SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Pink újra megmutatta, milyen vagány dolog a szoptatás

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2017-09-25
Régóta megszokhattuk Pinktől, hogy nem szívbajos, ha nyilvánosan ki kell állnia a véleménye mellett. Anyaként meggyőződése, hogy a szoptatás nem korlátozhatja semmiben, ott és akkor etetheti meg a babáját, ahol, és amikor jólesik nekik. Instagramjára rendszeresen posztol fotókat is ezekről a pillanatokról.

Nehéz felbecsülni, milyen komoly példakép lehet egy-egy híresség a hétköznapi nők szemében, ezért is van hatalmas jelentősége annak, amit a privát életükről megosztanak a nyilvánosság számára. Pink mindezzel tisztában van, ezért is érzi fontosnak, hogy őszintén kezelje az olyan természetes témákat, mint a szoptatás.

Egy Instagram bejegyzésében azt láthatjuk, ahogyan kisfiát, Jamesont szoptatja, miközben a haját éppen a fodrász teszi rendbe. A kisbaba sem tétlenkedik: evés közben anyja sminkkészletének darabjait piszkálja. „Jameson is többfelé tud figyelni” – kommentálta a jelenetet Pink.

 

P!NK (@pink) által megosztott bejegyzés,

Az énekesnő több alkalommal tett már ki magukról hasonló képet az internetre. Küldetésének érzi, hogy a szoptatást visszaemelje az azt megillető helyre: vagyis a teljesen természetes dolgok közé, amelyekben semmi szégyellni való nincs.

Nagy szükség is van a hasonló magabiztos kiállásra, a szoptatást ugyanis a mai napig homály veszi körül. Miközben az egészségügyi dolgozók rendre arra biztatják az anyákat, hogy lehetőség szerint anyatejjel táplálják a babáikat, ez nők millióinak a szemében inkább nyűg, mint lehetőség. Nyugat-Európában döbbenetesen kevés baba kap anyatejet élete első fél évében. Egy 2015-ös felmérés szerint az Egyesült Királyságban az anyák 81 százaléka kezdi el szoptatni az újszülöttjét, ám 6 hetes korban a csecsemőknek már csak alig 55 százaléka kap valamennyi anyatejet, a kizárólag szoptatottak aránya pedig ebben az életkorban mindössze 24 százalék. Felmérések szerint nagyobb arányban szoptatnak a 30 év feletti, a képzett és a valamilyen bevándorló háttérből érkezett nők.

Magyarországon ennél valamivel jobb a helyzet. Nálunk alig néhány százaléknyi nő tartozik azok csoportjába, akik nem kezdik meg a szoptatást, szinte valamennyien egészségügyi okokból. A három hónaposan kizárólag anyatejjel táplált babák aránya pedig 54 százalék körül mozog (ebbe azok tartoznak, akik semmi mást, tehát vizet vagy teát sem kapnak).

A felvilágosító kampányok mellett azonban hatalmas szükség lenne a társadalom segítőkészségére is. Rendkívüli módon visszaveti a szoptatási kedvet az, ha az anyákat erre az időre a négy fal közé akarjuk zárni. Még ma is hallani olyan véleményeket, hogy „amíg szoptat, bírja már ki, hogy nem mászkál sehová”, s ha ritkán is, de előfordul, hogy „finoman” megkérik a gyermekét egy étteremben vagy bevásárlóközpontban tápláló anyát, hogy fáradjon ki a mellékhelyiségbe erre az időre. 2015-ben komoly vihart kavart, hogy egy biztonsági őr kiküldött az étteremből egy szoptató anyát - másnap több tucat anya szervezett szoptatós megmozdulást az említett gyorsétterembe.

(Kapcsolódó cikkünk: Ellepték a szoptató nők a Nyugati téri McDonalds-ot)

Hogy miért zavar ez a látvány egyeseket olyan nagyon, rejtély. Többen azzal indokolják, hogy nem akarják idegen nők mellét bámulni – pedig az anyák többsége ilyenkor kendővel vagy textilpelenkával takarja magát, de ha mégsem, akkor is kevesebb látszik belőle, mint ha mélyen dekoltált felsőt vett volna fel. Valószínűleg inkább az hoz zavarba sokakat, hogy az anyamellről a szexualitásra tudnak csak asszociálni, így a szoptatást kimondatlanul is perverz dolognak tartják. Bár arra kevés az esély, hogy a társadalmunk átszexualizáltsága belátható időn belül csökkenni fog, ha mindennapos jelenség lenne a gyermekét tápláló anya, talán kevesebbek lelki nyugalmát zavarná meg a látvány.

Fotó: Allison / flickr 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A tavaszi UV-sugárzás elleni védekezés fontossága

A tavasz beköszöntével az éghajlat változása mellett a napsugarak intenzitása is fokozatosan növekszik. Bár sokan a nyári hónapokkal társítják az erős napfényt és a lehetséges bőrkárosodást, már a tavasz elején is jelentős UV-sugárzási értékek érhetők el. E blogbejegyzés célja, hogy részletesen ismertesse az UV-sugárzás tudományos hátterét, annak hatását a bőrre és a szemre, valamint bemutassa a megelőző intézkedéseket, amelyekkel elkerülhetjük a hosszú távú károsodásokat.

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja