SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A férfi meddőségről

Kókai Kata [cikkei] - 2005-10-03
Míg korábban, az orvostudomány fejlődésének kezdetén még úgy vélték, csupán a nők lehetnek terméketlenek, ma már tudjuk, ez a probléma a férfiakat is ugyanolyan mértékben érinti.
A férfi meddőségről

Hazánkban a párok mintegy 18 százaléka gyermektelen. Ennek oka a férfi, vagy a nő meddősége. Normál esetben védekezés nélkül egy éven belül szinte biztosan bekövetkezik a gyermekáldás. Amennyiben mégsem történik meg a megtermékenyülés, érdemes szakorvoshoz fordulni. Amellett, hogy a meddőséget általában szervi problémák okozzák, sokat befolyásol az életvitel, a mentális állapot. A dohányzás ugyanolyan mértékben csökkentheti a termékenységet, mint a túlzott stressz.

Amennyiben egy éven belül nem következik be a megtermékenyülés, érdemes szakember segítségét kérni. A kivizsgálásokon mindkét fél részt vesz, így reálisan megállapítható, miért maradt el a gyermekáldás. Férfiak esetében a vizsgálatot andrológus végzi el. Első sorban a nemi szerv fizikai állapotát vizsgálják. Amennyiben nem áll fenn szervi probléma lehetősége, a spermiumok számát, mozgékonyságát, s jellemzőit is megvizsgálják.

1992-ben egy tudományos vizsgálat során megállapították, hogy az vizsgált egészséges populáció spermiumszáma mintegy 50 százalékkal csökkent. Ebből is látható, hogy a férfiak nemzőképtelensége, vagy nemzési nehézségei legalább olyan gyakoriak, mint a nőknél fellelhető meddőség. Amellett, hogy általában egy év sikertelen próbálkozás után érdemes szakorvos segítségét kérni, figyelembe kell venni az egyéni alkatok eltérőségét is. Néhány sikertelen próbálkozás nem jelent feltétlenül meddőséget.

Alacsony spermiumszám

Az alacsony spermiumszámnak rengeteg oka lehet. Okozhatja ugyanúgy a dohányzás, mint egy influenza. A probléma a betegség elmúltával, vagy a káros szokás elhagyásával megszüntethető. Férfiak esetében a különböző gyógyszerek, illetve maga a környezet is hatással lehet a spermium termelődésére. Az állandó magas hőmérséklet, a stressz egyaránt csökkenthetik a termékenységet.

A mozgási sebesség

A spermiumok mozgási sebessége legalább olyan fontos szerepet kap a megtermékenyítésben, mint azok száma. Amennyiben a „sebességgel” nincs probléma, alacsony spermiumszám esetén is létrejöhet a terhesség. Mozgásukat egytől négyig tartó skálán osztályozzák. A kisebb mozgékonyságot ugyanúgy okozhatják betegségek, mint más környezeti tényezők.

A meddőség lelki okai

Számos fizikai tényező mellett a lelki okok is befolyásolhatják a meddőséget. Előfordulhat, hogy egy férfi sportol, egészségesen táplálkozik, minden káros szenvedélytől mentes, mégsem képes a gyermeknemzésre. Az első intő jel az erekciós probléma. Ehhez a folyamathoz nyugalmi állapot szükséges, hogy az autonóm idegrendszer ezt irányító része megfelelően működjön.

Stressz hatására (legyen szó látványos idegességről, vagy elfojtott problémákról) merevedési zavarok következhetnek be. Amennyiben a férfi hosszabb időn át ki van téve a termékenységet gátló tényezőknek (stressz, dohányzás, stb.), az állandó sikertelenség önértékelési problémákhoz, depresszióhoz vezethet. Mivel azonban maga a depresszió is gátolhatja a termékenységet, nem érdemes saját tehetetlenségként, hibaként kezelni a gyermektelenséget. Első lépésként javasolt egy szakorvos (igény szerint emellett akár homeopátiás orvos) felkeresése. Ma már számtalan módszerrel orvosolható a probléma, s a kezelések természetes módszerekkel (masszázs, akupunktúra, természetgyógyászat) is kiegészíthető.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

A szív- és érrendszeri betegségekkel élők számára a mindennapi élet során különösen fontos az egészségtudatos életmód, hogy csökkentsék a szövődmények kockázatát, és megőrizzék életminőségüket. Az alábbiakban olyan szakértői tanácsokat osztunk meg, amelyek segíthetnek a szív egészségének megőrzésében.
Videót készített arról, hogy vajon mi történik a halál után, majd pár óra múlva elhunyt a fiatal influenszer

Videót készített arról, hogy vajon mi történik a halál után, majd pár óra múlva elhunyt a fiatal influenszer

Egy ittas sofőr okozta balesetben hunyt el Mari Angel, egy fiatal youtuber. Pár órával a tragédia előtt azzal a kérdéssel is foglalkozott utolsó videójában, hogy vajon mi történik a halál után.
Ne csak a bajszodra, a prosztatádra is figyelj! Hogyan segíti a mesterséges intelligencia a prosztatarák-szűrést?

Ne csak a bajszodra, a prosztatádra is figyelj! Hogyan segíti a mesterséges intelligencia a prosztatarák-szűrést?

Világszerte 1,3 millió, Európában 450.000, Magyarországon pedig 4000 férfit diagnosztizálnak prosztatarákkal évente, amelyből közel 1500-an vesztik életüket a betegség következtében hazánkban. A fejlődő diagnosztika és a növekvő felismerésszám ellenére a prosztatarák az ötödik leggyakoribb rákhalálok világszerte. A rosszindulatú daganat korai felismerése kulcsfontosságú a sikeres kezeléshez, amelynek egyik legkorszerűbb eszköze a mesterséges intelligencia (MI) által támogatott, gáton keresztüli fúziós biopszia. Az eljárás az MR- és ultrahangképek 3D-s összevetítéssel tűpontos mintavételt biztosít a prosztata szöveteiből. A férfiegészség hónap alkalmából dr. Póth Sándor, a Budai Egészségközpont privát urológiai osztályának vezető főorvosa és a Nemzetközi MRT- és Mesterséges Intelligencia Vezérelt Diagnosztikai Központ vezetője ismerteti a szűrővizsgálatokkal kapcsolatos tudnivalókat, tévhiteket, valamint a fúziós prosztatamintavétel előnyeit.

A szerkesztő ajánlja