Nem titok, hat éve elváltam, mert a volt férjem, gyermekem apja beleszeretett valakibe. Persze, akkor is azt gondoltam, én rontottam el mindent, vacak anya, vacak feleség voltam.
Viszont nagyon gyorsan sikerült új szerelemre találnom. És elhatároztam, most minden, de minden másképp lesz. A férfi kedvét fogom keresni, és lesem szavait, csodálatos háziasszony leszek, kiszolgálom őt, és semmiben nem mondok ellent, kerülöm a vitákat, veszekedések szóba se jöhetnek!
Nos, mint kiderült, ez a stratégia sem nyerő. Ezzel a hozzáállással mérhetetlenül boldogtalanná tettem magam. Hiszen feladtam önmagam, gyakorlatilag egy személytelen szolgává süllyedtem. És, ráadásul ő sosem kérte ezt! Sőt, hamar megunta, és bár először, rövid 3 hónap ismeretség után úgy döntött, velem akar élni, újabb három hónap együttélés után visszamenekült saját lakásába. És még mindig magam hibáztattam. Valamit biztos elrontottam, ha neki sem kellek. Alkalmatlan vagyok a szerelemre?
Nem szakítottunk, csak jó alaposan lecsökkentettük az együtt töltött időt. Egy darabig úgy tűnt, így működik A hétvégi találkozások varázslatosak, és szerelemmel teljesek voltak. És már nem akartam a rabszolgája lenni. Csak A NŐ. A párja.
Itthon viszont várt a kisfiam. Akinek anya kellett, mackónadrágos, estimesélős, odabújós..
Hogy lehet ezt összeegyeztetni??? Össze lehet egyáltalán? Minden és mindenki azt sugallta, hogy NEM. Ez nem természetes, nem normális, a párok együtt élnek, családjuk van…blablabla...
Megint kezdődött a gyötrődés. Nem vagyok jó, ezt nem tudom így csinálni, szakítanom kell. Megállás nélkül száguldoztak a gondolatok a fejemben.
Boldogtalanná tettem magam újra. És olyan igények és vágyak születtek bennem, amikről jól tudtam, hogy Ő sosem teljesíti. Mert nem az a típus, nem az az alkat. Akartam, hogy nyaraljunk együtt, mert mások így szokták. A nyaralás szörnyű volt, csalódtam. Akartam, hogy ünnepeljük meg az évfordulókat, mert a romantikus filmeken ezt láttam kamasz koromban. Mindig elfelejtette, csalódtam, és gyötrődtem. Akartam a közös karácsonyokat, mert ez a természetes. De ő a szüleihez utazott, és csalódtam, és gyötrődtem és szenvedtem.
Miért is? Miért is akarom tönkretenni magam? Miért akarok mindig hibát találni mindenben? Miért nem jó sosem, ami van? Miért akarok folyton valami mást? Miért vagyok mindig elégedetlen? Miért nem tudok örülni?
Ezekre a kérdésekre ma már tudok válaszolni. Az EFT lassan 2 éve a barátom, társam, életem része. És egyre világosabbá válik, hogy a boldogtalanságom hátterében én magam állok. Vagyis egy bennem lévő szabotőr. Szaknyelven : pszichológiai ellenállás.
Bármikor, amikor lehetőségem volt némi örömre, megnyugvásra, harmóniára, egyszerűen tönkre tettem azt a fejemben fortyogó, rohangáló, dolgozó negatív gondolataimmal.
Szomorú? Nem, nem az. Hiszen a sors elém hozta a megoldó kulcsot, szó szerint a kezembe adta a megoldást, az Érzelmi Felszabadítás Technikát.
Ma is vannak romboló gondolataim, ma is vagyok mérges , és szomorú, és elkeseredett, és dühös. De felismerem, és azonnal szeretettel veszem körül magam ezekkel az érzésekkel és gondolatokkal együtt. Egyre többet vagyok vidám, és egyre könnyebben kezelem a váratlan helyzeteket.
És így, öt év leteltével is ugyanolyan szerelmet érzek a párom iránt, mint a kezdetek kezdetén. És nem érdekel, hogy mások hogy vélekednek a kapcsolatunkról. Nem hagyom, hogy befolyásoljanak, nem akarok megfelelni az elvárásoknak. Azok az ő elvárásaik. Csak azt teszem, amiről érzem a szívemben, hogy az nekem jó.
Az Érzelmi Felszabadítás Technika egyedül is könnyen elsajátítható a kézikönyv segítségével, de ha úgy érzed, segítségre van szükséged, szívesen várlak az egyéni alaptanfolyamon, melyen a skype segítségével 3x2 órában átvesszük, begyakoroljuk a módszert, hogy sikeresen tudd alkalmazni mindennapjaidban.
Vedd kezedbe a sorsod! Merj önmagad lenni, engedd el a belső szabotőrt!
Önszabotázs ellen is EFT |
MEGOSZTOM A FACEBOOKON! |
Laboratóriumtól az oratóriumig - I. rész
Szuszo
#3
2010. november 03. 09:51:57 | szerda |
Egy kapcsolatban kompromisszumot kell kötni, mind a két félnek. Nem folyamatosan csak az egyik félnek kell alkalmazkodnia, bár volt olyan, hogy én is beleestem ebbe a hibáéba.
|
|
|
|
vikimami
#2
2010. november 03. 09:33:27 | szerda |
Azért abban még is csak van valami, hogy legyél Önmagad, sokáig nem lehet olyan szerepet magadra erőltetni, ami igazából nem Te vagy!
|
|
|
|
h__emese
#1
2010. november 03. 07:36:07 | szerda |
és mennyien csináljuk ezt...
|
|
|
|
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)