Olyan drága a kisfiam, amikor fut. Amióta jár, kapaszkodás nélkül, olyan jó nézni, ahogy közlekedik. Eddig is jó volt, de ez valami új. Most már két lábon totyog, lassan már úgy, mint mi, felnőttek, és látom, hogy élvezi, felfedezte az örömeit.
Mostanában megálmodom a vágyaimat - azt álmodtam, hogy tisztán beszélt és kimondta az "R" betűt. Pedig az még hol van!
Én ötéves koromig nem tudtam tisztán kiejteni ezt a hangot, és a nevelési tanácsadó már arról értekezett velük, hogy fel kell vágni a nyelvfékem, hátha az ragadt le túlságosan. Na, mindjárt kibújt a szög a zsákból, mert erre úgy beijedtem, hogy nemsokára már ment az az "R". Csak lusta volt a nyelvem...
A kicsi sem túlozza el a fejlődést. Dehát fiú, vidám és mindennap valami újdonsággal kápráztat el minket.
Azt hiszem, tudat alatt, csak nem akarom, hogy olyan gyerekkora legyen, mint nekem. Nem volt a legjobb (s erről legkevésbé a szüleim tehettek)...