SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

AZ OBOA VARÁZSA - 2023. május 9. kedd 19.30 Müpa

Családinet [cikkei] - 2023-04-27
Tudnak a fúvós hangszerek énekelni? Hogyne tudnának! A világklasszis francia oboás, François Leleux is ezt bizonyítja, mikor saját átiratában szólaltatja meg hangszerén két halhatatlan Mozart-opera, A varázsfuvola és a Don Giovanni áriáit. És vajon tudnak-e a fúvósok vezényelni? Nem mindenki, ám az est szólistája ehhez is nagyszerűen ért, hiszen karmesteri minőségében sem először vendégszerepel a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén. Ezúttal Mozart és Schumann egy-egy szimfóniáját hallhatjuk irányításával.
AZ OBOA VARÁZSA - 2023. május 9. kedd 19.30 Müpa

Mozart nyolcévesen, 1764-ben írta első szimfóniáját, az utolsót pedig 1788-ban, harminckét évesen, három évvel halála előtt. E műfajú műveinek száma a kategorizálás figyelembe vett szempontjaitól függően 41-től 68-ig terjed. A hangversenyen megszólaló 338-as Köchel-jegyzékszámú darab a legérettebbek egyike, már csak hat hasonló műfajú mű követi. Invenciógazdagsága és kidolgozásának igényessége ennek megfelelő. Az egyszerre meseszerű és misztikus Varázsfuvola és a csábítás démonát megjelenítő Don Giovanni szintén saját műfajuk legérettebb alkotásai közül való, kései művek. Robert Schumann harminchat évesen, 1846. október 19-én fejezte be II. szimfóniáját. A sok drámai elemet tartalmazó, diadalmas energiát sugárzó, gazdag hangzású négytételes opus fordulópontot hozott a zeneszerző alkotói módszerében: addig a zongora mellett komponált, ettől kezdve belső hallására támaszkodva, fejben írta meg műveit.

A francia François Leleux a világ egyik legsikeresebb oboásaként már tizenkilenc évesen a Párizsi Opera zenekarának szólamvezetője lett. Ünnepelt szólista, emellett tagja a csupa sztárt felvonultató Les Vents Français (Francia Fúvósok) fúvósötösnek – és nemzetközi hírű karmester.

Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr szimfónia, K. 338
Wolfgang Amadeus Mozart – François Leleux: Áriák A varázsfuvola és a Don Giovanni című operákból (átdolgozás oboára és zenekarra)
***
Robert Schumann: II. (C-dúr) szimfónia, op. 61

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel és oboán közreműködik: François Leleux

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja