SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nyári tábor állatrajongó gyerekeknek a Budakeszi Vadasparkban

Családinet [cikkei] - 2024-04-26
A Budakeszi Vadaspark 2024-ben is megszervezi Vackor és Berkenye elnevezésű napközis táborait, ahol általános iskolás diákok a természetben, az állatvilággal ismerkedve gyűjthetnek felejthetetlen nyári élményeket. A programok során a gyerekek kivételes betekintést nyernek a vadaspark mindennapjaiba, kipróbálják az állatgondozói feladatokat és interaktív játékokon keresztül ismerkednek meg az erdei élet sokszínűségével.
Nyári tábor állatrajongó gyerekeknek a Budakeszi Vadasparkban

A táborok tematikája és programjai

A Budakeszi Vadaspark két táborral, Vackor és Berkenye néven, várja a természet és az állatok iránt érdeklődő gyerekeket. Mindkét tábor hasonló programstruktúrával, de kisebb eltérésekkel bír. A napok reggel 7:30-kor az érkezéssel és regisztrációval kezdődnek, majd 8:30-kor közös reggelivel folytatódnak. A délelőtti programokon megetetik az állatokat, erdei kirándulásokon vesznek részt vagy éppen az állatsimogatóban töltődnek. Ebéd után közösségi játékokkal, állatbemutatókkal és különleges kalandparki programokkal telnek a napok. A nap az uzsonnát követően 16:30-kor zárul.

Nyári Tábor a Budakeszi Vadasparkban

Kinek ajánlott?

Ez a tábor kiváló választás minden kis természet- és állatbarát számára, aki szereti a kalandokat és nem riad vissza az új dolgok kipróbálásától. A Budakeszi Vadaspark szakértő gondozói minden gyermeknek biztonságos környezetet biztosítanak, ahol a gyakorlati tudás és a személyes élmények ötvözése révén, játszva mélyíthetik el az állat- és természetismeretüket.

Nyári Tábor a Budakeszi Vadasparkban

A tábor során a gyerekek megtanulják, hogyan gondoskodjanak más élőlényekről, ami segít empátiás készségük és felelőségtudatuk fejlesztésében. Az állatokkal való interakció javítja a gyerekek kommunikációs készségeit és segít leküzdeni a szociális szorongást, miközben játékos és támogató környezetben tanulhatnak. Az állatokkal való érintkezés növelheti a gyerekek fizikai aktivitását és ösztönözheti őket a szabadban töltött idő növelésére.

A Vackor és Berkenye Napközis Táborok a nyári szezon során heti turnusokban, júniustól augusztusig, nyújtanak feledhetetlen élményeket a résztvevő gyerekeknek. A táborokba a Vadaspark hivatalos oldalán lehet jelentkezni. Turnusonként 25 férőhely biztosított, túljelentkezés esetén a jelentkezőt várólistára veszik fel. A jelentkezési határidő a táborokat megelőző hét hétfője.

Ne maradj le a nyár legállatibb táboráról!

Képek: Surányi Linda

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja