Közben azért történt egy-két fura dolog, amit a kislányomnál nem tapasztaltam miután megszületett. Abban a kórházban a csecsemőszoba és a kórterem között áthúzható "fiókokban" vannak a babák. Mikor lerakák a csecsemősök egy szerre áttolták.Persze én meg visszahúztam, hogy legalább láthassam. És akkor felfigyeltem arra, hogy élég sokszor összerándul. Megkérdeztem a csecsemőst, hogy ez mi, erre azt mondták, hogy újszülöttkori rángás, minden baba csinál ilyet, de én még nem láttam soha. A szopizással sajna semmire sem mentem, ezért próbáltam kifejni és itatgatni, de az sem járt sok sikerrel. Eljött az este, és nem bírtam, hogy állandóan átrángatták a fiókokat, szerettem volna, hogy velem legyen, meg persze figyeltem a rángásokat is. Aztán úgy döntöttem, hogy nem rakom vissza a babót, hanem ráfektettem a mellkasomra és ott pihiztem vele egész éjjel. Megfigyeltem, hogy amikor rajtam feküdt teljesen megnyugodott és nem is rángatózott. Szegény kicsikém, mivel nem evett állandóan tápszerrel próbálták tömni és szóvá is tettem a csecsemősnek, hogy ha van tejem miért kell tápot adni, miért nem lehet, hogy fejek ki és azzal etetgetjük. Volt pár bunkó csecsemős aki meg sem hallotta amit mondok, de egy idősebb nővér sokat segített. A babó súlya eléggé visszaesett és nagyon besárgult ezért elvitték a koraszülött intenzívre két nap múlva. Eléggé rosszul viseltem, mert mitután felkerült annyira besárgult, hogy fel sem tudtuk kelteni csak lógtak a kis kezei, lábai mint egy rongybabának. Közben állandóan próbáltam a Gyerekorvostól és a Csecsemősöktől érdeklődni, de sajnos senki sem állt szóba velünk korás kismamákkal, csak néha egy fél szóval odavakkantottak valamit. Én is kaptam antibiotikumot szülés után 5 napig mert fertőzés lépett fel a burokrepedés miatt és a babánál is várták az eredmény, hogy kell e még gyógyszeres kezelés. Letelt a 6 nap és szépekn kiraktak bennünket az anyaszállásra, eléggé embertelen körülmények közé. Hát ez teljesen kikészített, újra padlót fogtam. A baba nem evett, asúlya nem gyarapodott a sárgasága nem akart lemenni és azt sem tudtam mikor kerülünk egyáltalán haza. A kislányom állandóan sírt, szüleim nem tudták minden nap hozni, egyszóval a családunk a szélrózsa minden irányába szétszóródott újra.A picit is csak 3 óránként láthattam, de ha letelt az idő kegyetlenül elzavartak bennünket az intenzívről. A férjem éjjel dolgozott, nappal meg jött és próbálta bennem tartani a lelket, mert már tiszta depis voltam. Az bántott a legjobban, hogy a családból jópáran még csak kíváncsiak se voltak arra mi lehet velünk, mikor meglett a baba másnap meglátogattak és utánna míg haza nem mentünk még csak telefot sem emelték fel, és nem is látogattak bennünket. A barátnőim voltak azok akiket érdekelt, hogy mi van velem és a babóval és minden nap hívtak. Élég nehezen viseltem ezt az időszakot, és megváltás volt két hét után mikor elkezdett szopizni a baba és hazaengedtek bennünket. Egyéves koráig rendszeresen kellett koragondozásra hordani, de szerencsére semmi baja nem lett. Igaz ugyan hogy 3 hónapos korára nőtt bele az 56 rucikba, de azóta utolérte kortársait. Menni 11 hónaposan kezdett, két éves korára szobatiszta lett, persze ez a család némely tagja számára nem volt nagy ügy, az viszont igen, hogy a második szülinapján még a papa, mama, anya, apa mámmá dádá, tesójának pettuka ezt tudta csak mondani. Teljesen kiidegeltek, hogy ez a gyerek nem tanul meg beszélni, hülyének nézték, azt mondták, hogy valami baja van És most két év 5 hónaposan elkezdett mondatokban beszélni minden átmenet nélkül, erre a köv megjegyzés:" azért most már kezd beszélni, már úgyis azt hittük, hogy valami baja van."

DE a lényeg van két gyönyörű gyerekem, olyan férjem, aki imád bennünket és mellettünk áll mindenkor, a rosszmájú családtagokat pedig szépen kezdjük kizárni a mi kis életünkből.