SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Játék orvosi utasításra

Családinet [cikkei] - 2006-11-07
Napjainkban szinte követelménnyé vált a gyermekek számára különböző szakkörökön, tanfolyamokon való részvétel. Egészséges fejlődésük szempontjából azonban több, szabad játékkal eltölthető órát kellene biztosítanunk számukra.

Nem ritka, hogy a hajtás már egészen fiatalon, óvodás korban kezdődik. A kötelező foglalkozások után még táncolni, játékos nyelvi foglalkozásokra, vagy épp tornázni cipeljük a 4-5 éves gyermekeket. A folyamat természetesen az iskoláskort elérve sem lassul, ekkor a délutáni programok köre tovább bővül a tanulásban felzárkóztató, kiegészítő órákkal.

 

Szülőként persze mindig, mindenben a legjobbat szeretnénk nyújtani gyermekeink számára, s valljuk be, korunk igen magas követelményeivel szemben úgy érezzük, semmit sem lehet elég korán elkezdeni ahhoz, hogy gyermekünk a későbbiekben minden területen megállja helyét.

 

Az American Academy of Pediatrics (AAP) gyermekorvosi szervezet új kiadványában azonban épp a különböző programok, óvodai, iskolai foglalkozások során keletkező stressz levezetése és a nélkülözhetetlen napi kikapcsolódás végett hívja fel a figyelmet a gyermek számára elengedhetetlenül fontos szabadidő és játék biztosítására.

 

Biztosan sokat hallottunk már a játék kiemelt szerepéről a gyermek fejlődésében. Számára ugyanis ez egy biztos forrása a feszültségek levezetésének. Gyakori, hogy a mindennapi eseményeket otthon, a kedvenc babákkal, bábukkal, vagy épp autókkal újra, s újra eljátssza, s ez megkönnyebbülés hoz számára.

 

Nem utolsó sorban pedig szülőként a gyermek játékába bekapcsolódva, vagy megfigyelve azt lehetőségünk nyílik gyermekünk ki nem mondott gondolatainak megértésére, a benne élő félelmek, örömök megismerésére.

 

A ma népszerű játékok mellett azonban fontos, hogy teret engedjünk a hagyományos játékszereknek is, melyek kiválóan alkalmasak a gyermek képzelőerejének működtetésére. Ilyenek a babák, az építőkockák, az elnyűhetetlen lego. Mindenképpen fontos, hogy ezek a gyermek mindennapjaiban  kiegészítsék az olyan passzív játékformákat, mint amilyenek például a számítógépes játékok.

 

Lehetőség szerint válasszunk a gyermek szociális és érzelmi fejlődését elősegítő játékokat.

 

 Játékok kiválasztásánál törekedjünk azok variálhatóságára, vegyük figyelembe a gyermek nemét, egyéniségét, érdeklődési köreit is, s ne mindig az éppen aktuális legnépszerűbb darabot vásároljuk meg.

 

Szintén bánjunk kritikusan a játékok dobozán található jelzővel, ne dőljünk be a “szuper gyermekeket fejlesztő” játékoknak.

 

A lényeg, hogy törekedjünk az egészséges egyensúly kialakítására. A gyermek számára egyenlő arányban biztosítsunk időt iskolán kívüli képzésekre, s nyugodt kikapcsolódásra, játékra is.

 

A hír alapjául a “Doctor\'s Orders: Kids Should Play More” cikk szolgált.

 www.orvostkeresek.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A tavaszi UV-sugárzás elleni védekezés fontossága

A tavasz beköszöntével az éghajlat változása mellett a napsugarak intenzitása is fokozatosan növekszik. Bár sokan a nyári hónapokkal társítják az erős napfényt és a lehetséges bőrkárosodást, már a tavasz elején is jelentős UV-sugárzási értékek érhetők el. E blogbejegyzés célja, hogy részletesen ismertesse az UV-sugárzás tudományos hátterét, annak hatását a bőrre és a szemre, valamint bemutassa a megelőző intézkedéseket, amelyekkel elkerülhetjük a hosszú távú károsodásokat.

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja