SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Itt a madáretetés ideje!

Családinet [cikkei] - 2017-12-19
A havas téli hetek beköszöntével elérkezik a madáretetés szezonja. Különösen a kis testű énekesmadaraknak életmentő is lehet az emberektől kapott táplálék. Fontos, hogy aki etetésre adja a fejét, az felelősséggel, egész télen keresztül folytassa is.

Több száz madárfaj él Magyarországon, s ezeknek csak egy kisebb része kerekedik fel ősszel és költözik melegebb, táplálékban gazdagabb tájakra. A többiek nálunk igyekeznek átvészelni a telet. Sőt, vannak olyan fajok is, amelyek még északabbról költöznek hozzánk telelni. Ilyen például a fenyőpinty, a csonttollú vagy az élénk narancssárga tollazatáról felismerhető süvöltő.

A madarak többsége egy átlagos telet emberi segítség nélkül is át tud vészelni, de az etetés nagy könnyebbséget jelent számukra és jóval kevesebben pusztulnak el közülük. Az etető köré sereglő madarak megfigyelése pedig nem csak jó szórakozás, de a természetről is sokat megtudhatunk.

Fontos azonban néhány alapszabályt betartani, ha belefogunk az etetésbe. A Somogy megyei állami erdőket gondozó SEFAG Zrt. szakembereinek első számú tanácsa, hogy aki november-decemberben belekezd az etetésbe, az folyamatosan, legalább a tartós fagyok elmúltáig folytassa is azt. A gyakran csak néhány tíz gramm tömegű állatok akár egy nap alatt is elpusztulhatnak, ha nem találnak a közelben más táplálékot.

Magas tápanyagtartalmú, a madarak számára könnyen emészthető eleségeket használjunk. A SEFAG erdészei három kategóriát javasolnak. Olajos magvakat, elsősorban napraforgót vagy kölest, de akár diót, tökmagot, mogyorót is kihelyezhetünk, viszont fontos, hogy ne pörkölt és sózott, hanem nyers formában. Sok madárfaj szereti az állati zsiradékot: nem sózott vagy kifőzött szalonnát, faggyút, vajat, hájat vagy a boltokban is kapható ún. cinkegolyót. A harmadik kategória pedig a gyümölcsök, például alma vagy körte. Ezeket feltűzhetjük a fák, bokrok ágaira, de megfelelő helyen a földre is szórhatjuk.

Soha ne adjunk a madaraknak kenyérmorzsát, chipset vagy hasonlókat. Ezek ugyanis hamar megsavanyodnak és akár végzetes hasmenést is okozhatnak az állatoknak.

Az eleséget kihelyezhetjük a talajra szórva, tálcán, ablakra szerelt, oszlopra erősített vagy faágról lógó, külön erre a célra készített madáretetőkben. A helyválasztáskor gondoljunk arra is, hogy a ragadozók, például a macskák ne érhessék el egykönnyen. A táplálék mellé tegyünk egy tálcában vizet és ne feledkezzünk meg a rendszeres takarításról sem. Ha odafigyelünk rájuk, az énekesmadarak egész télen meghálálják a gondoskodást.

A SEFAG Zrt. Somogy megye állami tulajdonú erdőterületeinek, mintegy 80 ezer hektárnak a kezelője. A változatos adottságokkal rendelkező területen vadgazdálkodással, fakitermeléssel és erdőműveléssel, az erdők gondozásával és megújításával foglalkozik. Nyolc erdészete és a Csurgói Faipari Üzem mellett jelentős turisztikai infrastruktúrával is rendelkezik. A SEFAG Zrt. üzemelteti a háromcsillagos Hotel Kardosfát, a Zselici Csillagparkot, a Mesztegnyői Állami Erdei Vasutat, a Sziágyi Erdei Iskolát és a kaposvári Erdők Háza Látogatóközpontot.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A tavaszi UV-sugárzás elleni védekezés fontossága

A tavasz beköszöntével az éghajlat változása mellett a napsugarak intenzitása is fokozatosan növekszik. Bár sokan a nyári hónapokkal társítják az erős napfényt és a lehetséges bőrkárosodást, már a tavasz elején is jelentős UV-sugárzási értékek érhetők el. E blogbejegyzés célja, hogy részletesen ismertesse az UV-sugárzás tudományos hátterét, annak hatását a bőrre és a szemre, valamint bemutassa a megelőző intézkedéseket, amelyekkel elkerülhetjük a hosszú távú károsodásokat.

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja