Cikkem a dadogásról megjelent írás folytatásaként, abban próbál segíteni a beszédhibás környezetének, hogy miként bánjon a dadogóval, hogyan könnyítse meg helyzetét.
Hogyan segíthet a szülő, a környezet a dadogó gyermeken?
A szülőknek mindenek előtt fontos tudni, hogy a dadogás csökken:
-
csoportban való beszélés közben
-
éneklés, versmondás alatt
-
betanult szöveg elmondása alatt
-
suttogás közben
-
szerepjáték, mozgásos játék közben
-
olvasás alatt
-
POZITÍV HALLGATÓI MAGATARTÁS ALATT
A dadogás tünetei ezzel szemben erősödnek:
-
testi, szellemi fáradtság miatt
-
feszültséget keltő téma miatt
-
nehezen értelmezhető kérdés hatására
-
ha leplezni akarja dadogását
Amit a környezet tehet a dadogó megsegítésére:
-
ne fejezze be helyette a mondandót, ne pótolja a hiányzó szavakat
-
ne nyugtassa a dadogót, ezzel ellenkező hatást válthat ki
-
éreztesse a dadogóval, hogy a beszélgetés tartalmára figyel, nem annak minőségére
-
ne legyen zavarban, ha ez mégis fennáll, őszintén mondja el a dadogónak
-
legyen türelmes
-
beszéljen lassan, tagoltan (de természetesen)
Ha ellenkezőleg cselekszünk, könnyen elérhetjük, hogy a dadogóban olyan erős beszédgátlás alakuljon ki, ami szinte lehetetlenné teszi a javulást.
Élettani dadogás:
Fontos tudni, hogy a gyermekek nagy többségénél kialakul az élettani dadogás. Ez általában 2-3 éves korban jelentkezik, oka, hogy a gyermek még lassabban tudja kifejezni magát, mint ahogy gondolkodik.
Ebben az időszakban elengedhetetlen a környezet megfelelő hozzáállása. A gyermek ezeket a megakadásokat észre sem veszi egészen addig, amíg a környezete fel nem hívja rá figyelmét. Ennek következtében ezek a kis elakadások tényleges dadogássá válhatnak.
Ez a folyamat megfelelő hozzáállás mellett 6-9 hónap alatt lezajlik és magától rendeződik.
Fontos, hogy ebben az időszakban:
-
ne legyünk türelmetlenek, erőszakosak
-
ne javítsuk a gyermeket
-
ne produáltassuk idegenek előtt
-
ne tegyük kötelezővé a beszédet
-
ne beszéljünk a gyermek előtt (még akkor sem, ha látszólag nem figyel oda) a beszédével kapcsolatos aggodalmainkról
-
bővítsük szókincsét
A cikk előző része: Dadogás
Szamárköhögésem velőt rázó története
Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés
A szamárköhögés (pertussis) egy rendkívül fertőző, bakteriális eredetű betegség, amelyet a Bordetella pertussis nevű baktérium okoz. Legfőképpen a légutakat érinti, és minden korosztályt veszélyeztet, de különösen a csecsemőkre jelent nagy kockázatot. Az elmúlt évekhez képest Magyarországon drámaian nőtt az esetek száma, így fontos, hogy minden szülő tisztában legyen a tünetekkel, a megelőzéssel és a kezelési lehetőségekkel.
Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai
Az ünnepi időszakban tömegesen jelentkeznek a sürgősségi ellátásban az epekólikás betegek. Dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosa szerint, ha valaki már átélt ilyen rohamot, az soha nem felejti el; megfelelő kezelés híján pedig bármikor újra jelentkezhetnek a tünetek, és akár súlyosabb szövődményeket is okozhatnak a kövek.
Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás
Új funkciókkal bővült és frissült a Semmelweis Egyetem ingyenes tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP. A fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl önállóan is kereshető az alkalmazásban elérhető 740 betegség, sérülés és állapot tüneteinek enyhítésére és az egyéb teendőkre vonatkozó tudásanyag. Emellett a felhasználói visszajelzések nyomán egyértelműbbé vált a profilok létrehozása, módosítása. A Semmelweis HELP-nek jelenleg már több mint 229 ezer felhasználója van, nekik az új funkciók eléréshez elég csak frissíteniük az alkalmazást.
Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek
Rendszeres fogmosás és nem megfelelő méretű, helytelenül alkalmazott fogköztisztító használata mellett is kialakulhat fogínygyulladás és fogágybetegség - derül ki a Semmelweis Egyetem tanulmányából. Személyre szabott szájhigiénés eszközök használatával és megfelelő betegedukációval azonban elkerülhetők, s akár visszafordíthatók a fenti folyamatok, és a szájüreg egészsége hosszú távon megőrizhető.
Közösségi hozzászólások: