Tesztautó - a rönó budoár

Vizsgálódásunk tárgyául egy Renault Clio típust választottunk elsőként, meglehetősen  kézenfekvő  okok miatt. Például, hogy ez van itthon. Továbbá,  hogy még egyetlen márkakereskedő sem érezte a kínzó kényszerét annak, hogy egy igazán belevaló nővel teszteltesse piacra dobandó autóit. Még.

A Clio az úgynevezett kisautók közé tartozik és van neki négy kereke, mint az egy polgári társadalomban  illik is. Igazából persze öt, de mindent a politikusok sem tudhatnak a pótkerékről, amely nélkül bizonyos helyzetekben elég kínossá válhat  a közlekedés. Méreteiből fakadóan a Clio-ba három gyereket elég nehézkes bepréselni, s mihelyt a srácok elérik a prepubertást, egyenesen lehetetlenné válik az ügy - nem mintha kamasz gyerekeink be akarnának ülni az autónkba azokon az eseteken kívül, amikor kegyesen megengedik nekünk, hogy elfuvarozzuk őket iskolába vagy randira (és vissza, persze).

A kisautó egyáltalán nem alkalmas arra, hogy nagyobb testű állatot szállítsunk benne - felső határ meghúzható valahol az egyszerű európai házimacska vagy fejlettebb görögteknős - vigyázat, védett állat! - testméreténél, de  akkor már otthon kell hagyni a családot.

A hátsó biztonsági övek közül a középső teljesen kényelmetlen, s kisebb gyerek egyáltalán nem tudja önállóan használni. A hátsó ablak csakis Clio-ra jellemző gömbölydedsége valóban megkönnyíti hátrapillantást egyfelől a forgalomra, másfelől a magatartási problémákra  tekintettel, ám verőfénynél üvegház-hatást   tud pillanatok alatt előidézni az autó belsejében a konstrukció, melyet  tetéz, hogy bizonyos típusok - például a miénk - háromajtós változatban  kerültek forgalomba, melyből következően nem nyithatóak a hátsó ablakok, levegőt!

És ha már ablak: nem akarnám leszólni a Clio-t, de a szellőztető rendszere jelentős újragondolásra szorul. Hármas-négyes fokozat alatt nemhogy szellőzést, de még síkföldi szellőt sem képes okozni a a ventillátor. Viszont  könnyen  mosható, törölhető és fűthető a hátsó ablak, ez pedig a nagy esőzések idején egyáltalán nem elhanyagolható szempont. A szellőzés hiányosságaiból fakadóan viszont még télvíz idején is célszerű résnyire nyitva hagyni a vezető ülés melletti ablakot, ami viszont orkánt és légörvényt okoz - sajnos, még egyetlen tervezőnek sem jutott eszébe, akár extraként is, hozzáálmodni a Clio-hoz a szintén buboréknak becézett kis átlátszó izét az első ablakok fölé, mely leginkább előtetőhöz hasonlít és nyilván van neki valami szakneve, de ez legyen a férfiak dolga.

A műszerfal igazán könnyen átlátható és kezelhető, könyökünket egyetlen pillanatra sem kell elválasztanunk az ajtó belsején valóban praktikusan elhelyezett könyöklőtől, és megfelelően hosszú ujjakkal csuklómozgás nélkül is indexelhetünk, ablakot moshatunk és dudálhatunk egyszerre.

Duda. Azért itt van egy kis bibi, már ami a kapcsolóját illeti. A francia  tervezők, gondolván  a forgalomból adódó stresszhelyzetekre, három kapcsolót  is beépítettek a tülköléshez, kettőt a kormánykerékre, picinyke, ujjbegynyi gombocskákat, egyet pedig az indexhez használt kar végére, rügyként, ám igazi konfliktushelyzetben egyik sem található meg  könnyen. Az ember, ha dühös, ököllel üti a dudát - ez a Clio-ban rövid úton előidézi az airbag aktiválását:  arcunkba jön a légzsák és megnézhetjük magunkat.

Az önmagunk megtekintése tárgykörben viszont csupa jót lehet elmondani a Clio-ról. A vezető előtti napellenző lehajtásakor ugyanis nagy meglepetés vár bennünket: itt is van tükör, s ez azért nem elterjedt a férfiközpontú autóiparban. Legyünk  reálisak: egy dolgozó nő, munkába autózván, gyakorta ott kénytelen felvinni a sminkjét és megigazítani a frizuráját. A Clio-ban ehhez nem kell olyan hajlékonynak lenni, mint egy kínai guminő, ráadásul a tető alacsonyságából fakadóan nyújtózkodni sem kell. Ebből a szempontból ideális női autóról beszélünk - már ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy a műszerfal  teteje egyáltalán  nem alkalmas arra, hogy bármit rátegyünk és ottfelejtsünk  huzamosabb ideig. Már  egy könnyedén kivitelezett jobbkanyarnál is elrepül a rúzs, a púder és a gyerek ebédbefizetési papírja - és bármilyen kicsi az autó, nem fogjuk tudni elérni a padlót vezetés közben. A kesztyűtartóval ugyanez a helyzet: a nyitott polcról minden kizúdul, a zárt részbe semmi nem fér be, még egy rendesebb autóstérkép sem, az apróbb tárgyak pedig lefelé lejtve örökre eltűnnek kutató kezeink elől.

Ha már a problémáknál tartunk: a vezető még további két kellemetlenséggel kénytelen együtt élni a Clio-ban. Ha ablakot akar mosni, az ablaktörlő és a vízsugár egyidőben indul be: aki szereti a kezdeti rettenetes csikorgást, persze csak használja bátran. A másik, hogy a karosszéria talán épp a szélvédő szélén a legmasszívabb és legvastagabb: még egy ekkorka autóban is dülöngélnie kell a vezetőnek, hogy kanyarodáskor jól lásson.

Ha nem lát jól, akkor jön a koccanás. A Clio becsületére szóljon: a pótkerék olyan decens kis kompakt csomagban tartózkodik, a megfelelő célszerszámokkal együtt, hogy a balesetet szenvedett  nő bárkit rá tud venni, cseréljen neki kereket kosz és megerőltetés nélkül. A biztosítónál viszont baj lesz: a Renault valami rejtélyes okból szükségét látja annak, hogy megtérfáljon bennünket, biztosítási szakembereket és autótolvajokat egyaránt azzal az ártatlannak tűnő trükkel, hogy a különböző gyári számokat - alváz, meg motor - minden típusában máshová rejti, megközelíthetetlenül. A Clio esetében az alvázsszám például a vezető melletti üléstől jobbra, lent, a szőnyeg alatt, a küszöb mentén van eldugva: hát az koszolja magát össze, aki ezt kitalálta.

Viszont mérhetetlen előnye a kisautónak, hogy alacsonyságából fakadóan kényelmesen ki lehet tölteni a biztosítós papírokat a tetején.

Mindent összevetve: amennyiben  a Clio-n nem kényszerülünk megosztozni családdal és háziállatokkal, ideális  női autóhoz van szerencsénk, a csomagtartóban például  jól elfér a hétvégi bevásárlás  összes cekkere, s a sminket lehet az anyósülésen is tartani, ha minden kötél szakad, ráadásul  még attól sem kell félnünk, hogy az iszonytató sebesség a férfias jellemvonásokat hozza ki belőlünk: kettesben például csak hörög-morog és kapálódzik a motor, viszont készségesen alkalmazkodik  ahhoz a női sebességváltási módszerhez, melynek értelmében bőven elegendő az egyest, a hármast, az ötöst és néha a rükvercet használni, a többi maradjon meg azoknak, akik túlmozgásban szenvednek.

Ebből a szempontból a Clio ideális női Renault - az még egy rejtély, miért nem kapta a Renault Budoir nevet.