SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az ikrek nevelése 1. - Praktikus tanácsok ikrek neveléséhez

Családinet [cikkei] - 2010-02-08
Amikor a két - esetleg három - kis pocaklakó még a méhedben kucorgott, bizonyára sokat töprengtél, hogyan is lesz, ha majd megszületnek. Hát most itt vannak, és könnyen megtörténhet, hogy nem látod át a helyzetet, hiszen most már nincs időd gondolkodni.

A szülők pár héttel az egy szem gyermekük megérkezése után gyakran totál leterheltnek érzik magukat. Hát még milyen nyomasztó lehet a tudat, hogy most két (vagy több) csecsemőről kell gondoskodni! Emellett ott van a család és a barátok, akik sokszor szándékuk ellenére fokozzák ezt a streszt.

Kevés szülő kapja meg azt a támogatást, amire igazán szüksége lenne. Minden újdonsült édesanyának, édesapának több időre, pénzre, segítségre, oktatásra, lelki támogatásra lenne szüksége. 
A kétszeres gyermekáldással megduplázódnak a szükségletek is.

Ha ezt a cikket mint Édesanya olvasod, be kell látnod, hogy férjed, társad a legjobb akarattal sem fog tudni neked annyi segítséget adni, amennyi ideális lenne. Mielőtt erőt vennének rajtad a párodra vagy magadra irányuló vádló gondolatok, szemrehányások, kérj bátran segítséget.

„Szervezd meg, hogy barátaid, családtagjaid szükség esetén „ugraszthatók” legyenek, vagy legalább elérhető közelségben tartózkodjanak”, - tanácsolja Emma, egypetéjű kislányok édesanyja.
Ha segítséget kérsz, pontosan fogalmazd meg, miben és hogyan.
Ha látogatóid vannak, nyugodtan add udvariasan értésükre, hogy most inkább hagyjanak magadra, mert egyedül szeretnél lenni a picikkel.
Akkor se legyenek gátlásaid, ha segítségre van szükséged, kérjél valakitől, akiben megbízol.

Most mások a prioritások
Emma ezt így fogalmazta meg: „A nap túl rövid lesz ahhoz, hogy mindig puccba vágd a lakást”.
Ha három hónapot rászánsz és csak a babáidra koncentrálsz, sokkal kevesebb lesz a stressz az életedben. Neki szerencséje volt, mert édesanyja minden nap eljött hozzá, rendbe rakta a konyhát, azután eltűnt. „Pontosan erre volt szükségem” - mondta.

Hogyan fog ezután alakulni a munkaviszonyom?
Döntéseidnél itt az alábbi szempontokra érdemes odafigyelned:

  • Milyen a babák egészségi állapota,
  • Milyen a család anyagi helyzete,
  • Milyen a Te fizikai és lelki állapotod,
  • Melyek a Te és családod jövőre vonatkozó elképzelése,
  • Milyenek a munkahelyed adottságai.


Üljetek le főnököddel vagy a HR felelőssel (munkaügyes) és beszéljétek meg, hogyan tovább.
Amennyiben van lehetőség részmunkaidős foglalkoztatásra, távmunkára, az mindenképpen előnyösebb lenne a számodra.

Nem fogod egyedül érezni magad a felmerülő kérdéseiddel, problémáiddal, ha keresel egy olyan csoportot vagy internetes közösséget, amelyet ikreket nevelő szülők alkotnak.
Az is egy megoldás lehet, ha magadhoz hívsz meg mondjuk havi rendszerességgel ikres családokat. Hátha akad egy bébiszitter-feladatokra kapható rokon vagy barát is, hogy nyugodtan beszélgethessetek.

Mindenből kettőt vegyek?

Sok praktikus dolog van, amit ikreknek fejlesztettek ki, illetve, kis korkülönbséggel született testvérek is használhatják ezeket.

Kezdjük a gyerekszobával:
Pelenkázóból ugye nem kell kettő, ez magától értetődik.
Vannak berendezési tárgyak, játékok, stb. amiből feltétlenül legyen meg minden gyereknek a sajátja.
Mindegyik ikernek legyen meg a saját jól felszerelt kiságya beleértve az alvóállatkát is. A pici ikreknek feltétlenül két különálló ágyra, bölcsőre van szüksége.
A szakemberek véleménye szerint nem helyes megoldás, ha egy ágyban altatjuk a két gyereket.
Ahol kevés hely van a szobában, ott lehet speciális dupla kiságyat, vagy bölcsőt venni, de ott is fontos a két különálló fekvőhely.
Ha szeretnétek megkönnyíteni a Titeket megajándékozni szándékozó személyek dolgát, akkor pénzt takaríthattok meg azzal is, ha ágybetétet, babaágyneműt, megfelelő játékokat kértek.
Nem fontos mindenből kettő egyformát. A változatosság még senkinek sem vált kárára.

Ha nagy a lakás, lehet két különálló szobát is berendezni. Ez az egészen kicsi, illetve majd a tinédzserkorú gyerekeknek lesz fontos.

A külön szoba előnyei:

  • Ha eltérő a gyerekek alvásritmusa, nem fogják egymást zavarni.
  • Nagyobb gyerekek igénylik a saját „szabad területet”.


A szakemberek véleménye szerint a közös szoba óvodás és kisiskolás korban viszont kifejezetten ajánlott.

A közös szoba előnyei:

  • A gyerekek szeretik az emeletes ágyat, szívesen egyezkednek, ki legyen fent, ki lent.
  • Egyik testvér igényli a másik jelenlétét. Különösen a félénk gyerekeket megnyugtatja testvérük közelsége.


Ha már megvan a külön szoba mindkét testvérnek, és ők mégis szeretnének együtt aludni, akkor az egyik szoba lehet a háló, másik a játszó helyiség.

Pelenkázás:
Pelenkából, ápolókrémből, tisztító kendőből, nyilván kettő kell, az a higiénikusabb megoldás.
Ügyeljünk a biztonságra! Amíg az egyik babát pelenkázzuk, ikertestvérét tegyük a kiságyba, vagy helyezzük le a mászó takaróra. Mindig legyetek szemkontaktusban. Soha ne hagyd egyedül a pelenkázón a kicsit. Ha oda kell menned a másik gyerekhez, vagy valamiért ki kell menned a szobából, mindig vidd magaddal.
Léteznek speciális, nagyobb méretű pelenkázó táskák, hátizsákok is. Az a lényeg, hogy sok rekeszük, zsebük legyen és mindennek meg legyen a helye.  

A fürdető kádból elég egy is, hiszen mindkét kezünkre szükség van. Jó, ha a
párod bevállalja a fürdetést vagy legalább asszisztál. Ha még picik, akkor addig vigyáz a másik babára, vagy előkészíti őt a fürdetésre. 
Amikor már nagyobbak az ikrek, együtt pancsolhatnak a normál fürdőkádban.

Játékok
Azt az egyetlen plüss alvóállatot vagy színes kis kendőt leszámítva nem fontos, hogy mindkét kicsinek saját játéka legyen. Az amúgy is karcsúra fogyott pénztárcátokat nem kell még ezzel is vékonyítani.
A gyerekek - és ez az ikrekre is vonatkozik, ritkán játszanak ugyanazzal a dologgal. Amíg az egyik mondjuk puzzle-zik, addig a másik zsírkrétával rajzol.
Lényeges szempont, hogy az ikerpár két tagjának képességei egymástól függetlenül fejlődjenek és megmutatkozhassanak. Egy halom építőkockával, Legóval közösen is jól tudnak játszani.
A közös játékszerek előnyei:

  • a gyerekek megtanulnak osztozni.
  • könnyebb utánuk - ha lehet velük együtt - összepakolni.
  • könnyebben megelőzhetőek az „enyém-tied” viták.


Később aztán amúgyis kell, hogy legyen mindenkinek saját holmija, mint pl. bicikli, vagy roller. 

Iker babakocsiAz ikrek szállítása
Ikerbabakocsiból változatos a kínálat.
Az autóülésnél mindenképpen különálló hordozó, vagy biztonsági ülés a megfelelelő. Érdemes a
szaküzletekben megnézni a kínálatot.
Kenguruból létezik dupla, de azt csak az első hónapokban érdemes használni, mert nem fogod elbírni a gyerekeket.
A hordozókendő vagy kenguru akkor előnyös, ha bevásárolni mész és kicsi a hely az üzletben. Az újszülötteknek - és különösen a koraszülötteknek - igen fontos a szoros testkontaktus az édesanyával, apával.


A cikksorozat további részei:

Az ikrek nevelése 2. - (más)hogyan neveljük az ikreket?
Az ikrek nevelése 3. - Az ikertestvérek identitása

Az ikrek nevelése 4. - Harc a klisék ellen: „Nem vagyunk egyformák”
 

Indexkép: www.flickr.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
Hozzászólások (9 - 1)
Signetta
#9 2010. február 10. 14:37:43 | szerda
Meg még sok minden mást. : )
helenahera
#8 2010. február 10. 14:12:14 | szerda
A külföldi sztárok gyerekei testőrt is kapnak.Very Happ<br />
y
Signetta
#7 2010. február 10. 11:21:43 | szerda
Haja, ennek a "dupla van belőlünk" dolognak van jó, és rossz oldala is. : )) A múltkor láttam a tv-ben a magyar 4-es ikreket, akik kb. 2 éve születtek. : ) Annyira édesek voltak, és egyformák. Very Happ<br />
y
aurelia1
#6 2010. február 10. 11:17:48 | szerda
és képzeld el amikor három van belőled Wink időnként ídegeseitő amikor összekevernek a tesvéreddel mert hát mindegyik külön-önálló egyéniség. Persze suliban felelésnél tökéletes Smile amikor kisegítik-kiegészitik egymást pont a egyéniségből fakadó különbségek miatt.

Signetta
#5 2010. február 09. 10:42:11 | kedd
A külföldi sztárok gyerekei mellé minimum egy béby szitter jár. Very Happ<br />
y
kisokos
#4 2010. február 09. 09:24:42 | kedd
A külföldi sztárok között most sokan ikreket szülnek, de az szerintem mind mesterséges megtermékenyítésen estek át és direkt ikreket akartak, talán pont amiatt, hogy első körben letudják a két babát.Smile
Signetta
#3 2010. február 09. 09:18:57 | kedd
Én mindig ikreket szerettem volna, de az biztos, hogy nem lehet egyszerű őket ellátni, főleg míg picik. : ) Nagyon édesek tudnak együtt lenni, és nekem míg picik az is nagyon tetszik, hogy egyformába öltöztetik őket. : )
totya69
#2 2010. február 09. 08:37:11 | kedd
Azt is mondják, (szerintem akiknek nincs iker gyerekük) hogy így hamarabb túl vannak mindenen Wink
kisokos
#1 2010. február 09. 08:33:37 | kedd
Az ikrek már csak amiatt is mert ketten vannak, vagy akár többen, és mert hasonlítanak egymásra imádni valók. Igaz minden baba imádni való! De azért ez tényleg édes teher, ha ketten vannak, mert hát egy pici babával sem könnyű, hát még kettővel!Smile

LEGOLVASOTTABB

Jól szeretni - Vekerdy Tamás 10 legfontosabb tanácsa, amiket minden anyuka imádni fog, ha boldog és kiegyensúlyozott gyereket szeretne

Sokszor érezzük magunkat elveszettnek a gyereknevelés útvesztőjében. Vajon jól csináljuk? Elég jó szülők vagyunk? Mitől lesz boldog, önbizalommal teli, kiegyensúlyozott a gyerekünk? Vekerdy Tamás, a magyar gyermeklélektan legendás alakja, több évtizedes tapasztalatával és végtelen emberségével segít eligazodni ezekben a kérdésekben. "Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyermeked?" című könyve nemcsak gyakorlatias tanácsokat ad, hanem megnyugtat, bátorít és felszabadít: nem kell tökéletesnek lennünk, csak jelen kell lennünk - és jól szeretni.

Életmentés-Elsősegély Egészségügyi vészhelyzetben

Az elsősegélynyújtás és az életmentő beavatkozások kapcsán gyakran felmerül a kérdés, hogy "Miért kellene ezt tudnom? Nem vagyok egészségügyi szakember!" Erre a válasz egyszerű: a váratlan események nem válogatnak szakmai háttér vagy felkészültségi szint szerint.

Szaunában pihentek a szülők, miközben gyermeküket újraélesztették a siklósi fürdőben

Sokk és döbbenet uralkodott el a siklósi fürdőben, amikor egy 6 éves kisfiút kellett újraéleszteni - szülei eközben éppen a szaunában tartózkodtak. A majdnem tragédiába torkolló eset a Siklósi Hírek beszámolója szerint komoly következményeket vonhat maga után.

Szakrendeléseket szüneteltetnek több vidéki kórházban

Több vidéki és fővárosi egészségügyi intézményben is szünetelnek bizonyos szakrendelések, amelyek különösen a nőket és családokat érintik. A változások hátterében humánerőforrás-hiány és szakmai feltételek hiánya áll.

Új keresztnevek 2025-ben: Hirotó, Kikerics és a többiek - mi került be és mi nem?​

A Nyelvtudományi Kutatóközpont 2025-ben ismét frissítette az anyakönyvezhető keresztnevek listáját. Az idei évben 66 új név kapott zöld utat, míg számos kreatív javaslat elutasításra került. A névadási trendek változását és a legérdekesebb új neveket gyűjtöttük össze.​

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja