Vannak dolgok, amikről az ember nem tudhat, mert nincs ott. Az ember persze mindenhol ott van, így hát csak személyekről beszélhetünk. Tehát akkor: vannak dolgok, amikről a szüleink nem sejthetnek semmit! (háhá)

Elhatározták, hogy világra hoznak sok-sok gyereket, akiket majd nagyon lehet imádni, meg szeretgetni. Aztán elküldik őket óvodába. Ez a hirtelen változás bennünk sok mindent felkavar, de nem kell félteni itt senkit! A bosszú hamar elkezd forrni, az óvó nénik, óvó bácsik nagy örömére. Le lehet ezt tagadni, sőt, rá is lehet fogni az óvó nénire, hogy rossz napja volt és azért panaszkodik állandóan anyunak, meg apunak, hogy: értse meg kedves anyuka/apuka, mi mindent megpróbáltunk, de a gyermeke (röviden): Nem fogad szót! Akármilyen kedves hangnemre, vagy óvó néni bűbájos mosolyára sem! Ilyenkor - gondolom - a szüleink belegondolnak: Ez vajon tényleg így van? De hát az én gyerekemmel? Neeem, ez csak valami félreértés lehet. Otthon is olyan kis rendes. Szóval el is hiszik, meg nem is. Az állitólagos „rossz gyerek” persze nem tud semmi olyasmiről, hogy ő rossz lett volna bármikor is az óvodában, ilyesmire ő aztán nem emlékszik!

Tehát ki az, aki mégis tudja, hogy mi is folyik ott az óvodában, amíg a szülő távol van? Hát ki más, mint édes, drága testvéreink!

Ők ott voltak amikor kiborítottuk az ebédet az asztalra, mert nem ízlett, és látták mikor sarokba kellett állnunk, valami olyasmi miatt, hogy bele rúgtunk a Pistike lábába. De nem szólnak anyucinak mégsem, mikor tagadjuk az egészet. Miért is szólnának, mikor tegnap együtt bújtunk el a szekrénybe, csak hogy megmeneküljünk óvó néni bűbájos mosolyától, és együtt táncoltunk az asztalon, mikor mi voltunk az ebédfelelősök, és elvileg terítenünk kellett volna, ja és ráadásul együtt rúgtunk bele Pistike lábába, mert igazából ő öntötte ki az ebédet! Egyszóval itt senki sem hibás, főleg mi nem. Csak azt értenénk, hogy az óvó néni miért akar mindent ránk fogni? Mikor épp a szüleinknek magyarázzuk, hogy az óvó néni már megint ezt és ezt csinálta, és megint azt és azt mondja, a testvérünk, aki persze mindent tud, és lát, (Ez nem feltétlenül Nagy Testvér) ő is csak bólogat, hogy igen, teljes mértékben igaz! (Természetesen ez fordított esetben is így van.)

Majd anya sóhajt egy nagyot, hátat fordít nekünk, mi pedig csibész módon összekuncogunk, amíg nem látja senki.