Kedves Tara!

Van egy olyan problémám, amire a tegnapi napon jöttem rá, hogy már nem tudom szerintem egyedül/segítség nélkül megoldani.

A párom szeret inni, néha kikapcsolódni, alkalomadtán bulizni, nincs is ezzel gond, én is. De az elmúlt években az ivással kapcsolatban volt sajnos egy pár olyan túlkapása, amit nagyon rosszul viseltem, és az egyik ilyen esetre majdnem ráment a kapcsolatunk. Nagyon szeretjük egymást, boldogok is vagyunk együtt, már több éve, minden téren stimmel a helyzet, a jövőt is együtt tervezzük, ez az egy terület, amin nem tudok túllépni... Ő hajlamos az iszogatás terén a kontrollt elveszíteni, és ilyenkor teljesen kifordul önmagából. Számtalan szituáción túl vagyunk már: elalvás, elkószálás, csúnya beszéd, egyszóval nem önmaga ilyenkor. Én ezt mindig is rosszul viseltem, de az utolsó ilyen szörnyű szituáció konkrétan vízválasztóként hatott a kapcsolatunkra... Olyan szintig feszítette a húrt, és olyan dolgokat művelt, amit már nem bírtam feldolgozni. Végül megbocsájtottam neki, és csodák csodájára hál Istennek ez csak felfele emelt minket is, és a kapcsolatunkat is... Ez meg kellett történjen, és nem csak kettőnk miatt, hanem maga miatt is. Erről később nagyon sokat beszéltünk, és ha lehet ilyet mondani, valahol még "örülünk" is, hogy megtörtént, mert akkor és ott én egy nagy tükröt tartva neki, megmutattam, mi az az állapot, ahogy ő soha többet nem akar kinézni, és amibe soha többet nem akar kerülni, mert azt már saját magára nézve is gusztustalannak és visszataszítónak érezte... Akkor megígérte nekem, hogy soha többet nem iszik olyan mértékben, és gyökeresen változtat.
Ennek már kb. fél éve, és ezt az ígéretét meg is tartotta.
Nagyon sokat változott, és már a saját bevallása szerint a saját igényei is sokkal másabbak mint pár éve. Ritkán jár el a barátjával beszélgetni, iszogatni, bulizni még ritkábban, nem feltétlen erről szól már nála sem a kikapcsolódás. Ráadásul engem sem hagy ki az ilyen jellegű összejövetelekből.
A probléma mégis ott van, hogy ha nagy ritkán adódik valami ilyen, ami mondjuk a barátokról, ivásról, kikapcsolódásról szólna, rögtön jön az iszonyatos berögzülés BENNEM, hogy mi van ha megint átesik a ló túloldalára, ilyenkor bestresszelek, ideges leszek, a szívem legmélyén arra vágyom, hogy inkább ne menjen, mert az a biztos..., félek és aggódom. Ezt a fajta viselkedésemet egy ideig tolerálta, és meg is köszönte, hogy megbocsájtottam neki a múltban történt túlkapásait, és hogy így aggódom és "vigyázok rá", tudta, hogy időre van szükségem mire újra megbízom benne, de az utóbbi időben úgy érzem már egyre türelmetlenebb, hogy nem válok újra "lazává". Ez nekem se jó. Van ez a borzasztó berögzülés, és nem tudok ellene egyedül már mit csinálni... Ilyen jellegű múltbeli sebeket, berögzüléseket, félelemeket, hogy attól félek megint történik valami, lehet oldani kineziológiával? Tudok majd egyszer megint normális barátnő lenni, aki csak mosolyog, és ad egy puszit a párja arcára, mikor az elindul a barátjával egy jót sörözni, és utána nem görcsölni egész éjszaka, hogy mi van, ha megint magán kívül lesz? Részéről a viselkedés már normális, részemről van baj, hogy még mindig uralkodnak rajtam a szörnyű múltbéli sebek és félelmek...

u.i. és elnézést, hogy ilyen hosszú vagyok. Miért kineziológiára gondoltam? Pár éve voltam 1x, akkor még féltékeny is voltam állandóan, és betegesen féltem a szakítástól. A kineziológus ennek okát egy gyerekkori élményemhez vezette vissza, mikor is fültanúja voltam egy olyan szituációnak, ahol azt hittem Anyu elhagy/otthagy engem/minket a testvéremmel. Akkor megrengett egy életre a bizalmam, és azóta félek az elhagyás érzésétől. Anyukám mondanom sem kell, azóta is a világon a legfontosabb számomra:) és csodálatos a kapcsolatunk, és nagyon áttörő érzés volt ezt a fajta elhagyástól való félelmemet megfejteni. Akkor csak 1 "oldáson" voltam, kellett volna több is, de már a "megfejtés" is óriási élmény volt számomra.

Nagyon köszönöm a válaszát és a tanácsát!