Többen irtak e-mal-ben, hogy miért nem irok Liliről a naplóban. Igaz, megigértem, itt vagyok. Lilina? Egyszerre egy édes kis tündér, és egy agressziv kisördög. Okos, mindent megért, de kommunikálni nem tud annyira amennyire szeretné, ezért verekedéssel, karmolással, rugdosással hozza tudtomra, hogy szeretne valamit, vagy nem úgy gondolja ahogy én. Ha nem tetszik valami, megkapom a "besztásom" egy kis hisztis visitás kiséretében, aztán amikor elmúlik, jön a túláradó szeret és hizelgés. A baj az, hogy nem csak itthon. Megfordult a fejemben, mi van akkor, ha egyszer egy nagyobb gyerektől visszakapja az iskolában? Tehetelen vagyok... úgy veszem, hogy hozzá tartozik a fejlődéséhez. Talán igy könnyebb.
Járunk a fejlesztésekre, bár egyre fogy a pénzem, új, plusz munkát kell találnom, hogy tudjuk folytatni amit elkezdtünk, nem kevésbe kerül.
Az én kis tündérem jól halad. Gondolom mindenki ismeri (ha máshonnan nem is, a bevásárlóközpontok polcairól) azt a műanyag zsákot amiben 100 db maroknyi szines labda van. Nagyon jó játék! Főleg, hogy most már Lila segit össze szedni! És nem akárhogy! Már 4-5 labdát szed fel egyszerre, karjával a hasához fogja, plusz a mancsába is hordja. Ha nem éri el, arrébb tolja az utban lévő kisbútorokat, székeket, bekúszik az ágy alá! Próbál célba dobni. Micsoda öröm! Azon jár az esze, hogy lehet a legkisebb erőfeszitéssel, és munkával összehordani a zsákba a rengeteg bogyót... Haladunk, a lányzóm gondolkozik! Az alatt, fölött, mellett... eddig nem működött, hiába mondtam. Most már majdnem teljesen tiszta a kép...
Tegnap fényképeket nézegettünk a kinai útról. Hihetetlen, de az én egyetlen kincsem minden idegszálával a képekre figyelt. Minden egyes képet kommentált a maga módján. Mi értettük, hogy mit akart mondani. Emlékszik mindenre ami ott történt, mondja a neveket, felismeri hogy merre jártunk. Orvosokhoz és terapeutákhoz hozzáfűz dolgokat ami eszébe jut, pl. amikor meglátta az akupunktúrás doktor bácsi fotóját, azonnal mutatott a fejére, és közölte, hogy fáj. (Igen, a fejébe szúrkálta a tűket.) Felismeri a beteg gyerekeket is akik ott voltak velünk, és a szüleiket is, nevükön nevezi őket, és közli, hogy kiket szeret. A csillogó tekintet, a beleélés mind mind arra utal, hogy szeretettel emlészik vissza a történtekre.
A haladásra utal az is, hogy becsapóst játszik velem ez a női személy.
Zenét akart hallgatni, de nekem már zsongott a fejem, igyekeztem lebeszélni, hogy kicsit később. Hát persze, hogy van esze! Nem hajlandó itthon tornázni. Tudta, hogy örülnék neki ha akarna, ezért a tudomásomra hozta, hogy tornázni akar. Most azonnal! Ugrottam, persze közölte, hogy zene is kell hozzá. Bekapcsoltam. Elérte amit akart. Szerintetek tornázott? Nem. De a zene maradt. A gyerekem pedig elégedetten vigyorgott.... Megetetett...