Így jártam Szófiával - az első napok itthon
Üdv, itthon, Szofi
Sárga lesz, vagy nem lesz sárga: az orvosok ettől tették függővé azt, hogy Szófia (és persze az anyukája) hazajöhetnek-e, szombaton? A határérték 15. Hogy 15 micsoda, azt nem tudom, nem mondták: lényeg, hogy ha alatta lesz hazajöhetnek. Ha nem, akkor maradnak. Kevesebb, mint 15 lett. Jöhetnek haza. Indulhatok. Nagy levegő. Menni fog. Mindenkinek sikerült, még.
Amikor beértem a kórházba, a portásnak még köszöntem, de - a szobába belépve - a feleségemnek, és a másik 3 kismamának - akiből kettő egyébként aludt - elfelejtettem. Mint később kiderült, ez a kisebbik hibám volt: a nagyobb az, hogy túl lassan értem ide, ezért már háromszor át kellett öltöztetni Szofit. Egyébként Szofi édesebb volt, mint valaha, de a biztonság kedvéért, minden szögből jól megvizsgáltam, és csak akkor nyugodtam meg teljesen, hogy Ő az, amikor megláttam a rózsaszínű karszalagot a csuklóján, amire én írtam a nevét, születésekor.
Aztán elindultunk haza. Immár hárman. Milliószor elképzeltem, hogyan lépem át a küszöböt a karjaimban a lányommal, először. Volt romantikus ötletem (rózsaszirmot szórok), volt vicces (tettetem, hogy megbotlok), és még romantikusabb (csók a feleségemnek, miközben Szofi a kezemben). Ám elég volt, az, hogy egyetlen pillanatra lankadt a figyelmem, és ez megbosszulta magát: a feleségem egyetlen határozott lépéssel átlépte a küszöböt, karjaiban Szofival.
Amikor nem alszol a sírástól
Arra, hogy a gyerek tud sírni, számítottam. Arra, hogy nem fogja tudni elmondani, mi a baja, ezért nem tudom megvigasztalni, arra is. Arra viszont nem, hogy teljesen új megvilágításból kezdem megfigyelni a nappalinkat. Ha Szófia torkaszakadtából sírt, akkor a 14 lépésszer 4 lépéses ülőgarnitúránkat, percenként kétszer tudom megkerülni a kezemben a gyerekkel. A pulzusmérő szerint 180-as pulzussal, így tulajdonképpen a zsírégető tartományban kardiózok, hajnalban.
Ha nem üvölt Szófia, akkor viszont, lelassulok. Ilyenkor percenként csak másfél kört megyek, körülbelül 120-as pulzussal, ami edzésnek már nem elég, viszont ilyen sebességnél van időm másra is figyelni. Például a tévében levő bézból meccsre, aminek nem csak a szabályait nem értem, de azt sem tudom melyik kettő csapat játszik, és miért. De legalább valami ébren tart miközben monoton körözök, lassan 1 órája.
A legmegdöbbentőbb egyébként az, amikor hirtelen leszakad a csend. Szófia ugyanis képes akár egyetlen pillanat alatt édes álomba szenderülni. Mi pedig azon kapjuk magunkat, hogy hajnalban, Szofival a karjainkban, mozdulatlanul, síri csöndben nézzük a Duck tévét, és egyikünk sem tudja, ki kapcsolt oda.
A babafotózás: 655 like, 250 hozzászólás: lehet, hogy Szófia szép?
Vannak olyan anyukák, akik abban a pillanatban, hogy megtudják várandósok, napi többször posztolnak képet a pocakjukról, a „pocaklakóról” a Facebookra. Amikor megszületik a baba, fokozzák a nyomást, hiszen minden pillanatban történik csodálatos dolog, így tényleg csak a sávszélesség szab határt annak, hogy naponta mennyi feledhetetlen pillanat, csodás babakép kerül ki a Facebookra Pistikéről, vagy Zsuzsikáról. Néhányan - az ilyen anyukák közül - idővel eljutnak oda, hogy már a profilképükön sem ők szerepelnek, hanem - kevésbé hardcore esetben - a baba és ő, extrém esetben csak a baba.
Mi, megállapodtunk egymással, hogy Szófia-Léna senkinek nem lesz a Facebook gyereke. A mi Facebook profilunk a miénk marad. Ez a szilárd elhatározásunk a második hét környékén megingott. Akkor, amikor jött a babafotós, és készített Szofiról, és rólunk 150 olyan képet, hogy mindet, - tényleg mindet - egymás után sírva-gagyogva-büszkén raktam volna ki a Facebookra. De nem tettünk ilyet, ehelyett ráültünk a kezünkre, és kiraktuk az 5 legszebbet.
655 like. 250 hozzászólás. Lehet, hogy Szofi tényleg szép?
Lindos
Mielőtt elmesélem hogyan fogant Szófia, elmondom, hol. Lindos, egy város, Görögországban. Egy város, ahol már éltem egy korábbi életemben. Ezt onnan tudom, hogy amikor 10 évvel ezelőtt egyszer már voltunk ott, olyat éreztem, mint még soha. Azt, hogy hazaértem. Azt, hogy eltűnt az idő. Hirtelen, minden olyan egyszerűen érthető lett, ott Lindoson, a tengerpari homokban ülve. Tudtam, hogy visszatérünk még ide, mert az ember, végül, mindig hazamegy.
Tíz évet vártunk rá: tavaly elindultunk, és kíváncsian vártam, mi fog történni. Amikor beléptem Lindosba (most, amikor ezeket a sorokat írom, is ráz a hideg), letaglózott ugyanaz az érzés. Megint hazaértem. Minden pontosan ugyanolyan volt, mint tíz éve, vagy talán még erősebb. Emlékszem, ahogy ültem egy kövön, néztem a tengert, és könnyeztem. Mert otthon voltam.
Szófia, Lindosban fogant. Alig egy órával azelőtt, hogy elindult a busz velünk a reptérre. Még volt időnk egy gyors - közös - zuhanyra, és egy szenvedélyes gyors szeretkezésre. Mint utólag kiderült, hazafelé, a repülőn, már hárman voltunk. A feleségem, Szófia, és én. De ez csak a Balaton felé derült ki, pár hét múlva...
A következő részben mindent megtudsz arról, hogy miért éppen Szófia?
Olvasd el a cikksorozat további részeit is:
Így jártam Szófiával (A megszületés története)
Így jártam Szófiával - Segítség, apa leszek
Így jártam Szófiával - Szofi, és a pálinka-party
Így jártam Szófiával - Az Első napok itthon
Így jártam Szófiával: Először kettesben
Így jártam Szófiával - Először nélküle, kettesben
Így jártam Szófiával - Szofi és az Olimpia
Így jártam Szófiával - A nagy utazás
Így jártam Szófiával - Szofi és az injekció
Így jártam Szófiával: először beteg
Így jártam Szófiával: szertefoszlott álom
Így jártam Szófiával: Az első karácsony
Így jártam Szófiával: Szófia megváltozott
Így jártam Szófiával - Szófia és a fura pillanatok
Így jártam Szófiával - mindjárt egy éves
Így jártam Szófiával - Szófia első szava
Így jártam Szófiával - A gyereknap
Így jártam Szófiával - anya újra dolgozik
Így jártam Szófiával: Szófia nyaral
Így jártam Szófiával: Szófia és a bölcsi
Így jártam Szófiával - Szófia ellopja a karácsonyt
Így jártam Szófiával: Szófia vásárol
Így jártam Szófiával: egy átlagos nap
Közösségi hozzászólások: