Házikóját az anyai oldalra helyezte, hatalmas ablakai jelzik, hogy nyitott a világra, kíváncsi természetű. Ablakait nem függönyözi le, engedi a bepillantást saját személyébe is. Ajtaját ugyan becsukta, de aki akarja, megtalálhatja a hozzá vezető utat. Ehhez nyújt segítséget a kilinccsel. A háztetőn piros cserép jelzi a félelmet, a védekezést valami ellen. A bal sarokból kandikáló nap sugarai hiányoznak, nem ad elég melegséget a kisfiú számára.
Az érzelmeket jelentő fa az apai oldalon terebélyesedik. Ágai késszerű hegyekben végződnek, a korona vezérága kétfelé hasad. Éles vonallal körbehatárolta a lombozatot, mintha nem akarnák fogadni az érzelmeit. Az anyai oldal felé kinyúló leghosszabb ágon ronda madár ül. Ragadozó, jól látszik éles csőre, és a fa kérgébe vájt karma. Roppant szigorúsággal tartja szemmel a házikót, arra várva, mikor csaphat le rá.
A lap alján keskeny talaj húzódik egészen a fáig, ahol megszakad. A kisfiúnak nagy szüksége van a biztos talajra, de ezt - a jövőt is jelképező jobb oldalon - nem látja biztosítottnak a maga számára. A fehér felület túlsúlya mutatja érzelmi túlérzékenységét. A barna szín többszöri használata a biztonság utáni vágyát erősíti meg bennem. Ugyanakkor a rajzról hiányzik a kék, amely a meglévő biztonságra utalna.
A kémény és a füst hiánya azt jelzi, hogy a kisfiúnak hiányzik az otthon melege.
Édesanyja elmeséli, hogy Zoli tíz évvel ezelőtt beteg szívvel született. Sokkal több időt tölt kórházban, mint otthon. Retteg a kórházaktól, a műtétektől. Ez utóbbiak sajnos egymást érik. Az édesapának egy előző házasságából két egészséges gyermeke is van, nem igazán tud mit kezdeni a beteg kisfiúval.
A kórházban töltött időszakok úgy telnek, hogy Zoli vádolja az anyukáját azért, amiért az hagyja, hogy „kínozzák” őt. Gorombaságokat vág édesanyja fejéhez, követeli, hogy húzza ki belőle az infúziót, szedje ki apró testéből a csöveket, és vigye haza.
Tudja, hogy az orvostudomány mai állása szerint nincs megoldás betegségére, ezekkel a sűrűn ismétlődő műtétekkel hosszabbítgatják az életét.
- Sokkal szebbeket is tudok rajzolni ennél, ha itt vagy a jövő héten elhozzuk, jó? – kérdezte tőlem, és nagyot rúgott a labdájába. Elszaladt a labda után.
- Most jobban van kicsit, - mondta anyukája - ilyenkor tud szaladni.
Kárászné Tomanó Ágnes
grafológus, grafológus szakértő
.jpg)
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)