SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tanulságos rajzok a Nébih kerítésén: az étel iránti tiszteletet tanulták nagyszüleiktől a gyerekek

Családinet [cikkei] - 2023-10-11
Utcatárlatot mutatott be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Maradék nélkül program rajzpályázatának legkiemelkedőbb pályaműveiből. A "Nagyi szerint" pályázatra érkezett alkotásokból kiderül, hogy a gyermekek sokféle pazarláscsökkentő konyhai praktikát tanultak a nagyszülőktől. A kiállított rajzok a hivatal II. kerületi központjának kerítésén tekinthetők meg a következő hónapokban. A kiállítás kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól, valamint közvetíti a nagyszülők legjelentősebb üzenetét: az étel megbecsülését.
Tanulságos rajzok a Nébih kerítésén: az étel iránti tiszteletet tanulták nagyszüleiktől a gyerekek

Az élelmiszerpazarlás az egyik legnagyobb fenntarthatósági probléma a világban. Magyarországon évente nagyságrendileg 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. Az élelmiszerhulladékok döntő része a háztartásokban termelődik: fejenként átlagosan 60 kg élelmiszerhulladék képződik évente, amelynek körülbelül a fele elkerülhető lenne. A teljes lakosság éves pazarlását mérlegre helyezve akkora mennyiséget kapunk, amelyből 1 éven át több mint 400 ezer ember jóllakhatna.

Olyan globális problémával állunk szemben, amelynek megoldásához és mérsékléséhez mindössze több odafigyelésre van szükség. A Nébih célja, hogy a tudatosság felé irányítsa a fogyasztókat, ezért indult el 2016-ban a Maradék nélkül program. Az élelmiszerpazarlás megelőzésével és az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos edukációt már gyermekkorban érdemes elkezdeni: ezt bizonyítja a „Nagyi szerint” című rajzpályázat is. Az idei felhívásra 111 pályamű érkezett az ország 87 iskolájából, amelyek közül a legkiemelkedőbb és legelgondolkodtatóbb alkotások mutatkoznak be a nagyközönségnek.

A kiállítás megnyitójával összekötött ünnepélyes díjátadón Dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke kiemelte: idén nagyon sok szellemes és olykor meglepő alkotás született, amelyekből sugárzik a pozitív életszemlélet, és ez reményt ad a jövőre nézve. Dr. Kasza Gyula, a Maradék nélkül program vezetője kifejtette: bár nem lehetett az összes jelentkezőt díjazni, mégis minden gyermek nyert a pályázaton való részvétellel. A programvezető szerint ők olyan felnőttek lesznek, akik nagyobb felelősséggel bánnak az élelmiszerekkel és a rájuk bízott erőforrásokkal. A díjátadón az egyik alkotó, Kovács Boglárka – a Két keréken különdíj nyertese – is megosztotta gondolatait „Maradék nélkül a kecskeméti nagyszüleimnél” című rajza kapcsán. Összességében valamennyi alkotásról visszaköszön a nagyszülőktől látott, étel iránti tisztelet: ez a legfontosabb lecke, amelyet egy gyermek a felnőtt életbe útravalóként magával vihet, így erősítve a fenntarthatóságért folytatott küzdelmet.

Az utcatárlat 2024. január végéig megtekinthető a Millenáris Park közelében, a II. kerületi Kitaibel Pál utca és Kis Rókus utca találkozásánál. A Nébih szeretettel várja a kisgyerekes családokat, az óvodai és iskolás csoportokat, valamint minden élelmiszerpazarlás csökkentése és a maradékmentés iránt érdeklődőt. Össztársadalmi érdekünk, hogy fenntarthatóbbá váljon a fogyasztásunk.

A pályázatra érkezett rajzok, a rendezvényen készült képek elérhetőek a Nébih honlapján, és a Maradék nélkül program közösségi média felületein.

Nyitókép: Nébih

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja