Mindenkitől csak annyit lehet elvenni vagy kérni, amennyije van...

És nem biztos, hogy van annyija, amennyire nekünk szükségünk van.

Ilyenkor vajon mi a teendő?
Megelégedni azzal, amit adni tud a másik, és megbecsülni, hogy mindenét adja?
Vagy keresni valaki mást, akinek pont annyija van, amennyire nekünk szükségünk?
Vagy megtartani ezt, és máshonnan pótolni a hiányzót?

Én egyelőre az elsőt választottam... Mindössze 5 és fél éve gyűrjük egymást a párommal, és én igyekszem nagyon hálásnak lenni, sőt, annak is mutatni magam mindazért, amit nyújt nekem. Van egy kis hiányérzetem, de úgy érzem, mégis egyre többre képes ő is, és talán én is, a kapcsolatunkért.

Együtt küzdünk, most épp a gyerekért... De ahogy kéznyújtásni távolságra kerül a cél, megtántorodom, és félni kezdek. Vajon jó lesz ez tényleg??????