Botorság lenne azt állítani, hogy ez a probléma nem valós. A saját bőrömön tapasztaltam, de ugyanakkor az anyósom szájából hallottam ezt a „kedves” mondatot is: szülés utáni depresszió nem létezik, csak az unatkozó kismamák kreálnak maguknak problémát. Ha lekötnék magukat, nem lenne ilyen gondjuk.
A címben előforduló idegen szó e problémát takarja. Pontosabban annak „előszobáját”, mely közvetlenül a szülés utáni héten alakulhat ki. Ez súlyosbodhat depresszióvá, majd pszichózissá.
Míg a baby vagy maternity blues az anyák 50-80 %-át érinti, a szülés utáni depresszió minden 8. anyát, a pszichózis pedig minden 1000 nő közül egyet.
Melyek a tünetek, mire kell figyelni?
A baby/maternity blues közvetlenül a szülés után jelentkezik. A kismama szomorúságot, fáradtságot érez, ingerlékeny, s az érzelmi hullámvasút különböző fázisai hirtelen hangulatváltozásokat okoznak. Az egyik pillanatban még euforikus boldogságot érez, a másikban sírógörcsöt kap. Ez az állapot egy-két hétig tart, s a társ, a segítő, támogató családi környezet hatására el is múlik.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Ha azonban mégsem múlik el, akkor beszélünk szülés utáni depresszióról. Az anya ekkor már nem csak végtelen szomorúságot és fáradtságot érez, hanem reménytelenséget is, az önbecsülése semmivé foszlik, retteg, hogy képtelen gyermekét ellátni, a rutinfeladatokat, mint pl. pelenkázás, öltöztetés, szoptatás megoldhatatlan kihívásnak érzi. Más esetekben pont az ellenkezője történik: a gyermeket órákon át öltözteti, eteti, önmagát és környezetét teljesen elhanyagolja. Depresszió, sírógörcsök, ingerlékenység, állandó sírási kényszer, dühkitörések, kontroll elvesztése a jellemző tünetek, melyhez sok esetben bűntudat is társul, hiszen ön és gyermekét elpusztító gondolatok foglalkoztatják az anyát.
Ha ezeket a tüneteket nem veszik időben észre, nem kezelik, nem segít a környezet, akkor beszélünk pszichózisról.
Ekkorra a kismama már teljesen elveszti a kontrollt önmaga felett, nincs realitásérzete, hallucinál, téveszmék gyötrik. A figyelmeztető jelek is látványosak, s mégis előfordul, hogy nem veszi észre a család. Gondoljunk csak a napokban történt budapesti tragédiára, amikor egy harmincas éveiben járó jogásznő ölte meg kéthetes gyermekét.
„Megnyugtatásként” írom, hogy nem csupán az átlagnők küszködnek ezekkel a problémákkal. Számos világsztár is szenvedett szülés utáni depresszióban: Gwyneth Paltrow, Angelina Jolie, Brooke Shields - csak néhány ismertebb nevet említsek.
A mai napig nem sikerült kideríteni e kór kiváltó okát. Előidézheti a nehéz vagy a koraszülés, vagy ha fogyatékos gyermek jön világra. Legtöbbször olyan nőknél fordul elő, akiknek alacsony az önbecsülésük, akiknek anyja maga is átélte a szülés utáni depressziót, akik házassági, párkapcsolati problémákkal küszködnek, akik mögött nem áll támogató család, vagy egyszerűen az, ha az anya kénytelen feladni a gyermek miatt a karrierjét, miközben belül azt érzi, ez nem az ő élete. Jellemző, hogy leginkább az első gyermek születésekor fordul elő. Természetesen azok, akik amúgy is depresszióra hajlamosak, netán a szülés előtt szedtek is antidepresszáns gyógyszert, fokozottan veszélyeztetettek. És még egy fontos tényező, mely – szerintem – nálam is okozhatta a kialakulást: elégtelen kapcsolat az anyával, rossz gyermekkori tapasztalatok.
Nálam – mint fentebb jeleztem – valószínűleg az anyámmal való rossz kapcsolatom, a keserves gyermekkorom is közrejátszott abban, hogy erős depresszióban szenvedtem szülés után, ehhez járult még, hogy első gyermekemet szültem, mindig is gondot okozott a saját önértékelésem, a párkapcsolatom sem volt rendben, s támogató hátteret sem tudhattam magaménak, ráadásul depresszió is kínzott korábban. A szakemberek szerint néhány hétig tart csupán ez az állapot. Nálam azonban több mint egy évig állt fenn, ám még a két évet is megkockáztatom. Egyáltalán nem élveztem az anyaságot, nem éreztem örömet, amikor megszületett a gyermekem, csupán valami mérhetetlen ürességet, s mintha kívülről láttam volna a saját életemet. Hetekig alig mertem hozzányúlni a kisfiamhoz, nem tudtam sem vele, sem magammal mit kezdeni. Anyósom annyit mondott: szedjem össze magamat. Egy lakásban éltünk, de még egy teát sem főzött nekem. Úgy vélekedett, neki sem segített senki, én is oldjam meg. Otthon vagyok egész nap, ráérek, más dolgom nincs is, mint a gyerekkel foglalkozni, igazán belefér az időmbe a háztartás is. Majd belehaltam abba az időszakba. Dávidkám gyakran szopizott, kb. kétóránként, éjszaka is, s – főleg az első három hónapban – gyakorlatilag huszonnégy órából huszonkettőt talpon voltam, a fáradtság, a kimerültség állandó sírógörcsöket okozott, s annyira felerősödött a magány, az elhagyatottság érzése bennem, hogy arra gondoltam többször is, megölöm a gyerekemet és magamat is. A védőnő és a párom segítettek átvészelni ezt az időszakot. Komolyan mondom, ha ők nincsenek, ma már nem élne a gyerekem és én sem. Önmagamra nem tudtam időt fordítani, anyósom megkövetelte a rendet, tisztaságot, a főtt ételt, tiszta, vasalt ruhát, s nem értette, mi a bajom. A párom támogatott, de igazán ő sem tudta megérteni, mi van velem. Manapság pusztán keserű emlékképek sorozataként villan fel lelki szemeim előtt az az időszak. A kisfiam éppen a napokban ünnepelte ötödik születésnapját, s elgondolkodtam azon, hogy sajnálom őt és magamat is. Az idő kerekét nem tudom visszafordítani, nem tudom megváltoztatni azt, ami elmúlt. Nem voltam jó, gondoskodó, szerető anyja, hanem egy idegbeteg roncs, nem látott mosolyogni, nem volt türelmem sem hozzá, sem magamhoz, gyakran kiabáltam vele, nem emlékszem, mikor tette meg az első lépéseit, nem tudtam annak örülni, hogy kibújt az első foga, vagy megszólalt, stb. Az első egy-két év gyakorlatilag annyira egybefolyt, s annyira nem kötődik hozzá semmi kellemes emlék, hogy legszívesebben elfelejteném. Noha ezek a kezdeti évek a meghatározóak a későbbiekben. Sokáig nem éreztem azt sem, hogy anya vagyok, hiába volt a karomon a kicsi gyermekem. Remélem, a későbbiekben semmiféle hátrány nem fogja őt érni emiatt, nem lesznek problémái. Jelenleg a türelmet gyakorlom, mert sajnos nem erényem. A kisfiam mostanában nagyon agresszív, ezt kell leküzdenünk. Szeret, imád engem, én is őt, de sajnálom, hogy nem a kezdet kezdetétől kovácsolódtunk össze egy szerető, meleg családdá.
.jpg)
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)