Na, eljutottam dokihoz!!! Ta-damm!!! Elmentem és direkt egy kis környezettanulmányt folytattam... Nagyon érzelemgazdag volt.
Szóval...

Borka és a doktor
színes szélesvásznú blogvalóságsó

Elmentem négyre a dokinőmhöz, előbb akartam, de nem sikerült, így pontban négykor betoppanva konstatáltam, hogy bizony már most sokan vannak. Remegve imádkoztam, hogy legalább sorszámot kapjak, öt perc múlva kibattyogott az asszisztens nőci és én meg futottam felé, mint Petőfi édesanyja felé, hogy kapjak sorszámot... Rezignáltan benyúlt, kinyúlt, "14"-es bilétát adott. Megkérdezte: "Ön kismama?" (Erre két válasz lehetséges. Az egyik, az élelmes, okos, ámde nem túl gerinces Borka-válasz: IGEN! illetve a gyengének tűnő, lelkiismeretes, de bölcs Borka-válasz: a NEM! Melyik választ adtam? A helyes megfejtők között nagy fellélegzést sorsolunk ki! ) A metafizikai csatát megnyerve visszamentem az ülőhelyemre a kártyával és vártam. Mivel számításokat végeztem, hogy ugye az új törvény szerint az orvos rendelésenként (4 óra) 20 beteget fogadhat maximum (ebben benne foglaltatik a gyógyszert írató öt-perc-és-itt-se-vagyok páciens is). Minden beteggel maximum 10 percet foglalkozhat a doktor, vagyis az a 14. betegre nézve 140 perc várakozási idő - mivel a mi dokink tíz perc alatt senkivel sem végez. Soha. (És most már tudom, miért. És nem az ő hibája... De erről majd lentebb!) Vagyis tuti, hogy minimum fél hétig kinéz a réz nemi inzultálása azon a széken... Közben előttem számos sorszámos között volt hasonló beteg, meg gyógyszert írató, és egy anyuka is a tesójával, aki a halálán volt, meg a gyerekével, mert gondolom nem tudta hova tenni. Én már tudtam, amit a többiek nem, egy jó darabig össze leszünk zárva! Nagyon lassan csorogtak a betegek a futószalagon, a hangulat emelkedett, kinek ellenségesen, kinek barátságosan - én például összebarátkoztam a mellettem ülővel, aki csak kettővel volt előttem.
(TEKERÉS --- mert ez így már nagyon hosszúúúúúúú, a kutya se olvassa el )
Délután öt körül kifogyott a féllityós üvegbutykosomból a vizem, és akkor kezdtem el gondolkozni, hogy hozhattam volna három napi hideg élelmet nyugodtan. Eddigre már az összes hangadó elcsitult, inkább kedvesen közeledve egymáshoz traccsparti kerekedett, élcelődve az egészségügy mostani bürokrata nyomorán. Meséltem róla, hogy pontosan mi van itt, amit én is tudok, de sokan nem... Napi húsz ember a kvóta, de ha hirtelen teherbeesünk, vagy elkezdünk vért hányni a helyszínen (paradicsomleves a legjobb!), elájulni vagy üvölteni, hogy "meg fogok halni", esetleg előzőleg bejelentkeztünk telón, akkor tuti befutók vagyunk. Egyébként sorszám. Receptre is biléta kell, mert a gyógyszereket most egyeztetik, mindenkinek felajánlják tv. szerint a legolcsóbbat ugyanazzal a hatóanyaggal, amit szed, de ha nem akarja, nem kell elfogadnia, joga van ragaszkodni a megszokott gyógyszeréhez! Akkor viszont, papír, toll és aláírás egy nyilatkozat alján, hogy ő nem kéri a változtatást. Ennyi. Nem kell beszarni, lehet jogot érvényesíteni. Smile Közben mentek a poénok is... Hogy mi lesz, ha jön a vizitdíj? Olyan lesz, mint a nyilvános vécék, hogy kint lesz egy automata, bedobod a pénzt és beenged az ajtó.
(TEKERÉS --- lásd rétestészta)
Hat óra után már tudtam, kicsi a sansza, hogy lefektetés előtt lát engem a gyerök. Közben az asszisztens néni fenyegetően meglobogtatta a 20-as félcédulát (nem tudom, mit gondolt, talán hogy vérre megyünk érte?). Nem sokkal később akadt rá jelentkező, amikor újra kijött, mert ugye ezeket a vackokat nem teszik ki, nem ám, és az asszisztens is olyan, mint az a bizonyos maci - egyszer jön ki a barlangjából, akkor kell ugrani, hogy "sorszámot kérek".
(TEKERÉS...)
Hat óra negyvenöt perc tájékán már soron vagyok. Kijön az előző néni, aki időközben - miután a gyerekes mami és haldokló testvére (megjegyzem, ez most télleg jogosan) előre kérte magát - az én előfutárom lett. A lelkem felszabadult, testem belibegett a dokihoz...
Asszisztens és doki nénik nagyon aranyosan Evil or Very Mad elviccelődtek a kilóimon, meg a férjem kilóin (ismerik), én már csak szusszantam, hogy na jó van, inkább oldjuk meg az ügyet, kedveskéim, ne élcelődjünk rajta. Egy szó mint száz: a torokgyuszimra kaptam gyulladáscsökkentőt, a gyulladáscsökkentő mellékhatása ellen savlekötőt, és a szokásos elmaradhatatlan kakukkfüves isteni csodát, a Mixtura pectoralist. Smile Éééééés, tadammm, elintéztem, hogy elkezdjük a pajzsmirigyvizsgák sorát, kaptam beutálót vérvételre! Ez már fél siker!
Közben majdnem eldurrantottam a doki agyát, amikor felírta a savlekötőt, hogy én inkább joghurttal orvosolnám majd a felmerülő problémákat... Hát ha szemmel ölni lehetne... (Borka, hova is tetted a belgyógyász diplomádat?! Mert nem látom ám sehol, de nem gond...)
(TEKERÉS)
Hét órakor távoztam a rendelőből, három recepttel, két beutalóval.

Tudjátok, miért volt olyan iszony lassú? Mert a doki legkisebb fingását is a számítógépből kell kikeresni, bejelölni és tudomásul venni. És ha nem értesz a géphez, vagy nem ismered a tartalmát, mert tán orvosként inkább az emberekkel foglalkozol, nem a bitekkel, és a kutya se küldött el felkészítőre - akkor órákig elbuzerálsz a billentyűzeten... És te vagy a köztörvényes emberellenes, pedig csak rohadtul nem akarsz bírságot fizetni és betegeket akarsz gyógyítani... Gyönyörű.

Na, ennyi.