SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Diafilm - emlékszel még?

Családinet [cikkei] - 2004-05-17
A diavetítés - egyesek szerint mára már elavult műfaj. De még azok, akik ezt állítják is szívesen emlékeznek vissza saját gyermekkoruk vetítéssel töltött estéire. Vajon miért akarják ettől az élménytől megfosztani saját gyermekeiket?

Talán csak úgy vélik, nincs elég idejük leülni a gyermek mellé? Egyszerűbb bekapcsolni a televíziót, videót - ez tény. Igen, a vetítéshez idő kell, együtt kell lenni a kicsivel, fel kell neki olvasni - és persze, hogy másnap és harmadnap is meg kell ismételni egy-egy diát - mert jó hallgatni a mesét, nézegetni a gyönyörű grafikákat - mert a mai gyerekek ugyanúgy szeretik/szeretnék a diafilmeket mint annak idején szüleik! (Csak esetleg még nem ismerik.)

 

Mindenkinek szüksége van egy kis lassításra, megállásra, egymásra figyelésre. A vetítés varázslat - a besötétített szoba falán egyszer csak megelevenedik egy mese! Izgalmas, hiszen kockáról kockára peregnek az események - de van idő megemészteni, feldolgozni az egyes történéseket. Meg lehet közben állni beszélgetni, kérdezni, akár vissza is lehet tekerni.

 

Ma már újra kapható diavetítő készülék is, így semmi akadálya, hogy gyermekeinket mi is megismertessük a varázslattal - amit diafilmnek hívnak.

 

 

Idén - gondolták volna ? - már 50 éves a hazai diafilmgyártás. A diafilmek szépek, igazak, igazi értékek. Nem véletlen, hogy a fejlődő technika ellenére máig nem avultak el!

 

Online katalógus az összes megjelent diafilmről: www.diafilm.hu

 

kapcsolódó fórum

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

Az emlődaganat helyi kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket

Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja