A Jóisten olyan terhet tett a vállamra ami alatt teljesen összerogyok. Vasárnap délelőtt 9.30-től este 18-ig kórházban voltunk. Egy teljes órát vártunk arra, hogy a betegfelvételen behívják a nagyit, aki éppen, hogy csak létezett, nagyon rosszul volt. Utána 3 óra míg kivizsgálták és kiderült mi a probléma a meglévő betegségein kívül.Minden hova elkísértem, takargattam, mert majd megfagyott, olyan elesett és kicsi volt a tolószékben, mintha a kislányom játékbabája lett volna beleültetve.
Anyu is velünk volt, de teljesen kikattant, csak ült a betegfelvételi váróban és bámult ki magából. Amikor közölték, hogy azonnal műteni kell akkor szinte sokkot kapott, ha nem vagyok ott nem is tudom mi lett volna, mert semmit nem értett meg amit mondtak neki, hisztizett, hogy ő nem megy be hozzá stb. Az orvos tájékoztatott bennünket, hogy kizáródott a sérve, és ha nem műtik meg azonnal, akkor csak pár nap és vége. Viszont a szívbetegsége, ami elég súlyos, és a vérhigító szedése, vesebeteg stb. miatt nagy a komplikáció lehetősége, de így kaphat esélyt.
Becsövezték, mert napok óta a bélsár szájon keresztül távozott belőle,azért hányt ,nagyon kiszáradt.Miközben felkészítetteék a műtétre, azt sem tudtam, hogy a nagyit nyugtatssam, vagy anyám hisztijét csillapítsam, vagy az orvos és a nővér kérdéseire válaszoljak..
Végig vele voltam, bíztattam, beszéltem hozzá, hogy mi már annyi mindent kibítrunk, ez is menni fog. Mondta, hogy már imádkozni sincs ereje, bíztattam, hogy én megteszem helytte is legyen nyugodt. És segített a szűzanyácska, mert túlélte az 1 órás műtétet, igaz, hogy szíve nagyon gyenge, és még nem vagyunk túl az egészen, bármi lehet, de bízom benne, hogy felépül.
A műtét egy órája alatt teljesen kivoltam, rosszullét volt rajtam.
Anyám sokmindent a fejemhez vágott,hogy én nem tudom, hogy mit érez ,az ő anyjáról van szó, mondtam neki, hogy én is kiborultam, de ha így lát akkor esélyt sem adunk neki, nem szabad látnia mennyire kétségbe vagyunk esve miatta, tudom, ha én is bőgve mentem volna be, ha nem tartom magam, akkor csak rontok az esélyein. Nem ezt érdemeltem tőle.. Hazafelé azt sem tudom, hogy vezettem végig a 30 km úgy bőgtem, akkor engedtem el magam.
Még mindig remegek , éjjel sem aludtam nyugodtan.
Érdeklődtünk, hogy telt az éjszakája, mondták, hogy nagyon gyenge, de már beszél. Nem tudom mi vár még ránk, próbálok erős lenni, nagyon nehéz.