nem szex és nem nyújork

Ez egy kicsit hosszú lesz. (részlet saját munkából)


Rosalind Miles amerikai újságíró, az Idő leányai című, nem kevéssé elfogult könyve szerint, cáfolható az a sztereotípia, amely az ősnőt a barlangi tűznél guggoló asszonyalakban látja.
Az elmélet szerint az ősnő hajnaltól napnyugtáig intenzíven dolgozott, húszadik életéve előtt halt meg, harmincat kevesen, a negyven évet csodával határos módon néhány szerencsés nőegyed élhette meg – legalábbis ezt igazolják a kutatási adatok. Az ősnő élelmet gyűjtött, gyermeket gondozott, bőröket munkált meg, ruhákat, szíjakat, kulacsokat készített állatbőrből, főzött, szőtt, font, kosarat készített, gyöngyöket, díszeket alakított ki fogból és csontokból. Felverte a táborhelyet, szerszámot gyártott, növényeket és gyógyfüveket használt fel gyógyító célzattal.

A kőkorszaki asszony őskori társadalomban betöltött szerepével kapcsolatos elképzelés, legyen nő vagy férfipárti, – legalábbis az amerikai szerzői megközelítést tekintve, – rendkívül szélsőséges és elfogult. Mint Miles írja, a történelem előtti asszony csupán, mint a férfi szexuális tárgya foglalkoztatta a kutatókat. "...esküvő előtt jól felhízlalták a kőkorszaki asszonyokat" - írta H. G. Wells, majd így folytatta: "A nők az összes asszony felett uralkodó, legidősebb férfi védelme alatt álló rabszolgák voltak."(32.p.)

Mindezt cáfolandó, Miles úgy gondolja, a "vadászó férfi" teória elvethető, hiszen a vadászat csoporttevékenység volt, amiben a nők és a férfiak együttműködtek. Szerinte a férfiúi agresszióra a csoportvédelem szempontjából volt szükség, s mint írja "Az utódgondozás és a csoportvédelem az egyetlen feladatpáros, amely a nemek munkamegosztásán alapul..." (37.p)

Az írónő szerint a primitív társadalmakban a nők kevésbé éltek alárendelten, mint azt ma elképzeljük.
A törzsi kultúrában számtalan előkelő szerepet tölthettek be, így lehettek javasasszonyok, vezetők, mesemondók, orvosok és varázslók. Miles ezt a gondolatát a Tanzoumaitak - Taszili N'Ajjer-ben talált sziklarajzzal támasztja alá, ahol "két nő jár szertartásos táncot kecskék gyűrűjében, a nők nyakláncot, karkötőket és gyöngyből készült fejdíszt viselnek. A dél-afrikai Drakensberg hegység barlangjaiból előkerült másik, igen híres kőkori festményen, az úgynevezett "Fehér Hölgy" rituális törzsi táncban vezet férfiakat és nőket maga után." (39.p.)
Miles a témát tárgyaló fejezet legvégén nem késlekedik leírni: "A megmagyarázhatatlan holdhónap ritmusát követő, életet adni képes nő ugyanis a törzs számára maga volt a legszentebb rejtelem."(40. p.)

A női lét tiszteletét valóban igazolni látszanak a női isteneket dicsőítő versek, szobrok, faragványok. Ezzel szemben Simon de Beauvoir (1949) szerint, a női aranykor valójában mese, s a társadalom mindig férfitársadalom volt.

Nagyot ugorva az időben, Spárta az a hely, ahonnét a női léttel kapcsolatos emlékek vannak. Itt a nők tulajdonában volt a földek kétharmada, a házassági szerződésekben a nőket egyenlő partnerként kezelték s elfogadták jogaikat. "Babilonban, ha egy férfi "megalázta" feleségét, a nő bíróság elé vihette az ügyet és válásért folyamodhatott férji kegyetlenség miatt" - írja Miles (56.o). A nők szabadon rendelkeztek testükkel.

Miles szerint a váltás akkor történt, amikor a férfiak megunták a nők "felsőbbrendűségét". Az anyaméh-kultuszt Kr.e. 1500-ban - felváltotta a fallosz-kultusz. "... a közvetlenül Krisztus születését megelőző évezredben ...megjelent a Nagy Istenanya trónfosztásának a története." (73. p.)

Rosalind Miles úgy véli, hogy attól a pillanattól, amikor fény derült a születés titkára, a nők sorsa megpecsételődött, az őket övező misztikum megszűnt.
A monoteista vallásokban már az Isten a férfit teremti meg először. A vallásgyakorlók fő erénye nők esetében az engedelmesség, és ismét kiemelt érték lesz a szüzesség. A patriarchális törvények elnyomták a nőket. A 11. századtól az asszonyok erényövet hordtak. Német ásatások bizonyítékai szerint nem csak hordtak, előfordult, hogy abban is temették el őket.

....sat, sat, sat