Egyedül vártam és nevelem gyermekem

Sziasztok!

Kedves Erika és kiscsillag! Köszönöm, hogy írtatok! Azért jó tudnom, hogy ki lehet ezt bírni valahogy! Igen, valóban zavar még, hogy így alakult az életünk. Fél éve nem gondoltam volna, hogy ez lesz és hát nem is nagyon tudom, miért kellett ilyen szintre süllyednünk. Most sem értem, miért nem lehet normalizálni a viszonyunkat, még ha nem is akarunk már együtt élni. Miért kell cseszegetnie folyton? És látom, ez nemigen szűnik meg...Legfeljebb áttevődik a gyerekre:( Szerencsétlen gyerekek, jó kis "feladatot" kaptak már idejekorán: megküzdeni az apjuk hiányával. De gondolom, nem lesz minden gyerek, aki az anyukájával él, pszichés beteg! Nagyon oda kell figyelni, ugye?
Nagyon sokat jelent nekem, hogy leírjátok, mi minden történik veletek az idők folyamán és mire kell majd felkészülnöm!
kiscsillag, de jó neked, hogy visszavettek dolgozni! Engem kirúgtak, amikor itthon maradtam Ill. felbontották a vállalkozási szerződésemet. Úgyhogy most el nem tudom képzelni, hogy találok majd munkát a kicsi mellet és addig rá ki fog vigyázni (bölcsi nincs)...
Mindenesetre tök ügyesek vagytok, hogy ezt ilyen jól tudjátok csinálni! Remélem, néhány hónap múlva már én is belejövök...

Anaszti

Sziasztok!
Az én picim most lesz 17 hónapos és csak annyit tud mondani hogy "apa el, brmbrm" azaz apa elment az autóval... 2 hetente jön ide, és ez a kis drága úgy imádja hogy le sem lehet róla vakarni. Nem tudom mi lenne a jobb, az ha itt megállnánk és ennyit tudna az apjáról, vagy az hogy 2 hetente felkavarja az egész életünket? Ördögi kör, én is azt hittem az idő megoldja de nem nagyon akarja.
Persze az apja is "imádja" (gondolom elég is neki ennyi a gondokból) de persze amikor otthagyott a szarba terhesen arra már nem emlékszik!
De van egy jó hírem is végre! 2 hete visszmentem dolgozni, a kicsi bölcsibe jár és szerencsére jól bírja. Ezzel 1 fontos dolog oldódott meg, az anyagi probléma, és higyjétek el sokkal jobban érzem magam ettől! Már nem esz a fene állandóan, hogy mikor mennyi pénzt ad, ha ad és miből húzom ki a hónap végéig.
Fel a fejjel mindenkinek, majd még írok csak épp most kelt fel.
Puszi

Szia!

Szerintem azért bírod nehezen a piszkálását, mert még mindig szereted vagy nem tudtad magadban még lerendezni ezt a helyzetet. De erre tapasztalatból mondom, csak az idő hoz megoldást! Akkor tudod csak magad függetleníteni tőle.
Mindegyikünk azt szerette volna, ha a kicsi a feszültségből nem vesz észre semmit, de sajnos ez lehetetlen! Azért próbáld meg a lehető legkevesebbet idegesíteni magad rajta. Ha a gyermek iránti szeretete nem valódi, akkor el fognak maradni ezek a "látogatások". Bár nálunk is meg vannak még, igaz csak akkor, ha éppen eszébe jut. Ha meg véletlenül programunk van addigra, megsértődik. De hát majd túl teszi magát rajta. A kisfiam most lesz 20 hónapos, ő meg már elkezdte hiányolni az apját. A szívem szakad meg, ha azt látom, hogy nézi az ajtót, és közben mondja, apa nem.

Remélem azért jól vagytok!
Majd írj még!

E.

Sziasztok!
Hát..., én sem gondoltam, hogy valaha fel fogok ide iratkozni...
Az én kisfiam lassan 5 hónapos lesz és születése után egy (azaz egy) hétig élt velünk az apja. Hat éve ismerjük egymást. Fizetni, természetesen nem nagyon akar. A minimál minimálját adja néha, mivel vállalkozó és íyg ugye utolérhetetlen, mennyit keres. A lalkiismerete szerint pedig..., ráhagy a szüleimre. Nyilván ismerős a történet itt sokaknak! Mindegy, keresek munkát, bármit, nem is ez a legaggasztóbb momentán, hanem az, hogy állandóan szekál minket és én ezt nagyon nehezen birom! Folyton jönni akar látogatni a kicsit, de nem minőségi időt óhajt vele tölteni, csak bevágja a kádba és elhúz. Ezt inkább csak a világ kedvéért csinálja: nézzétek, én törődnék a gyerekemmel, ez a nő az oka, hogy nem tudunk mi együtt élni, én jó apa vagyok, nem tehetek semmiről.
Most azzal próbálkozom, hogy ha küldi azt a kis pénzt, akkor a tv-ben előírt láthatást biztosítom neki. Én balga! AZt hittem, ezzel nyugalom lesz. De folyton piszkál valamivel. Hogy lehet ezt kibírni? Mit csináljak, hogy ne tudjon felhúzni és a feszültségemet ne érezze a kisbabám? Mert az lenne a legfontosabb, hogy ő nyugalomban növögethessen!
Jaaaaaj, legszívesebben fognám és nagyon messzi országba utaznék vele...!
Alapvetően családpárti vagyok, de nem hiszem, hogy mindegy, milyen családról van szó. Egy ilyen emberkezdeménytől, mint az én gyerekem apja, milyen példát láthatna ez a kisfiú? Végülis nem akarom elzárni tőle a gyereket, csak azt nem tudom, hogyan tudom függetleníteni magam az állandó szemétkedéseitől...

Anaszti

Szia Kicsicsillag!

Nálunk is hasonló a helyzet, de itt még bölcsöde sincs, fogalmam sincs, hogyan oldom meg az anyagi gondokat.
Remélem most jobban vagy már!

Erika

Sziasztok!

Nálunk is szinte havonta változik a helyzet. Legutóbb azt írtam együtt vagyunk, segít anyagilag, de most az ellenkezőjét állíthatom. Belefáradtam ebbe a csiki-csuki játékba, szenvedek attól hogy hülyének néznek, és rettenetes a magány is. Senki mellett nem bújhatok, üres az ágy este-reggel, nagyon nehéz így.
Remélem a munkahelyemre visszavesznek az ősszel, mert anyagilag sem bírom már tovább és szükségem van az emberek közellétére is. A kicsi most bölcsibe megy és bízom benne hogy anyagilag is rendbe jövünk, mert ettől csak ideges vagyok, kiabálok, és utálom, hogy semmit nem tudok időbe befizetni.
Én nem tudom más hogy csinálja, kinek mennyire nehéz, és legfőképpen hogy bírja. Nekem nagyon, de szegény kicsik nem tehetnek semmirő.
Én már el sem tudom képzelni hogy van "férfi" aki a "társam" lehetne... kibe bízzak én ezek után, amikor mindenki csak hazudozik?
Mindenkit sajnálok aki így él, sokszor még azt sem tudom mondani magamnak hogy kitartás, majd lesz jobb!
Azért remélem túl leszek ezen és kívánom mindenkinek hogy igenis legyen erős, máramennyire egy ilyen helyzetben lehet.

Sziasztok.Egyben gyönyörködöm a kitartásotokban és ez nekem is add eröt
towábra.Csak buzditani tudlak mindanyiatokat hogy ne adjátok fel.Nekem is
nagyon nehéz túl wagyok már kétházzaságon két gyerekel akike az apjuk nem is
nagyon törödik ahogy létükel se wan-e mit megenni,felöltözni,betegek-e wagy
nem,hogy halad az iskola és miböl?Jobb ha nem is sorolom....Van egy 15-éwes
fiam aki nagyon jo tanuló büszkeségem nem mint az elsö férjemé aki elhagyott
bennünket még a fiam csak 5-éwes wolt,azota nem is nézzet rá, wele nagyban
pörösködöm mert nem segit neki...Megnyertem minde pört de akkor se képes fizetni gyerekeltartást.Addig még nem adtam rá a fejem hogy probálkozak egy uj életársal még walahogy megwoltam a fiammal mert dolgozhatam és ott woltak a szüleim akkik segitetek wigyázni még én dolgoztam.De megprobálkoztam egy uj életel jol ment még belle nem egyeztem a második gyerek wálalásában,megérkezet a lányom,bejött a wálsági idö a munkahejen mert nem wolt már akkor kire hagynom wigyázni meg a szüleim se birtak segiteni megwolt a saját gondjuk, bajuk,mert sokan munka nélkül maradtak itt Vajdaságban ahol én lakom.Meg hát az idegeik nem birták a gyerek wiszájt.Ott muszáj wolt hagynom a munkát hogy otthon legyek a gyerekekel,de ez a férjem is jobban wolt oda a saját szabadságához mint a családhoz,igy hát most lesz már másfél éwe ahogy magamra maradtam a gyerekekel munka nélkül egz kis segélj pénzel a szociálnibol.Nehéz de meg
wan a lelki békénk mert elég wolt az ittas weszekedésekböl és törésekböl a második házaságambol.A második férjem se bir soha se segiteni a lányunkon mert mindég adóságban wan és sose nincs pénze.Mindég azt mondja mihást lesz ö röktön add de az a mihást sose jönn el....Walamikor nagyon magányosnak érzem magam,meg fáradtan fizikailag és pszihikailag de a gyerekeim ezt megérdemlik!!!!Most készülödünk a kislányomal az elsö ellemiosztályba meg wan az öröm nála .Egzedül wagyunk nagyon nagy
támaszom nincs sehonan se sajnos, mert mindenkinek nehézz ma de miwel itt rátaláltam sok családiproblémába szenwedö szülökre legyen az egyedül élló anyuka wagy apuka,wagy akármijen más problémában szenwedökre nem érzem anyira magánzosnak magam mert itt ha nem is tudunk akárhogy segiteni ha bár szeretnénk is de lebirjuk irni és ha más nem elolwasni wagy walamijen tanácsot adni ami meglehet segithet könyithet walakin walahogy !!!!!! Bárkinek wan ijen problémája wagy walami más sziwesen beszélgethetünk rola wárok mindenkit...

Sziasztok!

Először is pinkecskének: ne csüggedj, nekem is volt, és utólag azt mondom jól tettem mert akkor olyan volt a helyzetem. És nem bántam meg, bár lelkileg sokáig nyomasztott, és sokszor most is eszembe jut főleg azért mert nekem már azóta van kettő és így már másképp értékelem. És egyedül nagyon nehéz, akármennyi örömet is szerez a pici, a másik oldalon ott a bánat. Sok szerencsét neked is és reméljük megtalálod a boldogságod!

Nekem most volt 1 éves a pici. "Édesapa" jön, segít is anyagilag, hol együtt vagyunk, hol meg nem... Sokszor úgy érzem rendeződtek a dolgok (már ahhoz képest ami volt) máskor meg nem tudok rajta eligazodni. Úgy érzem meg fogom kérni, hogy ne jöjjön többet de meg kell várnom, hogy visszamenjek dolgozni mert addig nem tudok megélni a gyedből. Mindezek ellenére most is szeretem de belefáradtam ebbe a se veled, se nélküled ráncigálásba és mint ahogy írtam is kb 1,5 évvel ezelőtt, ha lesz erőm akor elküldöm mert annyi sérelmet okozott, hogy soha nem fogom kiheverni.
Most megint épp padlón vagyok és ilyenkor nehezen viselem a gyerekek nyűglődését is, és ez se nekik, se nekem nem használ, ő meg éli nyugodt és gondtalan világát.
Sokszor azt hiszem álmodom, hogy velem ennyi rossz történt az utóbbi az utóbbi 2 évbe, pedig előtte boldog és kiegyensúlyozott voltam. Ahhoz hogy újra a régi legyek, szakítanom kell vele!!!
Már rég visszanyertem a szülés előtti formámat, most elkezdtem ismerkedni egy társkeresőn is, hátha... teljes gőzzel keresek egy igazi (ha van) társat.
A pici nagyon édes, igazi rosszcsont, már önállóan lépeget, rettenetesen akaratos kis vasgyúró. És ráadásul tiszta apja!
Imádom és bármi is volt, soha egy pillanatra sem bántam meg, hogy így döntötttem!
És veled? Veletek?
Pusz

Sziasztok!
Mindenkinek szól a kérdés....Hogy vagytok?

Szia!Irigyelem a kitartásod,és most ugyan ebben a cipőben járok!Csak én totál egyedül vagyok és nem tudom vállalni akár mennyire is örülnék neki és szeretném!És most félek a továbbiaktól mert még sosem volt abortuszban részem!És lelki beteg vagyok mert mindig meg vetettem az olyan nőket akik ezt a megoldást választották!De most már tudom hogy ilyen helyzetben nincs más megoldás!További sok szerencsét és sok boldogságot kívánok!