Rég voltam már. Annyi minden történt velem és nem volt időm írogatni a naplómat. A főnökasszony délelőtt közölte, hogy nem kíván együtt dolgozni velem.Úgyhogy szabadidőm mostantól bizonytalan ideig rengeteg van. Legalább be tudom pótolni az elmúl 2,5 hónapot. Valamiért nincs szerencsém egy ideje a munkahelyekkel.Lehet, hogy bennem van a hiba?
Az első másfél hónapban minden jó volt, aztán nőgyógyászati problémáim támadtak, muszály volt orvoshoz mennem néhanapján, de előre elkéreszkedtem, szóltam, és persze próbáltam munkaidőn kívül megoldani ha lehetett. Mivel műtéttel végződött a dolog, hiányoztam egy napot. A műtétet altatásban végezték, saját felelőségemre még aznap hazavitt a párom, másnap meg már mentem dolgozni, igaz nem voltam a legjobb passzban, de ma délelőtt megkaptam a magamét, hogy pont akkor kelett hiányoznom mikor ... Az a poén, hogy főnökasszonykánk miatt 1 hetet csúsztattam a műtétet, mert szájsebészeten kihúzták a bölcsességfogát és 3 napig nem jött dolgozni, persze neki lehet, én meg szégyeljem magam amiért 1 napot kórházban mertem tölteni. Ez volt a legfájóbb pontja, ezt elismételete vagy ötször is, mert neki kellett aznap a munkám egy kicsi töredékét elvégezni.
Remélem a hősiességéért kitüntetik.
A kicsi fiam június 10-én három éves volt.
Nagyon boldog szülinapot utólag is neki.
Annyira aranyos és csörfös, olyan jó néha belefeledkezni ahogy csacsog, minden érdekli. Nap mint nap rácsodálkozik a világ dolgaira, mindenre magyarázatot követel azonnal, és nagyon nagyon bújós, annyira tud szeretni.
A nagylányom kinyaralta magát a mamiékkal, nagyon élvezte, tervezik jövőre is a közös nyaralást. A tesóval nagyon hiányoztak egymásnak, nem lehetett elválasztani őket napokig, még együtt is aludtak, pedig ez nagyon ritka.

És ami a legjobban nyomaszt, hogy a lombikbabám után terhes maradtam spontán, de a betegség miatt megszakították a terhességet a 10 héten. Talán a sors akarta, hogy felmondjanak, így legalább ki tudom magamból írni a bánatomat. A környezetemben nem tudta senki, hogy babát várok, de jobb is így legalább nem kérdezgetnek. Próbálom magamban elfogadni, hogy így kelett mindennek történni, semmi sem történik véletlenül, örüljek a családomnak, hogy mégis csak van kettő gyerekem, csak azt nehéz elfogadni, hogy miért így történtek a dolgok, nem tudom mit üzent ezzel a sors, miért van az, hogy lombikozni kelett azért, hogy legyen, miért adta a többit ha elvette, miért MIÉRT??????????????????????????????????????????????????