SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szörnyeteg vagy maga is áldozat a barátját SMS-ben öngyilkosságra buzdító tinilány?

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-08-02
2017-ben a bíróság gondatlanságból elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek Michelle Cartert, aki 17 éves korában addig buzdította öngyilkosságra barátját, Conrad Royt, míg a fiú valóban véget vetett az életének. A két fiatal bizarr románcáról most az HBO készített dokumentumfilm-sorozatot Szeretlek, most halj meg! címmel, amiből kiderül, hogy a történet sokkal összetettebb annál, mint ahogy elsőre tűnik.
Szörnyeteg vagy maga is áldozat a barátját SMS-ben öngyilkosságra buzdító tinilány?

A 18 éves Conrad Roy 2014. július 12-én egy benzinnel működő vízpumpát használva szénmonoxiddal töltötte meg az autója utasterét. Amikor felfogta, mit tett, utolsó erejével még kimászott a kocsiból, és felhívta barátnőjét, Michelle Cartert, aki állítólag ráparancsolt, hogy azonnal szálljon vissza, és fejezze be, amit elkezdett. Tette a végpontja volt egy három éve húzódó, nagyon furcsa kapcsolatnak, amely utolsó két hetében folyamatosan olyan SMS-ekkel bombázta Royt, amelyekben arról próbálta meggyőzni, hogy vessen véget az életének.


Két beteg tinédzser találkozása

Conrad és Michelle 2011-ben egy családi nyaralás során ismerkedtek meg, és hamar romantikus kapcsolat alakult ki közöttük. Mentálisan egyikük sem volt egészséges: mindketten különböző antidepresszánsokon éltek, Michelle-t anorexiával és bulimiával kezelték, Conrad depressziója pedig olyan erős volt, hogy szülei 2012-es válása után négy alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot.

A fiatalok mindössze egy órányira laktak egymástól, három év alatt azonban csak öt alkalommal találkoztak. Egyébként telefonon és online tartották a kapcsolatot, emiatt beszélgetéseik nagy része rendkívül jól dokumentált. Sokatmondó, hogy ezekben az üzenetekben folyamatosan arról beszéltek, mennyire hiányoznak egymásnak, de semmit nem tettek annak érdekében, hogy többször láthassák egymást.

A kapcsolat ideje alatt Conradon elhatalmasodott a szociális fóbia és a depresszió. Bántalmazó közegben élt, szülei 2012-es válása nem volt mentes az erőszakos epizódoktól, majd később az apja egy jelentéktelen szóváltást követően úgy megverte, hogy kórházba került. A férfi ezt a dokumentumfilmben is elismeri, utalva arra, hogy Conrad ütött először, és ha visszaforgathatná az időt, ma sem reagálna másképp.

A filmben megszólaló szakértő a két fiatal kapcsolatát is bántalmazó jellegűnek írja le, ahol Conrad volt az agresszor. Az évek alatt rendszeresen sakkban tartotta barátnőjét azzal, hogy komolyan öngyilkos lesz, de megtiltotta neki, hogy erről bárkinek szóljon.


Valami megváltozott

Két héttel a tragédia előtt hirtelen fordulat állt be a fiatalok kapcsolatában. Az addig megértő és támogató Michelle hirtelen egyre erősebben próbálta rávenni Conradot arra, hogy ha már mindenképpen meg akarja ölni magát, tegye meg mielőbb.

„Szerintem, itt az idő, hogy megtedd”
„Teljesen normális, hogy félsz. Úgy értem, a haláltól.”


Ehhez hasonló üzeneteket írt a lány a fiúnak. Volt, hogy Conrad azt írta, bárcsak Michelle fogná a kezét, amikor megteszi, máskor pedig azon viccelődtek, hogy olyanok lesznek, mint Rómeó és Júlia.

A végzetes naphoz közeledve Michelle egyre többször rótta fel Conradnak, hogy csak halogatja az öngyilkosságot. „Ha most nem teszed meg, soha nem fogod! Mondhatod, hogy igen, de nem!” - írta neki. Győzködésének meg is lett az eredménye: a fiú egy elhagyatott területre hajtott a kocsijával, és szén-monoxiddal teleengedve azt, megfulladt.
Michelle ügyvédei szerint a lány hirtelen változásának az új antidepresszánsa lehetett az oka.


Álomvilágban

A telefonján megtalált szöveges üzenetek és az iskolatársai tanúvallomásai alapján Michelle labilis személyiségű, és rendkívül magányos volt. Az iskolában ugyan nem bántották, de senki nem szeretett volna tanítási időn kívül bárhova elmenni vele. Furcsa, nyomulós lánynak tartották, aki olykor össze-vissza beszél, egyik mondatával üti a másikat, és bármit megtesz azért, hogy felhívja magára a figyelmet.

Néha azt állította, még szűz, máskor azt, hogy lefeküdt Conraddal, megint máskor azt, hogy Conrad megerőszakolta. Senki sem igazán foglalkozott azzal, mit beszél, mivel tudták, hogy történetei időnként távol állnak a valóságtól.

A tragédia előtt két nappal üzenetet írt osztálytársnőjének, Sam Boardmannek arról, hogy Conrad öngyilkos lett. A lány erre odasietett hozzá, vigasztalta. A vád szerint ez valójában egy kísérlet volt: kipróbálta, fel tudja-e hívni magára Conrad halálával a figyelmet, és a dolog működött. A fiú halála után pedig valósággal lubickolt a népszerűségben: emléktornát szervezett számára a saját iskolájában - tehát nem Conradéban, ahol őt senki nem ismerte volna -, öngyilkosságellenes aktivistát játszott.

Michelle-nek fogalma sem volt, ki ő valójában. Példaképe a Glee című tinimusical-sorozat sztárja volt, akinek filmbéli partnere - és egyben a valóságban a vőlegénye - egy évvel korábban lett öngyilkos. Rendszeresen a sorozatból vett idézeteket küldött el sajátjaként Conradnak ("Te vagy az első szerelmem, és azt akarom, hogy te legyél az utolsó is", és hasonlók), és felmerült a gyanú, hogy voltaképpen csak a filmben látott történetet akarta lemásolni.

 

Az utolsó telefon

Az eset után nem sokkal Michelle üzenetet küldött Samnek. "Én vagyok az oka a halálának. Én mondtam, amikor kiszállt az autóból, hogy üljön vissza." Ez volt az a momentum, amelynek alapján a bíróság végül bűnösnek találta őt gondatlanságból elkövetett emberölésben.

A média érzékletesen festette meg, hogy a lány még hosszú percekig hallgatta egyenes adásban barátja haláltusáját, azonban ez az egyetlen olyan epizódja a történetnek, amely nem bizonyított. Az biztos, hogy az adott időszakban a fiatalok telefonkapcsolatban voltak, a hívásról azonban nincs hanganyag. Egyedül Michelle saját beszámolójára lehet támaszkodni, az pedig már korábban kiderült, hogy az igazmondás nem tartozik az erősségei közé - gyakorlatilag bármit hajlandó kitalálni azért, hogy végre valaki odafigyeljen rá.

A per fő kérdése az volt, lehet-e büntetőjogilag felelősségre vonni valakit azért, mert öngyilkosságra buzdít? A bíró szerint igen. Noha Michelle a gondatlanságból elkövetett emberölésért akár 20 év börtönt is kaphatott volna, végül 2,5 évre ítélték, amelyből 15 hónapot kell javítóintézetben eltöltenie, a fennmaradó időben pedig feltételesen szabadon bocsátható. Így egyértelművé vált, hogy a cél nem a büntetés, hanem a rehabilitáció: egy mentálisan zavart fiatal lány visszaillesztése a társadalomba.

Kapcsolódó cikkeink:

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja