"Mi a baj, anyu? Miért sírsz?"

Késő este volt. Olyan 10 körül. A férjem még nem jött haza. Három műszakban dolgozik egy cégnél. Minden túlórát bevállal, hogy egy kicsit jobban éljünk. Csak egy gyerekünk van, de még ígyis nehéz. Albérletben lakunk, aminek minden évben emelik a bérleti díját. A benzin és az élelmiszerárakról nem is beszélve. 

Én a gyerek miatt elkezdtem katásként egy kicsit dolgozni, hogy besegítsek, amíg nem megyek vissza teljes állásba. A férjem sincs bejelentve. Őt is rékényszerítették a katára. 

A telefonra pillantok. De jó lénne most felhívni anyukámat! Biztos azt mondaná: ne aggódj kislányom, majd csak lesz valahogy! Olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy! Biztosan ki tudunk találni valamit! Az a lényeg, hogy itt vagyunk egymásnak, szeretjük egymást. 

Ezt mondaná. De most nem tudom felhívni. És máskor sem. Már soha többet. Elvitte őt a koronavírus első hulláma. 

Az asztalra téved a tekintetem. Egy számla hever ott. Elfelejtettem befizetni. Na, majd holnap. 

A kislányomra nézek, aki ott szuszog az ágyában. Én mellette ülök a földön. 

Istenem, kérlek, segíts! Hány fok lesz itt a kislányom szobájában télen? Hogy és mivel fogunk tudni fűteni? Mégis mennyibe fog kerülni nekünk ez? 

Elkezdenek potyogni a könnyeim. A térdemre hajtom a fejemet, úgy sírok. Nem, ezt nem csinálhatom. Felállok, megrázom magam, és elindulok az ajtó felé. Épp lenyomom a kilincset, amikor megszólal a kislányom: - Mi a baj, anyu? Miért sírsz? 

Hát most mit mondjak? 

- Nagyon hiányzik a mama, tudod, kicsim? - Nekem is. De ne aggódj, biztosan néz minket fentről. És te mondtad, hogy azt akarná, hogy mosolyogjunk, nem? 

Hát, most már zokogok. Odaszaladok hozzá, és átölelem. Megpuszilom a homlokát, jó éjszakát kívánok és kimegyek. 

Túl kicsi még ahhoz, hogy elmagyarázzak neki mindent. Jobb, ha nem tudja. Még úgysem biztos semmi. Akár még jóra is fordulhat minden. 

Így óvd meg a rossz hírektől a gyerekedet!

Sajnos ez a történet nem egyedi. Fontos azonban, hogy ezekből a rossz hírekből mit és mennyit tud a gyerek. Mennyi tartozik egyáltalán rá? 

Először is, tudnod kell, hogy a híradó nem esti mese. Jobb, ha a gyerek nem látja a borzalmakat, amiket a tv-ben mutatnak. 

A gyerekek pontosan érzik a feszültséget, hogy van valami a levegőben. Lehet, hogy pontosan nem tudják, miért, de azt érzik, hogy anya és apa ideges. Ez a hangulat pedig könnyen átragadhat rájuk is. 

Ezért a nehezebb időszakokban még jobban oda kell figyelnünk a gyerekeinkre!

Ha kérdeznek, akkor: 

• mondjuk el őszintén, hogy anya és apa ideges, mert... Túl hosszú indoklás nem kell, lehet, hogy nem is értené. A hosszabb válaszban pedig arra térjünk ki, hogy nem kell aggódnia, mert anya és apa azon van, hogy megoldja ezt a helyzetet, és most épp azon gondolkoznak, hogy mi lehetne a legjobb megoldás. 
• mondjuk el, hogy nem rájuk vagyunk idegesek. Hogy ők semmiről sem tehetnek. 
• megkérhetjük őket, hogy segítsenek nekünk ebben a nehezebb időszakban, például azzal, hogy megcsinálják, amit kérünk elsőre, nem kell vitatkozni hosszasan, mint azelőtt. 
• a megoldásba is bevonhatjuk őket, például elmagyarázhatjuk nekik, hogyan fogunk most spórolni, és hogy ők is ügyeljenek rá, hogy például ne használjunk annyi áramot. 
• mondjuk el nekik, hogy ha nem tudunk megvenni valamit, amit nagyon szeretnének, akkor az nem azért van, mert nem szeretjük őket, hanem mert most átmenetileg nincs rá pénzünk. De nem is ez a lényeg, hanem hogy egy boldog, szerető család legyünk, akik mindig is voltunk. 
• a hangunk árasszon nyugalmat és határozottságot, hogy ők is megnyugodhassanak. 

Először pedig próbáljunk meg mi magunk megnyugodni, és nem kétségbeesni! 

A gyerekek nagyon gyorsan képesek alkalmazkodni a változásokhoz, bátran vonjuk be őket, de csak annyira, amennyire ez az életkoruknak megfelelő!

Indexkép: Victoria_Borodinova képe a Pixabay-en