Tegnap busszal utaztam a melóhelyre. Dögmeleg volt és ahogy a busz elaraszolt a leégett sajtgyár mellett iszonytos bűz ömlött be a nyitott ablakokon keresztül. Hogy bírják a környéken dolgozók ezt elviselni, nem tudom.

Május elején munkahelyet váltottam, a főnök úgy bosszulja a dolgot, hogy a május 5-én esedékes munkabéremet visszatartja. Felhívtam és érdeklődtem, mikor kaphatom meg, erre jómódú újgazdag Úriasszony piaci kofa stílusában elküldött a nem tudom hová, mert közben kinyomtam a telefont.
Személyes sértésnek vette, hogy felmondtam, pedig létszámcsökkentést tervezett május elejére. Persze lehet, hogy nem velem kezdte volna, még egy darabig elszívatgatott volna, de nem kértem belőle.
Óriási türelmem van, de ha valaki átlépi azt a bizonyos határt isten mentse előlem, mert tudok én is olyat mint ő. Hát a telefont is ezért nyomtam ki.

Mostanában szeretem a csendet és a nyugalmat, semmi kedvet nem éreztem ahhoz, hogy egy félőrülttel ordibáljak.
Az új melóhelyen is nyugis emberek vesznek körül, van türelmük, csendesek, békések. Felüdülés ott lenni. Nem vagyok kimerült és fáradt, fenn tudok lenni este sokáig, kevesebb alvással is kipihenten ébredek.
Remélem sokáig tart ez a varázs.