Könnyű annak, akinek a vérébe van írva az anyaság és a küzdőszellem. A többi selejtes cuccnak egy kicsit jobban kell ezért hajtania. Például nekem. Lennétek csak az én helyemben, az én képességeimmel. Megnézném, meddig bírnátok.
Mindenkitől csak annyit lehet elvenni vagy kérni, amennyije van...
És nem biztos, hogy van annyija, amennyire nekünk szükségünk van.
Ilyenkor vajon mi a teendő?
Megelégedni azzal, amit adni tud a másik, és megbecsülni, hogy mindenét adja?
Vagy keresni valaki mást, akinek pont annyija van, amennyire nekünk szükségünk?
Vagy megtartani ezt, és máshonnan pótolni a hiányzót?
Én egyelőre az elsőt választottam... Mindössze 5 és fél éve gyűrjük egymást a párommal, és én igyekszem nagyon hálás...
A férfi-nő kapcsolatot csak az adott férfi és az adott nő teheti teljessé. Ők ketten. Ehhez viszont időre, energiára és odafigyelésre van szükség.
Amikor a férfi-nő viszonyból család lesz, egy vagy több gyerekkel, értelemszerűen megváltoznak a prioritások. És sokszor pont a férfi és a nő szorul ki belőle, az apa-anya szerep és a gyerek javára.
Ez van. Csak erről nem szokás, nem illik beszélni.
Olyan jó, hogy van ez a blog. Ha valami bajom van, bátran fordulhatok a monitorhoz, nem szól rám, hogy ne pampogjak, legyek erős, mert egy anyának igenis erősnek kell lennie, 7/24 (nonstop), vagy nem magyaráz, hogy nem nézhetnénk inkább filmet, vagy tereli el a témát - meghallgat, megvár, bölcsen rámnéz és nem szól semmit. Tűri, hogy telefröcsköljem a képpontjait ionsugárral, nem vádaskodik, nem ítél, csak pásztáz és képet szolgáltat. Persze igazából tudjuk, hogy a fő munkát a számítógép processzora v...