Egyedül vártam és nevelem gyermekem

Hölgyeim elnézést kérek ha indiszkrétnek tűnnék. Felmerült már bennetek a gondolat hogy keresetek egy pszihológust vagy egy terápiás csoportot? Akár az itt lévőkkel is össze jöhet.
Azért merem illetve bátorkodom felhozni mert tudom miről beszélek mert én magam is úgy tudtam feldolgozni a történteket. Bár hála istennek benneteket elkerült az hogy 6,5 hónapos terhesen szószerint földhőz vágott a férjem azért mert megbánta hogy terhes maradtam és meggyőződése róla hogy 14 éves házasság után gyerekes pasifogó akció nem több. No de ez az ő problémája. Amit nem felejtek a fiunk állapota rengeteg kitartás, munka révén 'www.mark96.uw.hu' itt látható állapota. Válás után gyerekek felügyeletét a bíróság rámbízta ő összefogván lányom keresztapjával megprobált megölni rafináltan úgy állítva be hogy önkezüleg döntöttem ezután ment gyámügy, bírósághoz a hivatalos értesítést ami nekem kellett jöjjön hozzájuk került. Így szabaddá vált a út számára bíróság döntött ezután 10000 forintért odaadta a keresztapjának aki 13 éves kora óta szemet vetett rá nem épp keresztapai mivoltának gyakorlása végett. Jelenleg lányomnak már pszihiátriai terápián kell részt vennie hogy emberi méltóságát vissza nyerhesse. Kérlek benneteket nem azért írtam ide ki hogy sajnálatot kérjek vagy tanácsot. Hála istennek a túl vagyunk rajt és elkezdtük az orvoslást és szépen haladunk. A lehetőség adott a többi meg rajtunk áll ami biztos már saját magam se ismerném fel még a 2-3 évvel ezelőtti önmagam vagy ha mégis bizony isten akkora pofont vernék le neki hogy attól koldul. És nem azért mert tett volna bármi vagy rosszat pont azért mert gyáva volt(am) meg tenni idejében amit kellett.
Szóval tanulságként írom ki, kérek mindenkit tanuljatok az én hibámból és higyjétek el nem számít más csak a gyerekek. Az ő érzelmi és anyagi biztonságuk. Az a sajnálatos hogy akadnak olyan emberek akik nem vállalnak felelőséget. Mostanra már újéletet kezdtem párom van ő is elvált ám ő azon ritka egyéniség akiben van apai felelősség tudat, naponta aszisztálom végig a láthatásra a harcot fizeti a gyerektartást nem 8500 ft-ot gyerekenként is többet és kész csatározás hogy a gyerekek vele lehessenek a gyerekek hisztiznek, durcáznak mert jönni akarnak. Anyjuk folyton panaszkodik nem csinálnak semmit nem tanulnak. Azt nem tudom mi a közvetlen okuk csak azt látom amikor itt vannak hozzák magukkal a leckét, házi feladatot amit szó nélkül megcsinálnak. Házi munkában segítőkészek pedig nem kérem ők kérdik mit segíthenek, hangos szó sincs nem hogy veszekedés. Anyának nem szólítanak de erre nem is vágyom hisz van nekik anyjuk aki nem én vagyok. Szóval higyjétek el még ha nehéz is meg tenni amit a nagy tömag úgy ítél meg 'ciki, szégyen' stb... bizony nem az és senkinek nincs joga arra kényszeríteni senkit hogy a múlton rágódva eméssze önmagát. Aki szeretne önmagára találni és igazából újéletet kezdeni jelezzen és nagyon szívesen összehozom azzal ki a terápiás csoport vezető.
Megéri higyjétek el... vagy akár innen mi magunk jövünk össze ahogy nektek jó mert első lépésként úgy érdemes hozzáállni hogy önmagaddá tudj válni újra.
Kívánok mindenkinek sok sikert, egészséget lélekben is!

Sziasztok!
Jól vagytok?

E.

Én is mindenkinek kitartást tudok kívánni, köztük magamnak is, mivel a gyermekeink a legfontosabbak, értük kell erősnek lennünk.

Köszi!
Egyszer talán nekem is szerencsém leszz......

Zöldike én csak kitartást tudok neked kívánni!

Sziasztok!
5 hónapos terhes voltam, amikor megváltozott az életem. A férjem egyszercsak nem jött haza.
A terhesség elején is voltak már problémáink, de miután félévig probálkoztunk, hogy teherbe essek, arra gondoltam hogy majd elöbb utobb ezek megoldodnak. Sokat veszekedtünk, de mindig megtaláltuk a végére a hangot egymással. Aztán egyszercsak elment.
Ennek már tíz éve. Azóta egyedül vagyok. Idén lessz tíz éves a lányom.
A gyerektartás egy örök harc, pedig csak havi 8500 Ft-ról van szó.
Nem tudom, hogy valaha is tovább tudok -e lépni. Most 31 éves vagyok, de még mindig csalódott és bizalmatlan.

Erika nos nekem az a véleményem amikor a gyermekedről van szó ne hallgass senkire csak az anyai ösztöneidre és a gyerek érdeke, biztonsága a első. Sajnálatos tény hogy a emberek inkább hárítják a felelősséget és hazudnak a lelkiismeretünkre hatva a jóindulatunkat kihasználva. No de kérem a jóindulatnak is van határa. A szülői felelősség két felöl kell mutatkoznia gyermekeinkhez és ha az apukának nem megy önként hát kénytelenek vagyunk olyan szközt használni amivel a gyermekünk érdekét védjük. Bocsánat a kifejezésért de bizony ez k....a sz...r érzés és nehezíti az is hogy olyat jelzőket kapunk hogy zsaroljuk érzelmileg stb.
anaszti a blogot illetően már azt is kezdtem, sőt elsőként naplót irok magamnak évek óta. Ez önmagam tanulása, fejlesztése érdekében igen hasznos és segít megerősödni annyira hogy merjek bátran kimondani, kiírni amit szükséges ahhoz hogy segíteni tudjak hozzám hasonló szitut áltélt embereknek akár itt is.
Mostanra ami a ötödik évet éri, érzem magam erősnek magabiztosnak érzelmileg, pszihésen hogy ne okozon problémát. Egy szóval bátran, félelem, lelkiismeret furdalás nélkül megy a dolog. Kemény út volt s nem kívánom senkinek. De büszke vagyok magamra mert sikerült(t) persze hosszú az út még hazáig.
Mostanában gyakran eszembe jut egy idézet: "ha még egyszer elindulok világot látni boldogságot, életértelmét keresni; nem megyek tovább házunk kerítésének kapujánál mert ha ott nem találom akkor nincs is sehol!"

Sziasztok!
Hát úgy mérgesedett el a helyzet, hogy december óta egy fillért sem adott, azzal a címszóval, hogy rossz az anyagi helyzete. Én vártam türelmesen, de a kicsi áprilisban két éves lesz, nekem is van kölcsönöm, és magunkat is el kell tartanom, a Gyes meg mindenre elég, csak megélni nem.
És mivel úgy éreztem, hogy csak a lelkiismeretemet és a jóindulatomat akarja kihasználni, berágtam rá. Közöltem vele, hogy elhiszem, hogy szarul állnak, de talán akkor a felesége is elmehetne dolgozni, és nem kellene válogatnia a munkák között. Nehogy már mi igyuk meg a levét annak, hogy az asszonya nem akar bejárni 40 km-re dolgozni. Aztán jött, hogy ő így nem fog élni tovább, meg nem várja meg az anyagi csőd következményeit, na ez volt a csúcspont. Felhívtam a feleségét, ami rohadt kellemetlen volt, de elmondtam neki, hogy mivel fenyegetőzött, mert arra gondoltam, hogy ha ne adj isten, mégis valami történik, örök életemben lelkiismeretfurdalásom lenne, hogy nem tettem ellene semmit. Tudom, ez most hülyén hangzik, de szar érzés volt.
Aztán kerestem ügyvédet és beadtam a papírokat.
Tegnap meg kiderült, hogy hazudott nekem, mivel azt mondta, hogy a bank már az autóját is elvette, erre meglátta a tesóm, mikor jött haza a munkából. Erről ennyit.
Szóval itt tartunk. Aztán a tárgyalás egy másik fejezet lesz, mert szerintem nem lesz egyszerű, az tuti. Bár írta, hogy adjam be a papírokat nyugodtan, az ő helyzete nem lesz már ennél rosszabb, meg, hogy tiltassam le, mert az ő fizetését egyből leemeli a bank, amint a számlára ér, de azért okozhat ő még nekem meglepetéseket. Mert ugye, ha megfellebbezi a döntést, akkor a másodfok elhúzódhat akár egy évig is. De az ügyvédnő kéri az ideiglenes letiltást, hogy addig is kapjak gy. tartást, amíg nem lesz jogerős végzés.
Nagyjából ennyi történt, és jan. 2-án látta utoljára a gyermeket.

Puszi!

E.

Sziasztok!

Igen, ez az írásterápia valóban segít!
De mi lenne, ha nem könyvet írnátok (azt úgyis olyan lehetetlen kiadatni manapság:)), hanem blogot? Így amellett, hogy a gyerekek majd elolvassák, másoknak is segítségére lehetne. Jó, persze, biztosan vannak olyan dolgok, amit még ismeretlenül és név nélkül sem ír le az ember nyilvánosan, de azért az érzéseitek egy-egy történéssel kapcsolatban nagyon sokat jelenthetnének a hasonló cipőben járóknak! Emlékszem, az elején, amikor egyedül maradtam az egy hetes gyerekemmel olyan végtelenül el voltam keseredve és azt hittem, ilyen nincs is, csak velem eshetett meg. És olyan nagyon sokat segített, hogy találtam olyan virtuális közösséget, ahol olyan emberekkel tudtam megismerkedni, hallani az érzéseikről, küzdelmeikről, akik szintén egyedül "harcolnak" a gyerekeikért. És elkezdtem blogot írni nekik (is). Ide: http://egyedulgyerekkel.hu/ , ahová csak regisztráltak jutnak be, tehát garantáltan "sorstársak".
Anaszti

pontosan. Azért vagyunk itt. A szomorú hogy valójában egyedül vagyunk amikor a dolgokat meg kell oldani és ez még nehezebbé teszi. De nem adhatjuk föl ez nem a pihenés időszaka...
Lesz-e? Mikor? meddig tart?
E kérdésekre nem tudni a pontos választ. Csak az a biztos erősnek kell lenni maradni és kitartani...