Nem tudom, hol fér el a 11 millió párizsi polgár, mert annyi turistától hemzseg a város állandóan, hogy szegény párizsiak talán ki sem tudják dugni az orrukat az utcára. Állandó a nyüzsgés a műemlékeknél, a kávéházakban, sose gondold, hogy sorban állás nélkül bárhova is bejutsz. Ha valamit nagyon látni szeretnél, meg kell harcolnod érte. A szállodai szobák és a kávéházak olyan picik, mintha apró, japán turisták számára készültek volna mind.
Minden a legoptimálisabb helykihasználás érdekében történik.
Ez a praktikusság áll szemben a francia műemlékek és terek szélességével, monumentalitásával. Hihetetlen a kontraszt. Mint ahogy az a kontraszt is, amellyel a franciák a stílusaikat ötvözik. A több száz éves Louvre épülete előtt modern üvegpiramis. A Pantheonban felfújt léggömb a Föld. Érthetetlen stílusötvözések ezek, de egy idő után megszokja az ember.
A Louvre megtekintésére legalább egy hét kellene. Az európai és egyéb művészet olyan gazdag tárháza, amely egyedülálló. Ennek ellenére angol, vagy német nyelvű feliratokat ott ne keress, mert nincsenek. A franciák azt gondolják, vagy tanulj meg franciául, vagy ismerd fel Manet, Chagall és mindenki más festményeit. Mert ők ugyan meg nem mondják, legfeljebb franciául, hogy mit látsz. Persze ez még kiegészül avval, hogy a XX. század egyik modern japán portréja mellett középkori freskó van a falon. Oda tettek fel mindent, ahol hely volt, gondolom. A Louvre is Párizs egyik furcsasága, és egyben egyik legnagyobb élménye is. És nem csak Mona Lisa mosolyát érdemes megnézni benne.
Menj fel a Montmartra. A festők hegye, bár azt nem tudom, hol férnek el a piktorok, mert egy tűt sem lehet leejteni a turistáktól. Nem is láttam egy festőt sem. Viszont kárpótol a táj, a kilátás Párizsra, és a lefelé vezető sikátorok.
Az Eiffel-toronyra fel kell menned! Gyalog ne próbáld, sőt a lefelé utat se, mert hetekig remegni fog a lábad a több ezer lépcsőtől. Van lift, amit több órás sorban állás után igénybe vehetsz, hogy feljuss vele.. A kilátás szédítő. Szürkületkor érdemes felmenni, aztán pedig megvárni, míg leszáll az éj. Szürkületkor a hófehér, óriási város látható, éjszaka pedig a Fények Városa. Lenyűgöző, mással nem helyettesíthető élmény.
Mint ahogyan egy, a Szajnán tett hajóút sem. Szinte minden látható a folyóról, kis képeslap a városról, amelyen hol az Öreg Hölgy tűnik fel, hol az amerikai Szabadságszobor pontos mása, csak kapkodja az ember a fejét.
Versailles-ba is el kell menni. A versailles-i kastély láttán azonnal megérti az ember a francia forradalom dühét, mert ilyen káprázatos - és felesleges - pompát sehol másutt nem látni. Ez állhatott szemben a mérhetetlen szegénységgel. Érdemes kiülni egy kávéház teraszára, inni egy kávét, enni egy croissan-t, bár a franciák híres croissan-ját magasan veri a magyar sajtos stangli. De egy kávéházi teraszon is el lehet kapni a város hangulatát, lehet szép francia lányokat látni az utolsó divat szerint öltözve, vagy néger koldusokat, üzletelő arabokat, munkába siető párizsi yuppie-kat.
A város drága, hisz divatot diktál, és egyedülálló látnivalókat kínál. Érdemes például több napra érvényes múzeumbelépőt, illetve metrójegyet venni, lehet vele spórolni néhány euro-t. A Moulin Rouge épületén tényleg forog a piros malom, és nagyon hangulatos a latin negyed az árkádok alatt játszó kamarazenekarokkal, és a mütyürkéket árusító apró boltokkal.
Érthetetlen, hogy tartózkodó népnek nevezik a franciákat. Merthogy folyton mosolyognak (pedig alig férnek el a turistáktól), és nincs jobb annál, mint amikor a harsány bajuszú vendéglőtulajdonos földig hajolva "merci"-t mond, megköszönve, hogy nála költötted el a reggeli kávét és croissan-t. De mosolyognak, ha véletlenül a lábukra lépsz, vagy ha megcsodálod a kisgyereküket. Ha angolul, németül szólsz, szintén bájosan mosolyognak, és válaszolnak is - franciául. Persze értik, amit mondasz, sosem kaptam kávé helyett teát, vagy efféle, de szeretik, ha legalább a köszönés és az alapszavak franciául hangzanak el.
Egy biztos: a városnak varázsa, hangulata van. Ha költő, festő lennék, talán én is ott alkotnék, vagy heverném ki szerelmi csalódásaim. Minden vers, sanzon felidéződött bennem ott, ami Párizsról szólt, megérintett a kultúra és a város lüktetése. Fájt, hogy hónapokat ott kellene tölteni, mert annyi a látnivaló, hogy kimaradt ez, kimaradt az.
Láttam a Parfümmúzeumot, de nem tudtam kivárni az egynapos sorban állást a pályaudvarból kialakított Modern Művészetek Múzeuma előtt. Nem sétáltam eleget a Tulleriák Kertjében, nem ettem elég francia sajtot, és nem láttam belülről az Operát.
Menj el Párizsba. Lehet, hogy meg kell tenned egyszer, kétszer, hogy majdnem mindent láss. De ne hagyd ki, ha teheted!
Fotók: Pixabay.com
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)