/Képünk illusztráció/

Éva története.

Hiányoznak azok az idők, amikor még kicsik voltak

Egy lányom és egy fiam van, mindketten nagyok már. A lányom 20 éves, egyetemre jár, a fiam pedig most fog érettségizni. Hiányoznak azok az idők, amikor még kicsik voltak. 

Amikor reggel úgy keltünk, hogy átszaladtak hozzánk az ágyba, és ölelkeztünk, összebújtunk, csikiztük egymást és nevetgéltünk. 

Persze tudom, hogy nagyok már, és ilyet már nem lehet velük. De mégis nem értem, hogy változhatott meg minden ennyire. 

Amikor kicsik voltak, a férjemmel vittük őket mindenhova nyaralni, és amit csak szerettek volna, arra befizettük őket. Szerencsére megtehettük. Nem is éltek vissza vele és szerintem mindent megtettünk érte, hogy szép gyerekkoruk legyen. Hétvégente a Margit-szigeten gyűjtöttünk faleveleket, futóversenyt rendeztünk, amiben mindig a fiam nyert, tollasoztunk, fociztunk, piknikeztünk, délután pedig otthon kézműveskedtünk. 

Aztán kamaszok lettek és minden megváltozott. Már nem kellett nekik mesélni, már nem kísértük őket iskolába, egyre kevesebb időt töltöttünk együtt. Ez így rendben is van, hiszen ez az élet rendje. De egy kamasz gyerek nem ölelhetné meg néha az anyukáját? Amikor ezt szóváteszem, azt mondja, hogy jaj, anyu, ne már!

Valahogy már nem érzem rajtuk a szeretetet

Ha megkérdezem őket, hogy hova mennek, mit csinálnak, akkor csak annyit mondanak, hogy "Elmentem, majd jövök!"

Őszintén szólva aggódom értük. Nem szeretnék belemászni a magánéletükbe annyira, de azt azért csak elmondhatnák, hogy hova mennek, kivel találkoznak és hánykor jönnek majd haza, nem? 

Tiltani nem akarom őket. Ha menni akarnak, hadd menjenek. 

De a múltkor is találtam a lányom szobájában egy doboz cigit. Teljesen kiakadtam. Hiszen ő sportol! És az egész családban senki nem dohányzik! Mégis hogy jutott ez eszébe? Amikor számonkértem, egyszerűen csak annyit mondott, hogy jaj, anya, nincs ebben semmi, csak kipróbáltam! És egyébként is ez csak cigi, örülj neki, hogy nem drogozok!

A fiam meg... hajtja a lányokat. Be se mutat senkit igazából. De a lányok jönnek-mennek folyton. Azt nem tudom, hogy mi történik közöttük a szobájában, nem is kérdezem, de nem hiszem, hogy a kémia leckén dolgoznak. Normális ez? Hiszen még olyan fiatal! Egy pár hétig járt hozzánk egy kislány, azt hittem, hogy na, most akkor végre megállapodott mellette, aztán egyszer csak nem jött többet. Kérdeztem is, hogy mi van a Katikával, de ő azt mondta, hogy anya, ne szólj már bele! Tényleg ezt érdemlem?

Csak a hátukat látom és csak akkor kedvesek, ha pénz kell

Az apjuk szerint ez teljesen normális ebben a korban és hagynom kellene őket kibontakozni. 

Csak nem tudom, meddig bírom ezt elviselni. A lányom számára például az a kibontakozás, hogy az egész szobájában átfestette a falakat feketére. Feketére! Olyan sötét van, ha bemész, még fényes nappal is, hogy az nem igaz! Tőlem csak annyit kérdezett, hogy átfestheti-e egyedül a szobáját. Mondtam, hogy persze, ha szeretné, és hogy szívesen segítünk az apjával. De ő azt felelte, hogy ugyan már, simán megcsinálja egyedül, neki nem kell segíteni. Nagyot koppantunk, amikor hazajöttünk a munkából és megláttuk, milyen színt választott. De akkor már nem akartunk rászólni. 

Ráadásul a legrosszabb az, hogy alig kommunikálunk egymással. A hűtőt rendszeresen nyitogatják, egy hadseregre se kellene többet főzni szerintem, mint a két kamasz gyerekemre. De még annyi sincs bennük, hogy a kaját az étkezőasztalnál egyék meg, velünk. Inkább telepakolják a tányérjukat, és felszaladnak a szobájukba. Szépen vagyunk, mondhatom. 

Amikor bezzeg kell valami nekik, akkor egyből jönnek. Kérdezik, hogy hogy vagyok. Hogy milyen volt a napom a munkahelyemen. Hogy miben segíthetnek. A fiam például a múltkor közölte, hogy kimegy a kertbe és levágja a füvet. Mondtam neki, hogy inkább most ne, mert már sötét van és esett is az eső, még nedves a fű. Erre azt mondja, nem baj, ő mégis levágja. Aztán félóra múlva mutat egy képet a telefonján, hogy hú, anya, nézd ezt a cipőt, milyen jó!

Zavar, hogy folyton csak a hátukat látom és csak akkor kedvesek, ha pénz kell. 

Hol rontottam el? Meg fog ez változni valaha? 

Indexkép: Depositphotos.com