Azt a kort, melyben évekig kellett várni egy egérszürke Trabantra, a telefonról nem is beszélve. Azt az időt, amikor sorban álltunk banánért, narancsért, és Bécsből Milka csokival és Persil mosóporral megrakodva tértünk haza, már amikor egyáltalán kijutottunk a vasfüggöny túloldalára. És melyikünk ne emlékezne a Mókus örsökre, a mozgalmi dalokra, a május elsejékre? Könyve igazából rólunk szól, akik akkoriban voltunk gyerekek, fiatalok. Lapról-lapra összemosolygunk az írónővel, hiszen önmagunkra ismerünk, egy furcsa, de többnyire boldogan eltöltött gyermekkora. Látjuk magunkat is a fekete-fehér TV-ék képernyője előtt, kék majd piros nyakkendősen az iskolai ünnepélyeken, később a diszkóban.
Asszonyregény - mondják a könyvről. És ez annyiban igaz is, hogy egy asszony írta a kortársaknak, akikkel félszavakból is értjük egymást. De családregény is, hiszen minden oldalán a család megtartó szeretetéről mesél. És ez a mai kor divatos szingli regényei között igazán üdítő újdonság. Miközben az írónő sorsát követjük, vele együtt sírunk vagy nevetünk annyira ismerősek a helyszínek és a körülmények. Igen, ez a könyv rólunk szól, akik - Erika gondolatával élve - úgy tekintettünk az égen szálló repülőgépekre, hogy sose jutott eszünkbe, azon a gépen akár mi is utazhatnánk, mert megtanultunk kis dolgokat álmodni. Hessing Hegyi Erika könyvével csak egy baj: letehetetlen, ha egyszer belekezdünk, ne tervezzünk más programot addíg, amíg a végére nem értünk.
.jpg){kind=small}