszeripar is) olyan termékeket hozott forgalomba, amely megváltoztatta  egész életünket és számos baj, betegség forrása lett.
Ennek egyik fontos formája az ösztrogén túlsúly által kiváltott, ún. ösztrogén dominancia nevű szindróma, amely állapotnak a  következményei főleg a nőkre  nézve tragikusak!

Ösztrogén-Progeszteron
Ösztrogén Progeszteron


Mi a hormonok szerepe?

Az emberi szervezet sejtek milliárdjainak összehangolt rendszeréből áll. A sejtek alkotják a szöveteket, szerveket, melyek között élő kapcsolat van a vérkeringéssel, nyirokkeringéssel, idegekkel, hormonokkal, elektromágneses térrel, rezgésekkel és még sok más elemi, atomi, molekuláris kapcsolattal. Ezt a bonyolult hálózatot szabályozza az neuro-endokrin és az immunrendszer. Hormonrendszerünk minden szervünkre hat, így a legkülönbözőbb tüneteket okozza, ha zavar keletkezik működésében. Nagy valószínűséggel első utunk nem egy endokrinológus orvoshoz vezet, és az sem biztos, hogy a háziorvos a megfelelő helyre irányít. Bizonyos endokrin- vagyis a hormonrendszerhez köthető - betegségek felismeréséhez pedig elengedhetetlen a részletes vizsgálat beleértve a  beteg meghallgatását, fizikális és laboratóriumi, továbbá kiegészítő egyéb képalkotó vizsgálatát. Testünk működéséhez  elengedhetetlenek a jelek, információk, a hírvivők. A postások pedig nem mások, mint hormonjaink. Egészen apró mennyiségben, a gramm egy milliomod részében vannak jelen a vérben, mégis minden szervünk állapota függ mennyiségüktől, a „helyes kommunikációtól”. Az egész testbe szállítják a híreket és ha túl kicsi vagy éppen nagy mennyiségben termelődnek, az nem csak bizonyos szervünknél okoznak zavart, hanem hatnak erőnlétünkre, közérzetünkre, szexuális működésünkre, stressztűrő- és nemzőképességünkre, energia-szabályozásunkra, testsúlyunkra, bőrünk, hajunk állapotára. Fontos, hogy a hormonok és immunrendszerünk szoros kapcsolatban vannak egymással. Hormonjaink termelődését meghatározza életkorunk, nemünk, örökletes tényezők, sőt, a testet érő fény mennyisége, a külső hőmérséklet is. Eltérő lehet a különböző évszakokban, és megfigyelhető változás még napközben is. Mivel egy sor kulcsfontosságú üzenet szállításáért felelősek, nagyon érzékenyek érzelmi ingadozásainkra és a különböző külső hatásokra. Nem is gondolnánk, hogy naponta mennyiféle kozmetikum, élelmiszer és vegyi anyag vesz minket körbe, melyek mind befolyásolják e kifinomult rendszer működését!

Mi az ösztrogén dominancia lényege?

A női testben termelődő sok-sok hormon közül jelentőségüknél fogva kiemelkedik az első számú nemi hormon az ösztrogén és a másodlagos (ellensúlyozó) nemi hormon a progeszteron. A betegség lényege a két hormon arányának felbomlása, amelyet az ösztrogén túlsúly vált ki.

Ösztrogén

  • Első számú női nemi hormon (többek közt ösztradiol, ösztriol, ösztron alkotja)
  • Felelős a másodlagos női jegyek (mellek, méh) és menstruáció kialakulásáért
  • A menstuációs ciklus első felében (1-14. nap) van jelen, petefészekben termelődik (ábra lejjebb)
  • Zsírraktárakat növeli, izomtömeget csökkenti

Tüszőérés és sárgatest érés

Nemcsak a petefészek állítja elő az ösztrogént, hanem a testzsír is. Így férfiakban és nőkben is egyaránt jelen van. Egy kövér férfiban akár több ösztrogén is lehet, mint egy fiatal szikár hölgyben. Fontos! Azoknál, akinek teljes petefészek-eltávolítást hajtottak végre, annak is magas lehet az ösztrogén szintje.

Progeszteron

  • Másodlagos női nemi hormon,  „ellensúlyozó” hormon
  • Felelős a terhesség létrejöttéért, a terhesség fenntartásáért
  • A menstruációs ciklus második felében van jelen, peteérés után - 20 mg/nap mennyiségben - termelődik
  • Petefészekben és kis mennyiségben a mellékvesékben termelődik

Az ösztrogén dominancia, ill. a progeszteron hiány tünetei 

  • Terméketlenség, meddőség
  • Tüszőrepedés nélküli ciklusok
  • Vetélés
  • Premenstruális szindróma (PMS)
  • Depresszió, hangulatváltozások, ingerlékenység, kimerültség, alvás-, memóriazavar
  • Migrén, krónikus fejfájás
  • Alacsony libidó
  • Endometriosis
  • Erős menstruációs vérzés, szabálytalan menstruációs ciklusok, pecsételő vérzés
  • Hüvelyszárazság
  • PCOS - policisztás petefészek
  • Korai menopauza
  • Korai serdülőkor
  • Pajzsmirigybetegség
  • Lassú anyagcsere, megnövekedett hasi zsírszövet, hízás
  • Magas vérnyomás
  • Vízvisszatartás, ödémák, puffadás
  • Hajhullás
  • Száraz bőr, száraz szem, szájszáradás
  • Osteoporosis - Csontritkulás
  • Autoimmun betegségek, allergiára való hajlam
  • Magnézium hiány

Mi okozza ezt a betegséget?

Sajnos ezt a betegséget az emberiség maga idézte elő. A XX. században az ipari fejlődés, a vegyipar, a rá támaszkodó gyógyszeripar, egy soha nem látott fejlődést (?) produkált.  Olyan növényvédő szerek, háztartási vegyszerek és élelmiszerek termelése kezdődött - hatalmas mennyiségben - amik egészségre gyakorolt hatását, hosszú távú következményeit nem mérték fel kellően. Voltak ugyan figyelmeztető hangok, de ezt mindig elnyomták (elnyomják)  a  billió-dolláros  nyereségek,  a  profit hatalma.  Erről a fontos kérdésről a Magyar Endokrin Társaság Kongresszusán és ezen a honlapon is szóltam.
Kezdődött a mérgezési hullám az ún. xenoösztrogénekkel. Ilyenek  azok a  vegyszerek, amelyek ösztrogén hatásúak és nagyon nehezen bomlanak le (évtizedek alatt!) és a zsír-szövetben raktározódnak. Nézzük a diethylstilbestrolt (DES). A DES-t 1938-ban szintetizálták és klinikai alkalmazását az USA-ban 1941-ben engedélyezték. Csak az USA-ban  1941-1971 között kb. 7-8 millió nő részesült DES kezelésben. Időközben kiderültek alkalmazásának súlyos káros következményei. A magzati korban a DES hatásnak kitett leány magzatoknál gyakoribb a reproduktív traktus rendellenessége, fokozott a kockázata a hüvely karcinóma, a méhen kívüli terhesség, a koraszülés, a vetélés és a meddőség kialakulásának.  Folytatódott ez a folyamat a fogamzásgátló  tabletták  bevezetésével  (világszerte), annak magas szintetikus  ösztrogén tartalmával. Ráadásul a kozmetikumokba is olyan anyagokat tettek (pl. paraben),  amelyekről utólag  derült  csak  ki  a  női  ösztrogén  hormonhoz  való  nagyfokú hasonlatosságuk. Ez az arckrémek, testápolók, hidratálók,  tusfürdők szinte állandó összetevője.  Ezek a veszélyes anyagok a  bőrünkön  át  hamarabb felszívódnak, mintha megennénk! Az  élelmiszeripar  "felfedezte"  a  szóját,  és  elárasztotta  vele  a  világot.  A  szója  20 000-szeres mennyiségben tartalmaz un. fito-ösztrogént. Szerencsére ezeket a növényi eredetű ösztrogéneket sokkal könnyebben elbontja szervezetünk, ezért nem okoz olyan nagy problémát (pl. az ázsiai országokban, ahol a szóját nagy mennyiségben fogyasztják)

Hogyan lehet gyógyítani?

Cél: a harmónia, a hormonális egyensúly helyreállítása. A gyógyítás általában természetes progeszteron készítményekkel indokolt. A növényi progeszteron bőrön keresztül sokkal jobban felszívódik, mint az emésztőrendszeren keresztül.  Gyógynövények, amelyekből egy egyszerű eljárással állítják elő a növényi progeszteront: Jam gyökér (dioscorea villosa, hatóanyag: diosgenin), barátcserje (agnus cactus, hatóanyaga az agnusides). Ezek hiányában vannak szintetikus progeszteron készítmények, amelyek hatásosak lehetnek.

Mi a megelőzés módja?

 

  • Környezettudatos szemléletváltás és gyakorlat. A műanyag palackok helyett üvegedények használata!  Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy az egyébként kitűnő ásványvizek, tej és termékeik műanyag csomagolásban kerülnek a piacra és nehezen ellenőrizhető a kioldódó vegyszerek mennyisége A mérgező anyagokat tartalmazó festékek, adalékok, rovarirtók kerülése!  A friss zöldségekről, primőrökről azt gondoljuk, hogy minden esetben hasznosak. Ez csak alapos tisztítás, mosás után igaz!
  • Az ellenőrző (monitoring) rendszer fejlesztése. A mérgező anyagok kimutatására sok módszer van. Az egyik legegyszerűbb bizonyos rákok vizsgálata. Ezek a kis élőlényeg a mérgező anyagok jelenlétében elpusztulnak. Több hazai élelmiszert kellene fogyasztani! Az itthoni monitoring rendszer jobb, mint a külföldi, másrészt a hazai élelmiszerek lényegesen kisebb mértékben szennyezettek.
  • Kerülni a műanyagban tárolt ételeket, a teflon bevonatú edények használatát A méregtelenítés különböző  formáit széles körben elterjeszteni:
    - Szauna kezelés, wellness módszerek
    - Szabad gyökfogók alkalmazása (Szelén, E vitamin)
    - A testsúly fokozatos és nem gyors csökkentése. A zsírszövetben felraktározódott méreganyagok a gyors fogyás során gyorsan kerülnek a szervezetbe és ez rendkívül káros lehet.
  • Az endokrin, pajzsmirigy szűrővizsgálatokat ki kellene terjeszteni azokra, akik az átlagosnál nagyobb környezeti szennyezésnek vannak (ill. voltak) kitéve. Gondolni kellene a családtervezés (meddőség esetén) erre a lehetőségre is.


Prof. Dr. Balázs Csaba
 

Prof. Dr. Balázs Csaba


Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus

A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja